Nyitólap > Konferencia-támogatási pályázat az MTA Nyelvtudományi Intézetében

 

 

Konferencia-támogatási pályázat az MTA Nyelvtudományi Intézetében

 

 

Az MTA Nyelvtudományi Intézet igazgatósága konferencia-támogatási pályázatot ír ki az Intézet munkatársai számára 500 eFt összértékben. Elsősorban azok jelentkezhetnek, akik nem részesülhetnek más külső (OTKA, TÁMOP, EU stb.) támogatásban, de függetlenül attól, hogy az MTA ifjúsági konferencia-pályázatára jelentkeztek-e.

A támogatás feltétele: a konferencia absztraktjának elfogadása; prioritásai: a konferencia színvonala, a megírandó tanulmány leadásának ideje és megcélzott publikálási helye (előnyben részesülnek a nagyobb/ismertebb nemzetközi folyóiratok - később dokumentálandó módon), a konferencia költségigénye, az eddigi hasonló támogatások eredményessége, valamint a pályázó korábbi (akár konferencia-részvételektől független)  publikációs sikeressége.

A pályázat beadásának határideje: 2014. november 30. (Ha az igazolás ekkor még nem áll rendelkezésre, az absztrakt elfogadásának az időpontja mellékelendő.) A támogatás felhasználható 2015. június 30-ig.

A pályázatokat az Intézet Utazási Bizottságához kell benyújtani, amely előreláthatólag december végéig tesz javaslatot a keret elosztására.

 

 

 

Módosítva: 2014.09.23.