Az MTA Nyelvtudományi Intézet hivatalos szakvéleménye a hunok nemzeti kisebbségként történő elismerésével kapcsolatban, amelyet az MTA elnökének felkérésére adott Bálint Csanád és Róna-Tas András akadémikusok szakértői véleménye alapján

Szakértői vélemény

A magyarországi hunok nemzeti kisebbségeként történő elismerésével kapcsolatban az 1993. évi LXXVII. Törvény 1. § (2) bekezdése értelmében „nemzeti és etnikai kisebbség minden olyan, a Magyar Köztársaság területén legalább egy évszázada honos népcsoport, amely az állam lakossága körében számszerű kisebbségben van, tagjai magyar állampolgárok, és a lakosság többi részétől saját nyelve és kultúrája, hagyományai különböztetik meg”.

Az idézett törvényi hely alapján a magát magyarországi hunoknak nevező csoport tagjai nem tekinthetők nemzeti vagy etnikai kisebbségnek. A hun népnév saját népnévként vagy saját etnikai illetve nemzeti kisebbségi névként való használata az elmúlt évszázadban forrásokkal nem igazolható. Nincs olyan statisztikai vagy közigazgatási kimutatás, amely ilyen népcsoport száz éves folyamatos magyarországi jelenlétét rögzítette volna. A csoport tagjait saját nyelvük, kultúrájuk és hagyományaik nem különböztetik meg a magyarságtól. Nem tudunk továbbá hun nyelven beszélő közösségről, sem a mai Magyarország területén, sem máshol a világban, sem a jelenben, sem az elmúlt száz évben.

Részletesebben: A Kárpát-medence közepében az 5. század első felétől a hunok továbbélése tudományosan bizonyíthatatlan. Önálló ethnikumként való jelenlétük már a magyar honfoglaláskorban is teljesen elképzelhetetlen, nemhogy az azt követő 1100 év folyamán, akárcsak egyetlen, vitatható esetben is. A Kárpát-medencében élt hunoknak nemhogy a nyelve ismeretlen, de a rendkívül kisszámú és bizonytalan nyelvemlék alapján még a nyelvük típusa (török vagy mongol) sem állapítható meg. Ugyanígy a velük 200 éve vitatottan kapcsolatba hozott, a kínai forrásokban hiung-nu néven emlegetett ázsiai hunok eredete is tisztázatlan. A hunok bukása után egyetlen nyelvtöredék, személynév, helynév nem mutatja a továbbélésüket. A történeti embertan módszereivel sem lehet önálló népként kimutatni őket. A különböző népek Eurázsiában évezredek óta keveredtek egymással, az egyes embertani típusok nem azonosíthatók népekkel, amint népek sem jellemezhetők anthropológiai jegyek alapján. Elkülönítésük a régészeti leletek alapján sem lehetséges. Végül a források tanúsága is egyértelmű: egyetlen írásos adat sincsen, amelyik akár a legcsekélyebb mértékben is megengedné a feltételezést, hogy a hunok továbbéltek volna. Sőt, ami hiteles információ a tudomány rendelkezésére áll, az éppenséggel azt mutatja: a sorsdöntő csatában elszenvedett vereségük után a maradék nép elköltözött.

Összefoglalva: a hunkor a Kárpát-medencében mindössze egy nemzedéknyi időből állt, források a Kárpát-medencében 453 után nem szólnak a hunokról; régészeti, nyelvészeti nyomuk nincsen, embertanilag pedig kimutathatatlanok. Egyetlen tudománynak sincsen hiteles adata arra, hogy a korszak többi népe közül a hunokat elkülönítse. A hunok továbbélése igazolhatatlan, az 500-1000 évvel későbbi források “hun” adatai alaptalanok, tudóskodó kitalálás termékei.

Budapest 2005. február 10.