Nyitólap > Szépe György > Klaudy Kinga megemlékezése

 

 

 

Kedves MANYE tagok,  

 

Ma éjjel eltávozott közülünk Szépe György tanár úr, a MANYE megalapítója, örökös elnöke. A hétfői választmányi ülésen már tudtuk, hogy nagybeteg, kórházban van. Pedig a XXIII. kongresszus rendezéséhez még adott tanácsokat, például kicsit tréfálkozva azt javasolta, hogy a kongresszus címe "Budapesti tavasz" legyen. Ezt a tavaszt ő már nem érhette meg, pedig megígérte, ha egészsége engedi, a záró plenárison beszélni fog az alkalmazott nyelvészet elmúlt 50 évéről. A XX. MANYE Kongresszuson, amikor egyesületünk történetére tekintett vissza, előadását így fejezte be "Köszönöm a résztvevők türelmét, amellyel meghallgatták valószínűleg legutolsó előadásomat ebben a számomra annyira kedves egyesületben". Sajnos igaza lett, tényleg az utolsó előadása volt.  

Nemcsak a MANYE alapító elnökétől, a magyar és a nemzetközi nyelvtudomány kiemelkedő egyéniségétől búcsúzunk, hanem olyasvalakitől, aki mindannyiunk életében meghatározó szerepet játszott: témavezetőként, mesterként, barátként, állandóan új utak keresésére ösztönző, igaz emberként.  

Emlékét örökre megőrizzük.  

 

Klaudy Kinga
A MANYE elnöke  

 

 

 

Módosítva: 2012.09.13.