Helyes-e a be- igekötő  a betámad, besértődik, beájul  alakokban?

A betámad, bevállal, besértődik, beájul kifejezések az élőbeszéd mellett a nyomtatott médiában is szinte normává váltak. Helyes ez? Elképzelhető, hogy a közeli jövőben ez az igekötős forma teljesen kiszorítja az igekötő nélküli vagy a más igekötős változatot?

A be- igekötős neologizmusok hangulati, stilisztikai árnyalatokként új jelentéstartalommal bővítik az  igekötő szemantikai tartalmát. Nem a presztízsváltozat, a sztenderd, hanem egyes csoportnormák körében jöttek létre; a nyelvi alkotókedvet, a játékosságot, a tömörítési lehetőséget is megláthatjuk bennük. Hogy miképpen alakítják a köznyelvi normát, az használati körüktől, stiláris rugalmasságuktól függ. Besértődni ezen nem érdemes, nem valószínű, hogy ettől belassul ez a változás. A be- igekötő eddig nem ismert stilisztikai lehetőségein viszont érdemes elgondolkodni, ehhez ajánlható olvasmányok például:
Nádasdy Ádám (2003): Besír, beröhög.  In: Nádasdy Ádám: Ízlések és szabályok. Magvető, Budapest. 285–288. Ladányi Mária (2004): Rendszer – norma – nyelvhasználat: Igekötős neologizmusok „helyi értéke”: http://ladanyi.web.elte.hu/LM_Rendszer_norma.pdf