Melyik a helyes forma: a szokásos Hajdú-bihari Napló vagy az újabban használatos Hajdú-Bihari Napló?

 

A Hajdú-bihari Napló írásmódjában az okozza a bizonytalanságot, hogy ebben az esetben a földrajzi nevek írásszabályait és a címekre vonatkozó helyesírási gyakorlatot együttesen kell alkalmazni. Az újságnév szokásos írásmódja Hajdú-bihari Napló, ez csak akkor változik meg, ha csupa nyomtatott nagybetűvel írják a napilap címét. Ilyenkor a b is természetesen nagy B lesz. De nézzük az indoklást is!

A Hajdú-Bihar megye földrajzi név rövidített, Hajdú-Bihar változatának -i képzős alakja a helyesírási szabályzatnak megfelelően (177. b pont) kétségtelenül hajdú-bihari; vagyis tulajdonnévi előtag esetében is mindkét tagot kisbetűvel kezdjük és megtartjuk a kötőjelet. Ha ezt a szókapcsolatot összetételnek tekintjük, akkor ebből egyértelműen az következik, hogy cím vagy intézménynév részeként csak az összetétel első eleme válik nagybetűssé: Hajdú-bihari Napló. Ez akkor is így van, ha a hajdú-bihari mellérendelő, kapcsolatos viszonyt jelölő összevonás, amelyben a tagok azonos értékűek, nincs köztük sem rész-egész értelmű kapcsolat (amilyen például a dél-magyarországi), sem egyéb alárendeléses viszony.

Véleményünk szerint tehát továbbra is a Hajdú-bihari Napló írásmódot célszerű megtartani. Magának a napilapnak is ez a hagyományos, megszokott, ismert, hivatalos neve, és ez felel meg a helyesírási szabályzatból következő értelmezésnek.