PREDIKATÍV ADVERBIUMOK A KÍNAIBAN  

Előadásomban megvizsgálom azt a négy adverbiális elemet, melyek előfordulhatnak a (mandarin) kínai mondatok ige utáni tartományában: az ún. leíró, eredménykifejező, gyakorisági valamint időtartam "kiegészítőket" szintaktikai és szemantikai elemzési lehetőségeit, továbbá azt a kérdést, hogy hogyan/mennyiben különbözik a leíró kiegészítő az ige előtt megjelenő módhatározótól -- sok nyelv (így pl. a magyar) nem tudja egyértelműen visszaadni az adott szerkezet fordításában a kettő közti különbséget: mindkettőt módhatározóval tudjuk legjobban megközelíteni. A vizsgált kiegészítők javaslatom szerint azért az ige mögött, azaz a mondat végén jelennek meg, mert információs fókuszt képviselnek, a kínait pedig végfókuszos nyelvnek tekintik. A leíró kiegészítőre konkrétan Larsonnak (2004) az angol posztverbális adverbiumokra adott, háromosztatú kvantifikációt használó elemzését javaslom alkalmazni, melynek lényege, hogy az igei frázis (benne az alannyal ill. annak nyomával) triviálisan képeződik le a három osztatra: a VP bal széle egy davidsoni, eseményváltozót kötő egzisztenciális kvantort képvisel, a VP jobb szélső eleme (a vizsgált szerkezetben a szóban forgó kiegészítők) a kvantifikáció nukleáris szkópuszát adják, a kettő közti tartomány pedig a restrikciót. A másik három kiegészítő közül a gyakorisági és az időtartam kiegészítőre valószínűleg problémamentesen adaptálható az elemzés; az eredményt kifejező vonatkozásában egyelőre nem foglalok állást.