Újdonságok a nyelvtörténeti tankönyv szintagmatani fejezetében
(MTA Nyelvtudományi Intézet, 2005. október 20. 11 óra)

Tavaly a felsõoktatásban új nyelvtörténeti tankönyv váltotta fel csaknem
négy évtizeden át használt elõdjét, a Bárczi--Benkõ--Berrár-félét. A
Kiss Jenõ és Pusztai Ferenc szerkesztette szintézisben a
szintagmatörténeti fejezetet készítettem el.
Elõadásom bevezetõjében röviden szólok a tankönyv felépítésérõl és
néhány jellemzõjérõl, valamint a szintagmatörténeti rész helyérõl,
felosztásáról, funkciójáról és jelentõségérõl.
A továbbiakban mondandóm középpontjába olyan szószerkezet-történeti
kérdéseket állítok, amelyek szerepeltetése a fejezetben a korábbi
tankönyvhöz és általában a szakirodalomhoz képest részben vagy teljesen
újdonságnak számít. Ezek a következõk: a partitivusi alany, a kettõs
állítmány és a felszólító funkciójú fõnévi igenév megjelenése; a
tapadásos alany fajtái; az összetett mondatrészek; a kötött idõhatározó,
számhatározó és minõségjelzõ; a tekintethatározói figura etymologica, az
'és' jelentésû "meg"; a deverbális fõnévhez kapcsolódó tárgy.
A témákkal és a példákkal egyben az ómagyar utáni korszakok
vizsgálatának szükségességére és lehetõségére is fel szeretném hívni a
figyelmet, abban a reményben, hogy ezek a periódusok a korábbinál
méltóbb helyet kaphatnak a kutatásban és az oktatásban.
Horváth László