Kivétel erősíti a szabályt- avagy a magyar főnévi morfológia
Ivády Rozália
BME- Kognitív Tudományi Tanszék
 

A szabálytalanság és szabályosság pszicholingvisztikai vizsgálata során
sorozatosan azt találjuk, hogy a magyar főnévi rendszer nem simul bele
az angol nyelvre szabott morfológiai modellekbe (jelen esetünkben Pinker
kétutas modelljébe). A szabálytalan (pl. lovak) főnevek előfeszítik a
hozzájuk tartozó tövet (Lukács, 2001), míg angol nyelvben a szabályosak
szépen elválnak a szabálytalanoktól előfeszítési kísérleteknél
(legalábbis igéknél)(Pinker és Prince, 1998). Ez nem egyedül a magyar
nyelv sajátossága: holland és német nyelvű kísérletek adták az alapot
Baayen (2001) modelljéhez, melyben a szavak (mind a szabályosak, mind a
szabálytalanok) hálózatot alkotnak. Annyiban különbözik ez a már jól
ismert konnekcionista elméletektől, hogy nem hasaznál szubszimbolikus
reprezentációkat, hanem a morfémát tartja alapvető reprezentációs szintnek.
A jelenlegi kísérletekkel autitoros-vizuális előfeszítési paradigma
segítségével három kérdésre kerestem a választ: egyrészt arra, hogy
van-e különbség a szabálytalan szavak esetében a szabálytalan alakot
kiváltó toldalékos (pl. lovak) és a szabályos allomorfot előhívó
toldalékos (pl. lóval) alakok tövekre gyakorolt előfeszítési hatása
között. (A példákban az előfeszítő szó a nyíl előtt, míg a célszó a nyíl
után van)
Pl.                                 lovak      -->     ló
                                    lóval      -->     ló
Mivel a korábban említett kísérlet csak szabálytalan allomorfokat
kiváltó toldalékokat használt, elképzelhető volna, hogy a magyarban bár
mind a szabályos mind a szabálytalan alak elfeszíti a tövet, a szabályos
alakok erősebb hatással bírnak. Az eredmény szerint nincs így, tehát a
szabályos allomorfok nem állnak közelebb a tövekhez, mint a szabálytalanok.
A második kérdés arra vonatkozott, hogy a toldalékolt szavak szabályos
és szabálytalan alakjai is előfeszítik-e egymást.
Pl.                                   (1) lovak      -->     lovat
                                      (2) lovak      -->     lóval
                                      (3) lónak      -->     lóval
                                      (4) lóval      -->     lovat

A (4) esetet kivéve mindenhol szignifikáns előfeszítést láthatunk,
vagyis úgy tűnik, hogy a szabálytalan alakok még erősebb előfeszítő
hatással bírnak a magyarban, mint a szabálytalanok. Ez nem
összeegyeztethető Pinker kétutas modelljével, azonban a Baayen által
felállított szó és paradigma morfológia elméletet támasztja alá, ebben
az esetben is magyarázat nélkül marad a (4) pont, mely a gyakoriság
hatása lehet.
A harmadik kérdés arra vonatkozott, hogy a hasonló paradigmák között ki
lehet-e mutatni előfeszítést a magyarban, hiszen ha a hasonló allomorfok
egy „családba” (Baayen, 2001) rendeződnek, akkor az aktiváció is
terjedhet a paradigmák között.
Pl.                                   (1) lovak      -->     kövek
     Kontroll:                        (2) gyárak      -->     kövek

Szignifikáns előfeszítési hatás mutatható ki ugyanazon paradigma tagjai
között, bár a hatás sokkal gyengébb, mint a korábbi eredmények.
A kísérletek alapján azt mondhatjuk, hogy a magyar nyelv szerveződése
erősebben alátámasztja az újabb szó és paradigma morfológia modelleket,
mint a kétutas modellt.