Madarász Levente (ELTE BTK Elméleti nyelvészet szak, MTA NYTI)
Szisztematicitási jelenségek a jelentésfeldolgozásban
2016. november 24.
A 20. század (poszt-)strukturalista iskoláinak egyik axiomatikus feltételezése, hogy a nyelv hangzósorai és az általuk jelölt fogalmak közötti kapcsolat önkényes, nem szabályszerû (de Saussure, 1916). Pszicholingvisztikai kutatások azonban már az 1920-as években felmutattak olyan jelenségeket, melyek esetében a fenti feltételezés nem állja meg a helyét (Sapir, 1929; Newman, 1933). A kortárs szakirodalom számos evolúciós örökségbõl fakadó (Ohala, 1997), kulturálisan mediált (Magnus, 2000; Monaghan et al., 2014) és csak egyes nyelvekre korlátozódó hangjelentés együttállást ismer (Cassidy and Kelly, 1991; Kelly, 1992; Monaghan et al., 2005; Reilly et al., 2012). Az egyes nyelvekre korlátozódó hangszimbolikai együttállásokkal kapcsolatban általános vélekedés, hogy azok csak szófaji és funkcionális információkat tudnak hordozni, de jelentésbelit nem. Az elõadásban egy olyan kísérletet mutatok be, melynek eredményei arra engednek következtetni, hogy a korábbi vélekedés újragondolásra szorul. Kísérletünkben (Madarász & Pêdziwiatr, 2016) 25 tesztalanynak olyan nemlétezõ férfias/nõies/semleges jelleggel bíró nevek nemét kellett megítélnie (férfi/nõi), melyeket a 100 leggyakoribb magyar férfi és nõi személynévbõl kivonatolt karakterátmeneti valószínûségek alapján állítottunk elõ (pl. Olill, Jáber, Názedi). A kísérletben résztvevõk a véletlen szinttõl eltérõen tudták megállapítani a férfias és nõies álnevek nemét, azonban a semleges, kevert jelleget mutató nevek esetén a válaszadási mintázat nem tért el a véletlenszinttõl. Eredményeink arra utalnak, hogy a magyar nyelv beszélõi olyan nem-önkényes implicit tudás birtokában vannak, melynek segítségével képesek korábban soha nem hallott sztringekhez konzisztensen jelentésbeli információt társítani.