Mészáros Éva
A mondatbeágyazás képességének változása az agrammatizmus mérséklődésével (esettanulmány)
A rekurzió terminuson a generativ grammatika keretén belül a szűk értelembe vett nyelvi képesség olyan definitiv jegyét értik, amely megkülönbözteti az emberi nyelvet más fajok kommunikációs rendszereitől (Hauser - Chomsky - Fitch 2002). A vizsgálatunkban alkalmazott rekurzió fogalom a Chomsky (2007) által javasolt megközelitésen alapul, amelynek értelmében a rekurziv műveletek révén egy szintaktikai-szerkezet beágyazható egy azonos tipusú szerkezetbe (pl. egy főnévi szerkezet beágyazható egy főnévi szerkezetbe, egy mondat beágyazható egy mondatba). E művelet számtalanszor ismételhető. Ha elfogadjuk azt a feltételezést, hogy a rekurzió a szűk értelembe vett nyelvi képesség, akkor releváns kérdésnek tűnik az, hogy az agyi érkatasztrófák következtében előálló nyelvi diszfunkciók miként érintik ezt a képességet.
Az vizsgálatunk középpontjában elsősorban az a kérdés állt, hogy az afáziás állapotból való lassú felépülés egyes szakaszaiban a szerkezeti rekurzió képességének korlátozottsága mellett milyen kompenzációs stratégiákat alkalmaz a páciens. Mi jellemzi a komplex szintaktikai szerkezeteket a felépülés egyes stációiban? A javulás fokozatos vagy ugrásszerű? Milyen 'univerzális elv/elvek' vezérlik a szintaktikai-szerkezeti rekurzió képességének felépülését az agrammatizmus oldódásával?
Az előadásban egy agrammatikus afáziásnak négy eltérő időpontban (három havonta) felvett tesztben nyújtott teljesitményét, az empirikus adatok értékelését ismertetjük. (A páciensnek az eseményképekre vonatkozó X mit mondhat/gondolhat Y-nak tipusú kérdésre kellett válaszolni.)
A válaszok elemzése alapján a szerkezeti rekurzió képességének felépülése két jól elkülönithető szakasszal jellemezhető.
Az 1.szakaszban a gyakran megjelenő un. szituativ mondatok a rekurziv tudatelméleti következtetéseknek az épségét tükrözik a szintaktikai beágyazások szelektiv deficitje mellett. Ezeket a kifejezéseket a formai és funkcionális hasonlóságuk alapján a beszéd automatizmusokkal rokonithatjuk. A 2.szakaszt az alárendelő kötőszó, a kötőmódú ige és az explicit egyeztetésnek a megjelenése jellemzi. A szituativ mondatokat felváltják a szerkezeti-beágyazást tartalmazó kifejezések.
Az eredményeink azt mutatják, hogy ennél a páciensnél az egyeztetésnek mint általános szintaktikai elvnek az érvényesülése az, amely hatással van a szerkezeti-rekurzió ugrásszerű növekedésére a harmadik vizsgálattól kezdve.