„Ezt a könyvet azért írtam, hogy megmutassam: a nyelvtörténet valósága és a mondák igazsága megfér egymás mellett. Összhangba hozható, hogy a magyar nyelv az urálinak (ezen belül finnugornak) nevezett nyelvekkel mutatja a legtöbb közös vonást, hogy a magyarok »török népként« érkeztek a Kárpát-medencébe, s hogy évszázadok óta hun eredetûnek tartják magukat.

Azért is írtam ezt a könyvet, mert érdekes megfigyelni, milyen forrásból származik egy-egy motívum, gondolat, hogyan alakult át, esett részekre, alakult újra, de már más hangsúlyokkal egésszé, hogyan szõtték bele a darabkákat más történetekbe. Úgy tûnik, a magyar csodaszarvasmondák több mitológiai réteget, több nép meséit ötvözték magyarrá – ahogyan sok nép keveredése hozta létre azt a népességet és azt a kultúrát is, amit magyarnak nevezünk. E történeti rétegzõdésnek szintén megtaláljuk a nyomát a csodaszarvas mondájában. Egész történelmünk errõl szólt: népek, kultúrák sokszínû egységbe olvasztásáról.

És azért is írtam ezt a könyvet, mert nem szeretem, hogy csínbe került a mi szarvasunk: az ország egyik fele áhítattal kitömött bálvánnyá merevíti, a másik meg nevet rajta – mindkét viselkedés képes halálos sebet ejteni a halhatatlannak hitt agancsoson. És túlságosan szeretem én ezt a szarvast ahhoz, hogy csöndben figyeljem, miként válik a megosztottság prédájává.”
 

Sándor Klára