A feltételes mód időértéke a magyarban és az eszperantóban

                                      I.

Jelen előadásom legfőbb előzménye az Édes Anyanyelvünk, XXV. évf. 4.
számában megjelent rövid írásom.  (2003 október,  4. l.). - A szövegen
belül és  a szöveg  végén   más kapcsolódási pontokat is megemlítek.

A  k i j e l e n t ő  mód jelen idejét igen gyakran  "átképzeléses
használattal", (Gyomlay 1907, 1908; vö. pl. Kugler Nóra, 2000. 106;
stb.) a beszédidőt megelőző szituációra (a múltra) is lehet
vonatkoztatni.  Pl.:

(1)  Tegnap ott ülök a padon a ház előtt,  látom ám, hogy a szomszéd
     János befordul a  sarkon.

Kérdés, a feltételes mód esetén a helyzet azonos-e?

A f e l t é t e l e s mód jelen ideje általában nem, azaz  csak igen
korlátozott mértékben, csak  adott (meghatározható)  funkcióban
vonatkoztatható múltbeli szituációkra.  Feltételes mellékmondatban a
feltételes  jelen morfológiai konstrukciója (igealakja)  kizárja a
múltbeliséget, legtöbbször még átképzeléses időhasználat sem
lehetséges. Helytelen, nem szokásos a feltételes jelen használata az
ilyen mondatokban:

(2) *Ha tegnap ott ülnék a ház előtt a padon, akkor látnám (ám), ahogy
János  befordul (v. befordult) a  sarkon. 

(3) *Ha tegnapelőtt megcsinálnád a leckéd, tegnap már ráérnél játszani. 

A  k i j e l e n t ő mód jelen idejének ilyen értelmű (=m ú l t r a
vonatkozó, i r r e á l i s    f e l t é t e l t kifejező) használata
viszont teljes mértékben lehetséges:

(4) Ha akkor (tegnap) ott ülök, biztos találkozunk (vagy: biztosan
találkoztunk volna).

(5) Ha a múltkor ezt megcsináljuk, most már nyaralhatánk.

(6) Ha akkor nyerünk, most már túl vagyunk az egészen.

Mindamellett  olykor előfordul  a (morfológiai értelemben vett)
feltételes jelen idő  múltbeliség (vagyis a beszédidőt megelőző
szituáció  tükrözése esetén)  is. ilyenkor a feltételes módú alak
'beálló' árnyalattal bír, vagyis - pontosabban - a (múltbeli)
referenciaidőhöz viszonyitott (bizonytalan megvalósulású) relativ
közeljövőt érzékeltet. A jelen és a múlt használata a következő
példákban felcserélhető: 

(7) Tegnap jövök az intézetbe, s z á l l n é k  f e l a buszra (vagy:
már szálltam volna fel a  buszra), mikor valaki rám kiált (vagy rám
kiáltott).  '... már úgy volt, hogy mindjárt felszállok'....

A feltételes mód múlt ideje ugyan v a l a m i l y e n értelemben mindig
a beszédidőt megelőző időre referál, de az adott ige kifejezte
(feltett, meg nem valósuló) szituáció sokszor a beszéidő utánra (tehát
jövőre) vonatkozatható.  Pontos megfogalmazásban a morfológiai
értelemben vett múlt idő a kontextus szerint  a) múltra is, b) jövőre is
vonatkozhat. 
 
(8a)        T e g n a p  lett volna a meccs, de a vihar miatt elmaradt.

(8b)        H o l n a p  lett volna a meccs, de a gazdasági helyzet
            miatt elmarad.

A (morfológiai értelemben vett) múlt idő persze itt is helyénvaló, de
tulajdonképpen nem a feltett szituáció idejét adja meg, hanem azt az
idősíkot, amelyben a feltevés felmerült  ("amikor még úgy volt, hogy
meccs l e s z".).


Minthogy a *holnap lett volna a meccs* és a *holnap lenne a meccs*
mondategységek  egyaránt lehetségesek, az kell mondanunk, hogy
különbségük inkább modális jellegű, mintsem idő szerinti. A lényegi
különbség, hogy a feltételes múlt használata feltétlenül irreális
feltételre utal.

A "(Ha) holnap lenne a meccs" mondategységben a feltétel reális, vagy
reálisnak is tekinthető ("esetleg lesz meccs").

A "(Ha) holnap lett volna meccs" mondategység viszont feltétlenül
irreális feltételt jelöl és tagadást implikál ("Nem lesz meccs").  

                                       II.

Az  eszperantó ige paradigmáját 1887-ben  Ludoviko Lazaro Zamenhof  adta
meg  Mezxdunarodnyj jazyk. Predislovije i polnyj ucxebnik c.
közleményében.  

A feltételes módot az eszperantóban  kizárólag az -us  morféma
képviseli,mely ugyanabban a pozicióban jelenik meg, mint a  főnévi
igenév -i, vagyis azt mintegy felváltja (nem pedig agglutinálódik). 

9a)  sendi   -> (mi, vi, li stb.) sendus

9b)  küldeni ->  (én) küldeném, küldtem volna, (te) küldenéd, (te)
küldted volna,(ő, férfi) küldené,
                 küldte volna stb.
 
A feltételes mód -us végződfésének semmiféle eleve rögzített időértéke
nincs: szemantikai mintája az orosz feltételes mód lehetett.   

(10aa) Se vi venus pasintjare, ni g'ojus pasintjare.
(10ab)'Ha az elmúlt évben jöttél volna, akkor örültünk volna.

(11aa) Se vi venus venontjare, ni g'ojus venontjare.
(11ab) 'Ha jövőre jönnél, akkor jövőre örülnénk.'

A melléknévi igenevek (pl. leginta, leganta, legonta 'aki olvasott, aki
olvas, aki olvasni fog')az eszperantóban morfológiai módon
előidejűséget, egyidejűséget és utóidejűséget is  kifejeznek, így a
feltételes módú kopulával lehetővé teszik az eseményidő pontosabb
kijelölését (szűkebb "referálást").  Az eszperantó beszélői  különféle
mértékben élnek ezzel a lehetőséggel.

Így a
 
(10aa)  *Se vi  venus pasintjare* és a
(10ca)  *Se vi estus veninta pasintjare*

mondatok fakultatív változatoknak tekinthetők.   

Az összetett igealakok használatában (a fakultativitással összhangban)
egyéni és anyanyelvi  vagy  másodnyelvi  transzferre utaló ingadozást is
tapasztalunk. 

                                 III.

A  *kellett volna + főnévi igenév*  szerkezetet a magyarban különféle
előfeltevésekkel használjuk.

Feltételes mellékmondatban  a *kell*-hez kapcsolódó negatív előföltevés
érvényesül ('nem kellett').

Kijelentő mondatban a negatív előfeltevés nem a 'kell' igére, hanem a
főnévi igenév tartalmára vonatkozik. Vö.

11)        Ha el kellett  volna mennem, elmentem volna. (De nem kellett)

12)        El kellett volna mennem. (De nem mentem el, akármennyire
           kellett is.)

Az  eszperantóban a helyzet a  Plena  Gramatiko de Esperanto (1935,1938,
1958)  és a Plena Alaliza Gramatiko de Esperanto, 1980, p. 159) adta
norma szerint hasonló, mint a  magyarban: a kijelentő módú  *Mi devis
foriri* 'el kellett mennem'  *(tényleges) elmenés*-t, a *Mi devus esti
foririnta* 'El kellett volna mennem' (tényleges) *el nem menés*-t
implikál. Mindamellett a használat nem egységes, nemegyszer előfordul,
hogy (pl. orosz beszélők) kijelentő mód használatával is "tagadást
implikálnak".  *Mi devis foriri, sed mine foriris*; elemszerűen
fordítva:  -  '*El kellett mennem, de nem mentem el'.  A megcélzott
mondatjelentés itt nyilvánvalóan a következő:'El kellett volna mennem,
de nem mentem el'. Nyelvszociológiai megközelítésben tehát (a normával
olykor némiképp ütköző) ingadozásról beszélhetünk.


Jelen előadás  alapvető  gondolatát felvetettem az Édes Anyanyelvünk
egyik számában:  

Jelen a múltban - múlt a jövőben? Édes Anyanyelvünk, XXV. évf. 4. sz.,
  (2003 október),  4. l.

Bizonyos pontokon kapcsolódnak az előadáshoz a következő tanulmányok is:


Időbeliség és aspektualitás a magyarban. Nyelvtudományi Értekezések.
149. sz. Akadémiai  Kiadó, Budapest, 101. l (2001)

Ige, ragozás, idő, aspektualitás az eszperantóban és a magyarban. In:
Gecső Tamás szerk.  Kontrasztív szemantikai kutatások. Szerk.(megjelent:
2002), Tinta Könyvkiadó, 286-299.

Variabilitás és nyelvi tervezés az eszperantóban és körülötte. In: Gecső
Tamás szerk.  Variabilitás és nyelvhasználat. Tinta Könyvkiadó, Budapest
2004.  285-293.

 
Wacha Balázs