Nyelvészeti szuperkurzus formális szemantikából az MTA Nyelvtudományi  Intézetben


Az MTA Nyelvtudományi Intézet meghívására 2006. június 19. és 23. között Donka F. Farkas professzor (University of California at Santa Cruz) nyelvészeti szuperkurzust tart angol nyelven 'Context Structures' címmel olyan egyetemi és doktori képzésben részt vevő hallgatók számára, akik formális szemantikából megfelelő előképzettséggel rendelkeznek. A kurzus ismertetője itt olvasható.

Helyszín: MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, Benczúr u. 33.
Időpontok: 2006. június 19. és 23. között minden nap 10.00-12.00

A kurzus minden egyetemi és PhD-hallgató, illetve oktató számára nyitva áll. A részvételi szándékot ugyanakkor kérjük a nyinfo@nytud.hu címre küldött elektronikus levélben 2006. június 12-ig jelezni.

A kurzust oktató Farkas professzor a résztvevők számára egy dolgozat megfelelő szintű megírása esetén kreditet is tud adni. Kérjük a fenti lehetőség iránt érdeklődő hallgatókat, hogy a tantárgynak a 2006/2007. tanév I. félévére való felvételének lehetőségéről tájékozódjanak egyetemükön.


Budapest, 2006. április 25.


                                                                      
Kenesei István
az MTA Nyelvtudományi Intézet igazgatója