A névelõ primátusa (Vásárhelyi -- Fejes)

(A november 30-án elhangzó vita absztraktja)

 

A vita célja tisztázni, hogy az emberi nyelv kialakulásakor megvolt-e a névelõ kategóriája vagy csupán késõbb alakult ki.  

Közismert tény, hogy a Párizsi Nyelvésztársaság betiltotta a nyelv keletkezésére irányuló kutatásokat, ezért a kérdést az utóbbi évekig alig vizsgálták. Az emberi nyelv keletkezése iránti érdeklõdés megelõzi a nyelvészetnek mint tudománynak a kialakulását.  

A zsidó hagyomány a névszók primátusa mellett foglal állást: eszerint az elsõ szavak névszók voltak: ezek az embertõl származnak, Ádám nevezte meg elõször a dolgokat. Ezzel szemben a keresztény felfogás szerint ezt megelõzte az ige, amely isteni eredetû, sõt, azonos is az Istennel.  

A grammatikai segédszók, viszonyszók keletkezésére azonban a legutóbbi idõkig alig fordítottak figyelmet. Az újabban fellendülõ kutatások (l. az irodalomjegyzéket) azonban egyre nagyobb teret szentelnek a kérdés vizsgálatának. A vita tehát a nyelvtudomány egyik legaktuálisabb kérdéséhez kíván hozzászólni.  

 

Irodalomjegyzék  

Bánréti Z. Elõfeszíti-e a névelõ a fõnevet? In: Az idegeinkre megy. Lingvoneurológiai tanulmányok. Akadémiai, 2008.  

Bakró-Nagy M. The protoarticle. Grammaticalization, degrammaticalization or a grammatical borrowing? In: Linguistic Situation in Northern Eurasia, 20000-10000 B.C. Ed. A. Künnap. Tartu Ülikool, 2008.  

Bartha Cs. Identitás és névelõhasználat.  In: Nyelvhasználat a Gyurcsány-kori Magyarországon meg attól jó messze is. Kontra M. szerk. Osiris, 2008.  

Borbély A. Az elõrevetett végartikulus. A határozottság kifejezése a magyarországi románban.  In: Limba românã din Giula. Institutul de Cercetãri al Românilor din Ungaria, 2008.  

Csúcs S. Die Rekonstuktion der Artikeln der permischen Grundsprache. Akadémiai székfoglaló, 2008.  

Deme L. Miért rosszabb az angol névelõ a magyarnál? Magyar Nyelvõr, 2008. (Kis Tamás honlapjáról is letölthetõ!)  

Gerstner K. Névelõk a Nagyszótárban. In: A szófaji besorolás kérdése a Nagyszótárban. Ittzés Nóra szerk. MTA Nytud. Int., 2008.  

Gósy M. The articulation of the Hungarian article: a, az, egy or ə, əz, əgy? Magyar Fonetikai Füzetek X+1, MTA Nytud. Int. 2008.  

Haader L. "Azt irja az Margith..." A névelõhasználat megszilárdulása a Nyulak szigetén. Magyar Nyelv, 2008.  

Hattyár H. A határozottság jelölése a magyar jelnyelvben. In: Most mutasd meg! A siketek és nagyotthallók elsõ (füleki) konferenciáján elhangzott elõadások gyûjteménye. ELTE Fonetikai Tanszék, 2008.  

Havas F. Ein Untermann oder der Übermensch? Der altgreichische Artikel und die moderne europäische Philosophie. In: Névutó és elõember. ELTE BTK Finnugor Tanszék, 2008.  

Kálmán L. Mi a...? Tudománykritikai észrevételek. Szabad változók, 2008.  

Kenesei I. (Össze)egyeztethetõ-e a névelõ? (Legalább a társadalmi igényekkel, naaaa...), In: Egy nyelv és egy nyelvek. Kenesei I. szerk. Gondolat, 2008.  

Keszler B. A névelõ és a központozás kapcsolata kódexeinkben. In: Írás és nyelvhasználat a távcsevely és a röszü elõtt. Szerk. Balázs G. ELTE BTK Modern Hungarian Linguistics Tanszék, 2008.  

Kiefer F. "Artikulus nélküli nyelveken meg se tanulok beszélni..." In: Határozottan, határozatlanul. Nyelvészek szubjektív megnyilatkozásai. Szerk. Bakró-Nagy M. és Kontra M. MTA Nytud. Int., 2008.  

Kiss Z. A or az? A phonetically-based approach to TeX. In: A Very Odd Yearbook, 2008.  

Kontra M. A személynév elõtt álló névelõ South Bend-ben és Gazdagréten. In: Nyelvhasználat a Gyurcsány-kori Magyarországon meg attól jó messze is. Kontra M. szerk. Osiris, 2008.  

Komlósy A. Milyen mélyrõl jön elõ? A magyar névelõ disztribúciós és generatív szempontból. In: Nem kell mindig LFG. Trón Viktor szerk. Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához X+1. Tinta, 2008.  

Mártonfi A. A névelõ helyesírása nálunk és más nemzeteknél. In: Magyar ortográfia. Szerk. Keszler B. Tankönyvkiadó, 2008.  

Orsós A. Beás–magyar névelõszótár. Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium, 2008.  

Oszkó B. A névelõhasználat mint stilisztikai probléma egy nyelvészeti folyóirat szerkesztése közben. In: Honti László 65 éves. CD-ROM. Oszkó B. szerk. MTA Nytud., Int. Finnugor O., 2008.  

Héja E. -- Kuti J. -- Oravecz Cs. -- Sass B. -- Tóth M. -- Vajda P. -- Váradi T. -- Varasdi K. Szöveges fájlok tömörítése a névelõk elhagyásával. In: A MMVIII. Magyar Számítógépes Nyelvészeti konferencia elõadásai, SZTE, 2008.  

Wacha B. Artikuloj in esperanto kaj hungaro. In: Esperantaj kontrastivaj studioj, k.n., 2008.  

Zaicz G. (szerk.) A magyar névelõk a tergo szótára. Tinta, 2008. (Rec.: Fejes L. Utazás a Föld középpontja felé. BUKSZ, 2008/3.)