Szépe Judit
Fonológiai szekvenciaszervezési korlátozottságok műveleti megközelítésben


   Beszédtévesztések, vagyis szabályszegő nyelvi alakulatok a nyelvhasználat számos területén felbukkannak: a köznapi beszéd lenizációs folyamataiban és nyelvbotlásaiban, a nyelvi humorban, a költészetben, a patologikus beszédben, a gyermeknyelvben, sőt a nyelv történeti változásának adatsoraiban is. Nyelvi rendszerszabályt lehet akaratlagosan is megszegni, de a szabályszegés lehetséges eljárásainak megvannak a maguk irányító szabályai, vagyis a devianciák látszólagos véletlenszerűségük ellenére is - stratégiakövetők. A deviáns formációk létrejöttét olyan elvek irányítják, amelyek a nyelv működésének kognitív mechanizmusaiból vezethetők le, továbbá univerzális, illetőleg egyedi rendszersajátosságaiból. Éppen ezért alkalmasak arra, hogy független bizonyítékként szolgáljanak olyan hipotézisek ellenőrzésére, amelyek a nyelv rendszerösszefüggéseiről, illetőleg működésfolyamatairól szólnak.

    Ha Szende Tamás elméletét, a Globális Programozás Elvét (Szende 1992,1997) követve azt állítjuk, hogy a szabályszegő alakulatok közös szervezőelve az információs térszűkítés, akkor azt állítjuk, hogy fonológiai információtartalmuk mindig kisebb, mint a szabálykövető alakoké. Az elmélet kiinduló hipotézise értelmében bármely szó-alak nagyságrendű közlésegységhez két, egymással meghatározott viszonyban lévő hangtani leírás rendelhető: a szóalak ejtésközeli fonológiai reprezentációjának leírása, valamint az alapalakhoz tartozó, a közlésben realizált formájának leírása. A fonológiai reprezentáció a szóalak szegmentális és szótagszerkezetét ábrázolja, beleértve a tagolásihatárjegyeket is. Az ejtésközeliség pedig azt jelenti, hogy az alapalak maga is levezetett: a szótári alakhoz képest a rajta végbemenő posztlexikális rendszerszabályok eredményét is tartalmazza. A fonológiai reprezentáció a szóalak fonológiai kiinduló formáját (alapalakját) adja meg, amelyen a fonológiai szabályok közül a szóalak határszegmentumai közötti rendszerszabályok érvényesülnek. A realizált forma leírása pedig azokat a levezetéseket is tartalmazza, amelyek a fonológiai alapalak és a realizált forma közti szegmentális és szekvenciális eltéréseket eredményezik. Ezek az eltérések hozzák létre a közlésben tapasztalható torzított, illetőleg deviáns alakokat. Az, hogy a szóalak mely pontjain mehetnek végbe eltéréseket eredményező műveletek, levezethető az alapalak szerkezetéből a következőképpen.

    A realizált formát két műveleti szint hozza létre az alapalakból való kiindulással. Az első szintű műveletek kijelölik a szóalak alapstruktúráját, vagyis szótagszerkezetét, szélső (és belső) határait, a szóalak előállításához szükséges összes jegyösszetevőt, és csak a szóhatárjegyek melletti pozíciók számára a teljes jegyfeltöltést. Ez a szint a globális programozás szintje. A második szinten történik a finomprogramozás: rendező műveletek a még nem pozicionált jegyekkel feltöltik a nem kiemelt pozíciókat. A két műveleti szint által ily módon kijelölt kiemelt és nem kiemelt
pozíciók határozzák meg a realizált formában a tévesztés szerkezetét. A globális programozás által kijelölt kiemelt pozíciók a nem kiemeltekhez képest ellenállóbbak a tévesztéssel szemben (pl. csak teljes jegyfeltöltéssel mozoghatnak át más pozícióba), illetőleg a téves rendezőműveletek rájuk osztják ki az irányító szerepet, így az ott helyet foglaló összetevők saját hatókörükön túlra való terjedésükkel szűkítik a szóalak információs terét. Ez eredményezi a tévesztésekben a határjegyek kiemelésének stratégiáját, illetőleg a szerkezetismétlő-, illetőleg  átrendező műveleteknél a kiemelt pozíciók (pl. szó-, morféma vagy szótagindítás, illetőleg -zárás, továbbá a párhuzamos összetevők) hatását a kevésbé vagy nem kiemeltekre.   

Vizsgálataim eltérő korpuszokban (gyermek- és felnőttnyelvi ép és patológiás tévesztésekben) olyan nagy hatókörű stratégiákat mutatnak ki, amelyek az egyszerűsítés elvére alapulnak, s amelyek közül a szekvenciaszervezés egynek vagy többnek a követésével állítja elő a deviáns alakot. E stratégiák nemcsak az információs térszűkítés vezérelvében közösek, hanem abban is, hogy műveleik a közlésegységnek a Globális Programozás Elve által meghatározott módon, a kiemelt és nem kiemelt pozíciók szerkezetének megfelelően mennek végbe. Közéjük tartoznak többek között a határjegyek megerősítésének zöngétlenség- és zárműveletei, továbbá a szegmentum-, szótag-, illetőleg orfémastruktúrát jegy-, szegmentum-, illetőleg szótagpozíció alapján átrendező vagy ismétlő műveletek.