VITA

a Nyelvtudományi Intézetben 2008. dec. 4-én Noam Chomsky jelentõségérõl

Noam Chomskynak, az elmúlt 50 év legnagyobb hatású nyelvészének a 80. születésnapját a Nyelvtudo­mányi Intézet egy elõadássorozattal köszöntötte 2008. december 4-én. Elsõsorban olyan intézeti munkatársakat és az intézethez kötõdõ tudósokat kértünk fel, akik Chomsky jelentõségének különbözõ oldalait tudták méltatni. Az elõadók (betûrendben) Bánréti Zoltán, Bródy Mihály, É. Kiss Katalin, Kálmán László, Kelemen János, Kiefer Ferenc, Pléh Csaba, Siptár Péter és Surányi Balázs voltak. Az elõadások írott változatát a Magyar Tudomány  2009. szeptemberi száma jelentette meg (http://www.matud.iif.hu/mttart.html), ahol – a terjedelmi korlátok miatt is – azt ígértük, hogy itt, az Intézet honlapján közöljük az elõadássorozat utáni vita lejegyzett és a hozzászólók által átolvasott és javított anyagát. A vitát Kenesei István vezette.

KENESEI ISTVÁN

Chomsky életének körülbelül a fele a politikáról szólt. Rendkívül sok idõt szentelt a politikának, a politikai írásai is óriási terjedelmûek és többnyire a politikai tevékenysége miatt ismerik a világban. De ha végiggondoljuk, hogy ha Chomsky egy sort se írt volna a politikáról, egyetlen lépést nem tett volna a politika irányában, nem vett volna részt a számára kedves mozgalmakban, vajon a világ más lenne? És ha azt meggondoljuk, hogy ha Chomsky nem írt volna nyelvészeti mûveket, akkor vajon a világ ugyanolyan lenne-e? A válasz azt hiszem, egyértelmû. És ez a válasz magyarázat arra, hogy miért nem Chomsky politikai tevékénységérõl beszéltünk itt ma. Az utolsóként felszólalt elõadónk olyan, mint akiket a régi úttörõs idõkben úgy mutattak be, hogy „látták Lenint”. Nem azért, mert mi nem láttuk Chomskyt, mi is láttuk persze Chomskyt, de Kiefer Ferenc már a 60-as években tanult Chomskynál és ha azt a láncot nézzük, hogy ha nem lett volna Chomsky, akkor hol tartana a nyelvészet, és ha nem lett volna Kiefer és az a generáció, akik Magyarországra közvetítették Chomskyt a 60-as években, akkor mi sem lennénk, de legalábbis mi sem lennénk ugyanolyanok, mint amilyenek vagyunk, ez biztos.

KIEFER FERENC

Személyesen egy szerencsés véletlen folytán 1964-ben ismertem meg Chomskyt egy jeruzsálemi vacsorán a híres nyelvész-logikusnál, Jehoshua Bar-Hillelnél. Chomskyval ott találkoztam elõször, nagyon könnyû volt vele kapcsolatot teremteni, szemben Zellig Harrisszel, aki hamar visszavonult, nem vett részt a vacsora utáni társalgásban. Chomskyval pedig azóta is tart a kapcsolat.

Egyébként az igazi paradigmaváltás 1965 és 1980 között ment végbe. 57-ben megjelent Chomsky, de ki tudott róla? 1959-ben Szépe György már tudott róla, sokkal többen nem voltak Európában. 1962 augusztusában volt Magyarországon az elsõ olyan konferencia, amelyen a generatív nyelvészet is szóba került. A konferencia a logikáról és tudomány­elméletrõl szólt, de volt egy nyelvészeti szekciója is. Tulajdonképpen mindenki ott volt, aki Európában valamilyen módon tudott Chomskyról vagy megpróbált valamilyen Chomsky-féle irányban elmozdulni. Nem voltunk sokan. Kelet-Berlin már tudott róla, tehát a strukturális nyelvészeti csoporttal a kelet-berlini akadémián volt már kapcsolatunk. Nyugat-európai résztvevõnk nem volt, Magyarország elég szép számmal képviseltette magát és voltak még romániai magyarok, meg szlovákiai magyarok érdekes módon és hát Robert Lees. Õ volt az egyetlen Chomsky-tanítvány akkor még, tehát nagyon nehéz ezt a paradigmaváltást 57-hez kötni. 65-ben is azt tapasztaltam, hogy a nagy egyetemeken nem nagyon vettek tudomást arról, hogy valami nagy dolog történt a nyelvtudományban. Olyan emberekkel, mint Szépe, persze lehetett találkozni, akik sejtették, hogy itt valami nagy változás lesz. De ez igazából az Aspects megjelenése után kezdõdött el.  Az 57-es könyv nem keltett még akkora feltûnést. A 62-es konferencia után többen úgy gondoltuk, hogy a matematikai nyelvészetnek nevezett nyelvészetettel érdemes közelebbrõl megismerkedni. Egyelõre csak a TTK volt nyitott,  elkezdtünk tehát az egyetemen matematikai nyelvészeti szemináriumokat tartani. Megmozdult az MTA Számítástechnikai Központja is, ahol hetenként tartottunk szemináriumokat, amelyeken sok nyelvész is részt vett. 64-ben merült fel elõször egy nyelvész szak indításának kérdése. Telegdi Zsigmond, az ELTE Általános nyelvészeti tanszékének a vezetõje melegen támogatta az ötletet. Telegdi azután Szépe György segítségével 1964/65-ben részletes szakindítási tervet készített. Az elképzelés szerint a szak törzsanyagát a generatív nyelvészet képezte. A nyelvészképzés 1967-ben indult. A Telegdi tanszéknek igen nagy szerepe volt abban, hogy a magyarországi nyelvtudomány a hetvenes években már aktív résztvevõje volt a nemzetközi tudományos életnek.

Magyarország szerencsésebb helyzetben volt a környezõ országoknál a nyelvész­képzést illetõen. A strukturalista hagyomány, amely sokkal erõsebb volt Csehszlovákiában, mint nálunk, hátráltatta az újabb irányzatok térnyerését. Az NDK-ban az Akadémián mûködött egy kiváló generatív kutatócsoport, a generatív nyelvészet mûvelõi viszont az egyetemen nem taníthattak. Az NSZK-ban az elsõ általános nyelvészeti tanszék 1969-ben létesült. A nagy változás a 70-es évek elején következett be, amikor Nyugat-Európa számos országában egymás után alakultak nyelvészeti mûhelyek.

BENDE-FARKAS ÁGNES

Megerõsíteném, amit Kiefer tanár úr mondott, hogy az igazi, a szociológiai vagy tudomány­politikai értelemben jelentõs paradigmaváltás késõbbre tehetõ. Volt a 60-as években egy egyetemi hallgatónõ, az Egyesült Államokban egy keleti parti kollégiumba járt, és úgy hívták, hogy Barbara Hall. Orosz és matematika szakos volt, és amikor választania kellett volna a két szak között, megkérdezte a témavezetõjét, hogy nem lehetne inkább valahogyan össze­egyeztetni a kettõt. Témavezetõje a Swarthmore College-ban azt mondta, hogy ott van az az ifjú titán, Chomsky a MIT-n, egy nyári iskolát szervez, menj oda, hátha okosabb leszel.

            Ez azért fontos, mert Barbara Hallnak köszönhetõ, ahogy Kiefer tanár úr is mondta,  hogy Montague intenzionális logikája, nem egy fejlemény a sok közül, hanem valóban közkeletûen használt és alkalmazott rendszer. Most az volt az érdekes, hogy Barbara Hall kollégája volt az UCLA-n  Richard Montague-nak, aki  pontosan akkor teremtette meg a formális szemantika alapjául szolgáló intenzionális logikai rendszert, amikor Barbara Hall kezdõ tanársegédként az UCLA-ra került. Hogy jön ide Chomsky? Úgy, hogy Barbara Hall Chomskynál doktorált, és Chomsky metodológiai deziderátumait és alapelveit alkalmazta az intenzionális logika megítélésében. Chomskynak fontos empirikus kérdés volt az emberi nyelvet elhelyezni a formális nyelvek (õróla elnevezett) hierarchiájában, és megtalálni a természetes nyelv megkülönböztetõ  jegyeit a matematikailag lehetséges formális nyelvek között. Montague-t ezzel szemben mélységesen nem érdekelte, hogy az emberi nyelvnek mi a megkülönböztetõ jegye. Azt mondta, hogyha netán marslakók látogatnak hozzánk – ezt Barbara Hall mesélte egyszer fehér asztalnál –,  akkor tudnunk kell velük kommunikálni, amihez az összes lehetséges formális nyelvet tekintetbe kell (majd) venni. Azaz, ilyen helyzetekben nagyon is kevésnek és elégtelennek bizonyulhat az, amit az emberi nyelvrõl tudunk. Montague-val szemben Barbara Hall (azaz ma már Hall Partee) arra ösztönözte kollégáit és tanítványait, hogy próbálják meg az intenzionális logika eszköztárát úgy alkalmazni, hogy tekintettel legyenek arra, amit ma szemantikai kompetenciának neveznek.

LADÁNYI MÁRIA

Két dologhoz szeretnék hozzászólni. Az egyik É. Kiss Katalinnak az egyik megjegyzése, amikor õ azt mondta, hogy a kognitív nyelvészet az egy kiegészítõ jellegû, nem emlékszem pontosan, hogy tudományterületnek nevezted-e Kati vagy milyen módon nevezted meg. Azt gondolom, hogy semmiképpen nem lehet kiegészítõ jellegû ez, mert annyira más az alapállása. Kiegészítõ akkor lehetne, ha az alapállásában elfogadná azokat az elméleti kritériumokat, amelyek a chomskyzmusban is vagy a generatív grammatikában is megvannak, ez viszont nem áll fenn, tehát én most nem akarok belemenni a kognitív nyelvészet értékelésébe, de azt gondolom, hogy semmiképpen nem lehet kiegészítõnek tekinteni egyfelõl, másfelõl szerintem van igény ennek az elméletnek a képviselõiben arra, hogy alternatívát próbáljanak adni.

            A másik dolog Bánréti Zoltán elõadásához kötõdik. Az nyilván egy fontos kísérlet volt, amit elõször mutattál be, amikor is a kötések és mozgatások MRI-n megjelenõ képérõl volt szó. Énnekem nem meggyõzõ az, hogy itt valóban a mozgatásról, illetve a kötésrõl van szó. Azt gondolom, hogy bizonyos nyelvi jelenségeknek az agyi aktivitásbeli megfelelõjérõl van szó, de hogy ezt úgy kell leírni mint kötés, vagy úgy kell leírni mint mozgatás, az már az elméleti modellnek a része. Ugyanezeket a jelenségeket egy más elméleti modell másképp is leírhatná, de az agyi aktivitás akkor is tükrözné a szerkezetek közötti különbséget. Én nem látom ezt egyenes bizonyítéknak, hogy az elmélet ettõl jó lenne, mert van egy ilyen fajta kísérlet. Ez a jelenségek közötti különbségekre mutat rá és nem a modell helyességére, én úgy gondolom. Persze ettõl még lehet helyes a modell, csak ez nem nyilvánvaló.

É.KISS KATALIN

Lehet, hogy nem ismerem elég jól a kognitív nyelvészetet. Azt akartam mondani, hogy úgy látom, hogy a kognitív nyelvészet pillanatnyilag nem törekszik teljes nyelvi magyarázatra, a fonológiától kezdve minden nyelvi szintet beleértve.

A Kiefer Ferenc elõadásához szeretnék egy-két triviális kiegészítést tenni. Tulajdonképpen nem csak a szemantikát meg a pragmatikát lehet levezetni a Chomsky-elméletbõl. A pszicholingvisztikának is, a neurolingvisztikának is az nyitotta meg az utat, hogy a kutatás tárgya a mentális grammatika lett. Sõt, abból az alapállásból, hogy a nyelv genetikusan determinált, most már értelmes, kutatható és megválaszolható kérdéseket lehet feltenni a nyelv evolúciójával kapcsolatban is. Talán még annyit a számítógépes nyelvészetrõl, hogy – bár ezt a számítógépes nyelvészek tagadják – igazából az is a generatív nyelvészet létrejöttével vált elérhetõ céllá, hogy kimerítõ leírást adjunk a nyelvrõl. Ezt a perspektívát is a generatív nyelvészet nyitotta meg.

BÁNRÉTI ZOLTÁN

Mari, persze igazad van, az, hogy hogy hívunk valamit és az úgy elnevezett dolog realitását keressük vagy pedig valami mélyebb dolog realitását keressük, ez két különbözõ dolog. A kísérlet, amirõl beszéltem , a következõképpen nézett ki. Több száz mondatot ítéltettek meg egészséges emberekkel, voltak mondatok, ahol se mozgatásnak, sem az elméletben kötésnek nevezett dolog nem fordult elõ, aztán voltak mondatok, ahol csak névmáskötés volt, voltak mondatok, ahol csak az összetevõ mozgatása fordult elõ, és voltak mondatok, ahol mindkét jelenség elõfordult. És utána megnézték, hogy milyen konfigurációkban mely agyi területek aktívak, bonyolult technikával küszöbölték ki a véletlent, az egyéb környezeti ingereket, az egérkattintás hatását és sok mást, ami mind aktivitást válthat ki az agyban. Amit kaptak, az az, hogy az elsõnek említett jelenség, a másodiknak említett jelenség, a kettõs együttes elõfordulása, illetve együttes hiánya mely agyi területeken vált ki hemodinamikai aktivitást. Megpróbálták mintegy behatárolni a releváns kérgi területeket.  Ez szerintem már több mint valamilyen nyelvészeti terminussal megnevezett dolog realitásának keresése, hiszen igazából néhány alapvetõ szerkezetépítõ elvet határoltak körül és teszteltek. Például azt a tulajdonságát a nyelvtudásnak, hogy másfajta mûvelet  valaminek az áthelyezése és a kitöltött új pozíció meg az eredeti hely összekötésének mûvelete , és másfajta mûvelet az, amikor egy tartalmas fõnév interpretációjához kötjük egy névmás referenciáját. Másfaja agyi aktivitás társul a mozgatás két pozíciója közti összeköttetés tudásához (elemezzük és tároljuk, hogy mit, honnan helyeztünk át)  és másfajta tudás társul egy névmás interpretációjának megkötéséhez, annak feldolgozásához, hogy két nem szomszédos összetevõ referenciája ugyanaz. Volt egy másik kísérletsorozat is, ami az XP-, a frázismozgatás és az igemozgatás különbségeihez társuló agyi aktivitást mérte  a holland és a német nyelvnél. Az igemozgatásnál nem ugyanazok a területek voltak aktívak, mint a fõnévi szószerkezetek mozgatásánál. Természetesen mindez nem igazolja közvetlenül valamilyen elméleti nyelvészeti modell leíró formalizmusát. Inkább azt a konkluziót vonnám le, hogy azok a megkülönböztetések, amelyek az elméletbõl IS következnek, megjósolhatóak, másfelõl emprikusan adatolhatók, ezek a különbségek az agyi mûködés számára is releváns megkülönböztetések.   Nem az elnevezésrõl lenne tehát szó, hanem a mögöttes nyelvi alapelvek neurológiai  hátterérõl. Persze mindezek jelenleg is zajló kutatások, és semmi nem tekinthetõ lezártnak. Nem erre gondoltál?

LADÁNYI MÁRIA

Nem a terminológiáról van szó, hanem arról, hogy le lehet-e írni ezeket a jelenségeket más keretben is. Ha igen, akkor a kísérlet szerintem önmagában nem igazolja magának a generatív nyelvelméleti modellnek az elveit.

BÁNRÉTI

Igen, biztosan le lehet írni különféle keretben. A lényeg az elõbbi és más hasonló alapvetõ nyelvi szerkezeti elvnek a jellemzése, megjósolhatósága, egymáshoz való viszonyuk tisztázása. A szintaktika fa feltételezett, afáziabeli törésének realitására vonatkozó vizsgálat kurdarca pont azt mutatja, hogy azt nem lehet csinálni, hogy fogunk egy elméletet, és az általa alkalmazott leíró apparátus összetevõinek a neurológiai realitását keressük. Hangsúlyozom, a keresés tárgya az, hogy a nyelvészeti modell számára alapvetõ megkülönböztetésekhez tartoznak-e neurológiai korrelátumok,

LADÁNYI

Az a kérdés, hogy mihez képest tételezzük fel ezt a korrelációt; tehát egy alapmondatsémát veszünk, ebbõl vezetünk le különbözõ szerkezeteket, és ehhez keressük a neurológiai korrelátumokat, mint a generatív modellben, vagy eleve különbözõ alapsémákat tételezünk, mint mondjuk a funkcionális kognitív nyelvészetben, és ezek neurológiai korrelátumait keressük. Különbözõ modellek a szerkezetek különbözõségének kérdését más-más módon oldják meg, miközben a neurológiai oldal mindkét esetben azonos különbségeket mutat.

BÁNRÉTI

Értem. Tegyük fel, hogy nincs mozgatás, hanem a kérdõszó ott volt eleve a mondat élén, ahol halljuk,  nem mozgott sehonnan sehova. De akkor miért nem ugyanolyan annak a mondatnak a megítéléséhez társuló agyi aktivitás, mint a nem kérdõszóval kezdõdõké? És fontos, hogy nem csak a szemantikai mûveletekben van különbség, hanem kifejezetten a szerkezetépítõ aktivitások agyi területein vannak a különbségek, és a közös szerkezeti alapelveken alapuló jelenségekhez társítható agyi, hemodinamikai támogatás, mintegy az agyi mûködés számára is közös vonásokat tartalmazó szerkezetekrõl van szó.

LADÁNYI

Én nem azt mondtam, hogy mondatszerkezetek és a hozzájuk kapcsolódó agyi aktivitásminták között nincsenek különbségek, csak azt, hogy ezek magyarázata az eltérõ modellekben különbözõ lehet, tehát az agyi aktivitásminták különbsége a szerkezetek különbözõségét igazolja, és nem a rá adott nyelvelméleti magyarázatok helyességét vagy helytelenségét.

KENESEI

Egy másik elmélet azt mondhatja például, hogy itt lexikális különbség van. Vannak a kérdõszószerû kifejezések és vannak a visszaható névmásszerû kifejezések és ezek lexikálisan különböznek egymástól. Ezt mondja a hagyományos nyelvészet is, de a hagyományos nyelvészet nagyon érdekes dolgokat mond, amelyek teljesen összeegyeztethetetlenek azzal, ami elõttünk van, mert azt mondja például, hogy a kérdõ névmások a névmások közé tartoznak, tehát ugyanabba a csoportba, mint az általános, a mindenki típusú névmások, meg persze a személyes névmások is ebbe a csoportba tartoznak. Dehát itt lexikális különbségek vannak, és akkor a lexikális különbségeket megint csak szintaxissal tudjuk megindokolni. Erre te valószínûleg azt mondod, hogy többféle szintaxis létezik.

LADÁNYI

Azt mondanám, hogy a szórendi kérdések nagyon gyakran  topikalizációs és fokalizációs kérdések. Ezeket formális keretben mozgatással magyarázzák, de például kognitív keretben valamilyen fogalmi/szemantikai tartalomnak az elérhetõségét fogalmi mûveletekkel magyarázzák: referenciapontokkal, tartományokkal és ösvényekkel stb. Ezeket a jelenségeket tehát nem kell csak lexikálisan leírni, le lehet írni fogalmi mûveletek segítségével, a megértésnek a fogalmi mûveleteivel.

KENESEI

Ezt én értem és erre azt mondom, hogy ez akkor egyfajta, bizonyos fokú vallási különbség, hogy én most mohamedán módon hiszek-e Istenben vagy pedig keresztény módon hiszek-e Istenben, csakhogy amíg azt nem lehet bizonyítani, itt vannak bizonyítékok. Az egyik típusú bizonyíték az, amely az elmélet használhatóságát illeti, tehát mennyi új problémát tudok ebbõl generálni. Ez egy borzasztó fontos szempont. Azok a problémák, amelyeket a kognitív nyelvészet így kezel, a HPSG amúgy kezel, az LFG emígy kezel, azok mind végül is egy ilyen típusú grammatikából erednek. Nem látom azokat a problémákat, amelyeket a nem-transzformációs grammatikák vetettek volna föl, és ezek abszolút mély, kezelendõ problémák más grammatikákban. Úgy tûnik nekem, hogy minden ilyen típusú probléma egy Chomsky-grammatikából indul, majd a többi grammatika megpróbálja ezeket kezelni. Itt van például a predikáció problémája. Miért tudjuk azt mondani, hogy Brian is my best friend — My best friend friend is Brian. Mi a különbség a kettõ között? Más grammatikákban ez föl sem merül, csak a Chomsky-féle grammatikában. Problémává válik, és majd ha a probléma artikulálva lesz, akkor a többi grammatika megpróbálja majd kezelni a maga módján.

LADÁNYI

Nem vagyok biztos benne, hogy ez így van. A vallások közötti különbség annyiban igaz, amennyiben arról van szó, hogy alapállásokban különböznek nyelvelméleti modellek: hogyan fogjuk fel a nyelvet, hogyan fogjuk fel a nyelvi tudást, hogyan fogjuk fel ennek a modellálhatóságát, hogyan fogjuk fel azt, hogy mit kell és mit nem kell modellálni, és így tovább – hát ha ez vallásbeli különbség, akkor vallásbeli különbség. A másik dolog pedig az, hogy ezek a problémák a formális problémafelvetésektõl függetlenül is megszülethetnek, azokból fakadóan is megszülethetnek, de én nem értek egyet azzal, amit az imént mondtál a Kelemen tanár úrnak, hogy a tudományterületnek bizonyos fajta éretlenségére mutat az, hogyha egy másik területrõl vesz át valamilyen ötletet, és azt alkalmazza a saját tudományterületére. Én úgy gondolom, hogy vannak ilyen nagy teljesítmények mint mondjuk a Chomsky-féle teljesítmény is; tulajdonképpen ilyen volt a strukturalizmus is a nyelvészetben, ami nagyon nagy hatást tett más tudományterületekre elvileg és módszertanilag is, de nem hiszem, hogy ez más tudományterületeknek az éretlenségét bizonyítaná. Talán van bizonyos esetlegessége is annak, hogy melyik tudományban születnek meg éppen azok az elvek és módszerek, van-e abban a tudományban egy olyan karizmatikus egyéniség, aki a koránál kicsit hamarabb jut el bizonyos gondolatokig, és akkor – mivel ez olyan nagy jelentõségû és átütõ jelentkezés – ezért tud hatással lenni más területekre. Én inkább egy nagyon pozitív jelenségnek tartom, hogy vannak ilyen motivációk az egyes tudományterületek között; meg ha jól tudom, van is egy olyan alapelv, legalábbis a szociolingvisztikában használják ezt az alapelvet, miszerint ha két különbözõ tudományterület különbözõ utakon jut el ugyanahhoz az eredményhez, az egy megerõsítõ tény – bár ez már nyilván nem ugyanaz, mint amirõl te beszéltél.

KENESEI

Nem egészen errõl beszéltem. Én úgy gondolom, hogy a nyelvészetnek van egy nagyon jól meghatározott tárgya és vannak nagyon jól meghatározott módszerei. Aztán vannak olyan társadalomtudományok, amelyek vágynak egy formális keretre, amelyben el tudnák helyezni magukat. Mivel a nyelvészet egy formális tudomány, lévén, hogy a nyelv formális rendszer, rendelkezésre bocsátja azokat a módszereket, amelyek egy formális alapú tudománynak az alapmegoldásai közé tartoznak és azok a tudományok, amelyek vágynak egy ilyenre, a nyelvészettõl veszik át ezeket a gondolatokat – ugyanúgy, ahogy a nyelvészet is vágyik bizonyos fokig a természettudományok szigorúságára, erre megvan az esélye, lévén meggyõzõdésünk szerint a nyelv formális rendszer. A nyelvészetnek tehát megvan az alapja rá, hogy ilyen típusú szigorúságot megköveteljen a saját tárgyán belül. Sok más társadalomtudománynak, mivel ezek emberközpontú tudományok, sokkal kevésbé van meg ez a lehetõsége, hiszen ezek eleve nem formális rendszerek. Vágynak arra, hogy legyen egy formális keret, melyet alkalmazhatnak. Ez történt a strukturalizmus átvételekor, vagy amikor a mélyszerkezet – felszíni szerkezet megkülönböztetés vált népszerûvé.

LADÁNYI

Ez megint csak olyan dolog, hogy muszáj hozzászólnom nagyon röviden... Te többes szám elsõ személyben fogalmaztál, hogy úgy gondoljuk, hogy a nyelv formális rendszer. Ez megint csak attól függ, hogy milyen keretben és milyen felfogásban dolgozik valaki. Kognitív keretben a nyelv nem számít formális rendszernek, és ez abban a keretben éppúgy igazolható, mint másik oldalról az, hogy a nyelv formális rendszer, mert ez a nyelvelméleti alapállástól függ. Vannak olyan összefüggések, amelyeket ha kizárunk, akkor lehet a nyelvet formális rendszerként elemezni, és megvan az az elõnye, hogy akkor a többi összefüggések valóban egzakt módszerekkel leírhatók. Például ilyen megoldás az, ha a nyelvet leválasztjuk a kultúráról – ez a formális nyelvészetben így is van, a kultúrának nincs köze a nyelvhez. A másik felfogás azt mondja, hogy dehogy nincs köze, a kultúrában gyökerezik a nyelv, egy csomó minden, amit a nyelv különbözõ módokon megvalósít. Valaki mondta, azt hiszem Pléh Csaba, hogy a nyelvben vannak olyan megoldások, amelyek nagyon optimálisak, vannak kevésbé optimálisak és nagyon nem optimálisak, és ezek éppen azért vannak, mert a nyelv nem tisztán formális rendszer, bár vannak olyan részei, amelyek leírhatók egy formális rendszer keretein belül. De ez alapállásbeli különbség – ebben soha nem fog a két tábor megegyezni. Nem is egyezhet meg, mert akkor nem lenne két tábor.

KENESEI

Ezeket hívtam hitbéli különbségeknek. Tartsunk egy másik vitát errõl a nyelvhez való a két típusú hozzáállásról. Azt ajánlom, hogy ezt itt függesszük fel és adjunk másnak is szót.

KOMLÓSI LÁSZLÓ

Nagyon érdekes azt megnézni, hogy miért foglalkozik oly sokat a nyelvtudomány, illetõleg a különbözõ nyelvtudományi megközelítések azzal, hogy mit tekinthetünk adatnak és mi lehet nyelvi evidencia egy adott nyelvelmélet vagy az egy adott nyelvelmélet bizonyos hipotézisei szempontjából. Nem gondolom, hogy én most ezt a teljesen jogos vitát egy másik szintre kívánnám emelni, de nagyon fontos kérdésnek tartom azt, hogy miket tekintünk nyelvi adatoknak. Azt hiszem, hogy a mentalista nyelvészetnél egy nagyon fontos paradigmaváltás volt az, hogy olyan jellegû vagy olyan nyelvi természetû dolgokat adatoknak tekinthetünk, amelyek nem feltétlenül a felszíni struktúrából érkeznek, de az elmélet szempontjából reflektált, tehát metaszintû nyelvi jelek, amelyeket adatként fogunk kezelni az adott elméletben. Természetesen jogunk van ahhoz, mint elméletépítõknek (többes számban azért beszélek, mert bárki, aki egy adott nyelvelméletet épít, az a nyelvközösség többi tagjával dolgozik együtt), hogy abban az elméletben a különbözõ bizonyítási értékkel rendelkezõ adatokat, tehát  bizonyos preferált adathalmazt, kijelöljünk, amelyeket evidenciaként próbálunk kezelni az elmélet megtámogatásához. Akkor, ha ezt a fajta reflektív mechanizmust elismerjük és megengedjük, a kizárólagos értelmezésrõl vita nem lesz, mert ugyanazokat az adatokat bátran fel lehet használni többféle elmélet szempontjából is. Azt azonban, hogy bizonyító értékkel, evidenciával milyen adat fog rendelkezni, az adott elméletet fogja meghatározni. Maga a nyelvi adat tehát nem fog az elméletnek egyfajta abszolutisztikus értéket biztosítani.

CSER ANDRÁS

Két dologhoz szeretnék hozzászólni. Az egyik a Syntactic structures-nek a fogadtatása az 50-es évek végén, és ez kötõdik a paradigmaváltás kérdéséhez is, amirõl többen véleményt nyilvánítottak már. Azok, akik alaposan és dokumentálisan feldolgozták ennek a korszaknak a tudománytörténetét, az egyik az Peter Matthews nyelvész, a másik egy Stephen O. Murray nevû szociológus. Õk elég világosan leírják azt, hogy egyfelõl az 50-es években Amerikában senkinek nem volt olyan érzése, hogy a nyelvészet válságban volna. Ez egyáltalán nem volt a szellemi légkörnek a része. A másik, amire felhívják figyelmet, az az, hogy a deskriptív nyelvészetnek nem volt kidolgozott szintaxis elmélete. A fonológia nagyjából meg volt oldva, a morfológia nagyjából meg volt oldva, a szintaxis nem volt és amikor Chomskynak megjelent az 57-es könyve, az elsõ reflexiók azok éveken keresztül abból álltak, hogy ez egy kitûnõ munka, milyen jó, végre megvan az amerikai nyelvelméletnek a szintaxisa. Senki nem érezte úgy, hogy itt most egy eget rengetõ nagy újdonság történt volna. Ez az egyik, a másik amit Kenesei István vetett fel, hogy a tudományoknak az éretlenségét mutatja, hogyha máshonnan vesznek át modelleket, ezzel én is vitába szállnék, azért is, mert, hogy egy olyan példát hozzak, ami itt még nem merült fel. Leonard Bernstein a 70-es években nyilvános elõadásokban mutatta be, hogyan veszi kölcsön a zenetudomány Chomskynak az alapvetõ gondolatait. A zenetudomány, az persze sokkal régebben formális tudomány, mint a nyelvészet, ha úgy tetszik, itt is biztosan nem lehet egy éretlen tudományról beszélni.

KIEFER

Én nem is ragaszkodnék a paradigmaváltás terminushoz, csak azt állítom, hogy 1965-tõl 1980-ig óriási változás ment végbe a nyelvtudományban. Én is azt érzékeltem, hogy Amerikában 65-ben szinte alig volt egyetem, ahol generatív nyelvészetet tanítottak volna. Olyan nagy egyetemeken mint a UCLA vagy Stanford 1965-ben még mutatóban sem volt generativista. A nagy változás tehát nem köthetõ az 1957-es dátumhoz. Ami a kognitív nyelvészetet illeti, azt hiszem nem hangzott el, márpedig ez nagyon fontos, hogy meg kell különböztetni a holisztikus és moduláris kognitív nyelvészetet. A modulárisnál É. Kiss Katalinnak igaza van, mert az tényleg arra törekszik, hogy kiegészítse a formális generatív megközelítéseket különbözõ kognitív szempontokkal. A holisztikus viszont egyértelmûen azzal az igénnyel lép fel, hogy alternatív modellt kínál. És ez a két megközelítés tényleg nagyon különbözõ. Amíg a moduláris nem áll ellentétben Chomsky elképzeléseivel, a holisztikus sok szempontból szöges ellentétben áll azzal, amit Chomsky gondol.

KELEMEN JÁNOS

Szélesebb humán tudományokban voltak azért válságjelek, tehát a behaviorizmusban, az akkori nyelvészet mögötti behaviorizmusban igenis érlelõdött egy szélesebb válság, akár azt is mondhatom, társadalmi-kulturális válságjelek mutatkoztak abban a felfogásban, ami a behaviorizmus volt. Chomskynak nem is nyelvészeti munkája volt az elsõ írása, ami figyelmet keltett: a Skinner-recenzió, ami ha jól emlékszem 1959-ben már botrányt okozott. Akkor kezdték ismerni már a nevét, és ez a téma nem nyelvészeti volt. A problémakör tehát már kezdettõl fogva szélesebb, mint a nyelvészet.

KENESEI

Két megjegyzés: az egyik az, hogy mi történik akkor, amikor megjelenik egy könyv és van egy ember aki egy tanársegédi állásban tanít egy mûszaki egyetemen. Hogy lesz ebbõl egy nagy – nevezzük így –  paradigma. Az én ismereteim szerint az történt, amit el is mondtam, hogy a diákokat nyerte meg. Mármost, amíg a diákokból tanárok lesznek, amíg egy egyetemen elkezdik tanítani azt, hát ahhoz bizony egy idõnek el kell telnie, de nem kellett megvárni, amíg kihalnak az ellenfelek. A Chomsky-történet lényege az, hogy nem úgy történt a váltás, hogy az elõzõ generáció kihalt és ezzel átadta a terepet az újaknak. Nem, még az õ életükben elfoglalták az új irányzat hívei ezeket az állásokat. Ez persze nagyon szomorú lehetett az õ számukra, Harris meg a többiek számára, akik ott voltak és látták, hogy itt valami egészen más történik. Máshogy fésülködnek, máshogy öltözködnek, máshogy gondolkodnak. Hihetetlen dolog, ami ilyenkor egy egyetemen történik.

CSER

A 60-as években elején rengeteg új állás jön létre, tehát az intézményi terebélyesedés, nem arról volt szó, hogy intézményi pozíciókból kiszorítottak régi vágású embereket, hanem ezek új pozíciók.

KENESEI

Nyelvészeti tanszékek jöttek létre. A másik pedig az, amit továbbra is fenntartok az éretlen és érettebb tudományok között, arról van szó, hogy az én tudományomnak az egész keretét, az egész hozzáállását megpróbálom letölteni valahonnan máshonnan. Namost ez egy éretlen tudomány. Az, hogy valahol valakinek van egy zseniális ötlete és ezt megpróbálom átemelni az én egyébként érett tudományomba, azzal semmi gond nincsen. Én ezt nem így gondolom. Én úgy látom, hogy egyes formális szigorúságra törekvõ társadalomtudományok kitartóan keresnek olyan kereteket, amelyekben el tudják helyezni saját magukat.

Köszönöm az elõadóknak az érdekes gondolatokat, köszönöm mindenkinek az aktív részvételt, és hadd fejezzem be egy friss Chomsky-interjúnak a mesterre jellemzõ részletével.

„RIPORTER:

Ön már nyolcvan éves az idén. Mi tennivaló maradt még?

CHOMSKY:

Szinte minden. A gondolkodás világában a problémák egyre sokasodnak. Egy-egy új felfedezés tíz új problémát hoz magával. A világban pedig a felesleges szenvedés, a nyomorúság nyomasztó mérteteket ölt. Ráadásul az emberiség a kipusztulás rémével kell, hogy szembenézzen. És ez nem tréfa. Egyrészt az atomháború állandóan növekvõ veszélye, másrészt a környezeti katasztrófa bekövetkezése fenyeget egyre súlyosabban bennünket. És ha nem teszünk ellenük, könnyen lehet, hogy az a világ, amelyben az unokáimnak kell majd élniük, nagyon szomorú lesz, ha egyáltalán meglesz még.”

(BBC World Service, 2008. november)

A vita résztvevõi:

Bánréti Zoltán CSc, tud. fõmunkatárs, MTA Nyelvtudományi Intézet

Bende-Farkas Ágnes, PhD, tud. munkatárs, MTA Nyelvtudományi Intézet

Cser András PhD, egyetemi docens, PPKE

É. Kiss Katalin MHAS, kutatóprofesszor, MTA Nyelvtudományi Intézet

Kelemen János, MHAS, egyetemi tanár, ELTE

Kenesei István DSc, tud. tanácsadó, MTA Nyelvtudományi Intézet

Kiefer Ferenc, MHAS, ny. kutatóprofesszor, MTA Nyelvtudományi Intézet

Komlósi László CSc, egyetemi tanár, PTE

Ladányi Mária CSc, egyetemi docens, ELTE

Köszönettel tartozunk Jancsó Katalinnak, aki rendkívül gondos munkával jegyezte le a rossz minõségû hangfelvételt.