HVG 2012/33 08.18. 44-46. • Szellem • interjú

Lassan készülő Nagyszótár •

Példás szavak

Politikamentes a készülőben lévő Nagyszótár, ezért az egyébként elfogadhatatlan kifejezéseket, szavakat sem hallgathatja el – mondja Ittzés Nóra főszerkesztő.

– A tudományos élet históriájában nem ritka, hogy monstre vállalkozások egyszerűen elhalnak. A magyar nyelv nagyszótára címet viselő, fél évtizede indított, és még negyedszázadra előretekintő mű esetében van-e biztosíték arra, hogy a kötetek valóban meg is jelennek majd?

– Biztosíték természetesen nincs, remény van. Erre jogosít fel például az Akadémia elnökeinek ismétlődő kérdése: milyen létszámfejlesztésre lenne szükségünk a munkálatok felgyorsításához. Évi 3-4 pluszemberre feltétlenül, szoktam volt felelni, azonban ez korántsem csak pénzkérdés. Magyarországon ma mutatóba van csak lexikográfusképzés. Ha találunk is a szótári munkához kedvet érző, tehetséges fiatalt, a betanítása éveket vesz igénybe, most 18-20 fős munkacsoportunk létszámát pedig legalább a duplájára kellene emelni. Angliában 1993 óta dolgoznak a miénkhez hasonlatos Oxford nagyszótár új, elektronikus kiadásán, és csak lexikográfusból több mint kétszázat foglalkoztatnak. A mi első négy kötetünk visszhangjaként olyan biztató javaslat is elhangzott, hogy a parlamenti képviselők, ha másért nem, hát hazafias kötelességből vásárolják meg a szótársorozatot. Szerintem ne vegyék meg – kevesüknek van rá szüksége –, támogassák inkább azzal a munkálatokat, hogy az éves költségvetésben mondjuk legyen önálló sora a Nagyszótárnak.

– Egy-egy kötet most 2 ezer példányban jelenik meg, ennyi nagyjából fedezi is a keresletet. Nem riasztóan kevés ez?

– Ez a munka elsősorban arra való, hogy korunk és több évszázados múltunk írásbeliségének nyelvi állapotát rögzítse, gazdag szókincsét értelmezze. Ha ezt elvégezhetjük, akkor a későbbi bővítés vagy az elektronikus sokszorosítás már gyerekjáték lesz.

– A teljességet megcélzó „tökéletes magyar szótár” reformkori ideájának megvalósíthatóságát a nyelvtudomány elég hamar feladta. Mégis, nem szűkítette-e le túlságosan a felveendő címszavak számát az ön által több mint másfél évszázaddal később főszerkesztőként jegyzett vállalkozás – még akkor is, ha minden korábbinál gigantikusabb?

– Igaz, korábban volt 250-300 ezer címszavas elképzelés is, de erről még az 1990-es évek végén lemondott az az akadémiai bizottság, amely akkor döntésre volt hivatott. Szócikkíróként és szerkesztőként inkább azt a kényszer diktálta helyzetet gondolom igazán fájdalmasnak, hogy csak 1772-ig megyünk vissza a feldolgozásban.

– A 110 ezer címszó hogyan viszonyul a magyar szókincshez?

– Nem hiszem, hogy akad bárki, aki erre a kérdésre megalapozott választ tudna adni, a teljes magyar szókincs bizonyosan a sokszorosa ennek. Ismerek olyan számításokat, amelyek szerint egy-egy elektronikus szöveggyűjteményben szereplő szavaknak legalább a fele úgynevezett hapax, vagyis egyszeri előfordulású. A szótár nagyságrendjének érzékeltetésére inkább azt mondhatom, hogy az igen választékosan fogalmazó, nyelvi leleményekkel is megáldott írók 30-40 ezer szót használnak.

– Egy átlagember már 5-6 ezerrel boldogul. Ön mennyit ismer a Nagyszótár címszavaiból?

– Tengernyi az olyan idegen eredetű, szak- vagy tájszó, amelynek értelméről halvány fogalmam sincs. S az is bizonyos, hogy akad köztük számos olyan, amelynek a szócikkét én írtam, csak időközben elfeledkeztem róla. Pedig jó néhánnyal nem kis időt töltöttem el.

– A szótársorozatot kézbe vevők számára meglepetést jelenthet, hogy az „a” betűs szavak csak a második kötetben sorakoznak, az első kötet 1200 oldalát a szótár segédletei töltik meg.

– A munka előtörténetéről, lexikográfiai koncepciójáról született tanulmányok kétségkívül elfértek volna az „a, á” betűs kötet elején, ám a kiválasztott példamondatok több tízezer tételből álló bibliográfiája már nem. Ugyanakkor alapkoncepciónk volt, hogy a szócikkekben nem lesz olyan szó, olyan jelentés, amelyet egy vagy több, nyomtatásban megjelent idézet ne helyezne nyelvi közegbe. A szótárba választott – rövidítés helyett kódszámot kapott – művekből vett mondatok részben hitelesítik az adott szó értelmezését, másrészt pedig az elmúlt két és fél évszázad kultúr-, tudomány- és politikatörténetének is keresztmetszetét adják.

– A bibliográfiában szereplő szerzők listáját böngészve feltűnnek mostanában vitatott életművű alkotók – például Wass Albert vagy Nyirő József – és levitézlett politikusok is.

– Miért ne tűnnének fel? A Nagyszótár korpuszának összeállításakor a meghatározó szempont az volt, hogy minél jobban és teljesebben reprezentálja az adott korszak nyelvhasználatát. Ha bizonyos korszakokban az irodalomban vagy a közbeszédet leginkább tükröző sajtóban általánossá váltak egyébként elfogadhatatlan kifejezések, szavak, akkor ezeket mi nem hallgathatjuk el. A Nagyszótár politikamentes. Hogy milyen művekből kerülnek ki a példamondatok, hogy milyen szavak válnak címszóvá, hogy milyen értelmezést, minősítést kap egy-egy szó, abban a nyelvészeten kívül más szempontoknak nincs helyük. Annak idején, amikor az Új magyar tájszótár készült, megfogalmazódott egy olyan igény, hogy politikai okokból maradjanak ki bizonyos népnevek (tót, oláh), illetve azok a dehonesztáló kifejezések, amelyek „sérthetik más népek érzékenységét”. Tudományos munka esetében ez megengedhetetlen. A feladat „csak” az, hogy a szótár világosan megmondja, milyen stílusértékkel használják őket.

– A teljességre törekvésükbe beleférnek-e majd a divatszavak, lesz-e címszó például a manapság úton-útfélen emlegetett partiarc kifejezés?

– Az effélék gyakran bizonyulnak kérészéletűeknek, mire a p betűhöz jutunk, ennek talán már nyomát sem leljük. A szótár egésze szempontjából azt a szakmai megfontolást is szem előtt kell tartanunk, hogy az összes szócikknek – akár az első, akár az utolsó kötetben szerepel – ugyanarra a szövegbázisra kell támaszkodnia. Ugyanakkor egy majdnem 30 éven át készülő szótár nem mondhat le arról, hogy a szókincs újabb változásait is tükrözze. Ezért ha új forrásokat vonunk be a szöveggyűjteménybe, akkor azokat előbb-utóbb a teljes szótárba, akár visszamenőleg is, be kell építenünk. Erre leginkább az elektronikus változatnál nyílik majd lehetőség.

– Van kedvenc szava az eddigi kötetekből?

– Meglepődne, ha azt mondanám, hogy az „az”? Gondolná, hogy mint névelőnek és névmásnak 82 értelmezett egysége van? Számomra ez egyrészt szakmai kihívást jelentett, másrészt pedig igen szórakoztatott a szócikkbe felvehető temérdek idézet kiválasztása.

MURÁNYI GÁBOR

*

HVG 2012/33 08.18. 44-45. • Szellem • cikk, keretes

Z 2031

Akár egy székesegyház építése, ahol a munkálatokban generációk sora vesz részt. Így írta le a nyelvészet egyik nagymestere, Nádasdy Ádám író az első négy kötet alapján „a részletességével és pontosságával lenyűgöző” A magyar nyelv nagyszótárát. A kötetekről az Élet és Irodalomban személyes hangú esszérecenzióban lelkesedő Parti Nagy Lajos – többszörös optimizmusról tanúságot téve – kikötötte: csak úgy vállalja el a szerkesztőség felkérését, ha a következő húsz évben („még 90 éves sem leszek”) az összes betűkötetről ő írhat újabb és újabb élménybeszámolókat.

2006 óta, ha kompromisszumosan is, de megvalósulni látszik egy majd két évszázada körvonalazott terv. Az Akadémia-előd Magyar Tudós Társaság első elnöke, gróf Teleki József 1831-ben, Egy tökéletes magyar szótár elrendeltetése, készítése módja címmel adott programot a szókészlet feltérképezésére. A gyűjtőmunkálatok egy akkor hatalmasnak tetsző könyvtár, 782 magyar könyv „átalolvasásával” és cédulázásával kezdődtek, ám 1844-re egyértelművé lett, hogy módosítani kell az egyszerre értelmező, történeti, szaknyelvi, táj- és etimológiai szótár ideáján.

Czuczor Gergely bencés szerzetes, költő és a zeneszerzésben és néprajzkutatásban is jártas Fogarasi János már „csak” a XIX. század első felének szókincsét összegző szótárra kapott megbízást az Akadémiától – derül ki Gerstner Károly nagyszótár-történeti áttekintő tanulmányából. Az 1848-as forradalom azonban Czuczort olyannyira magával ragadta, hogy a munkát csak várfogságának letöltése után folytathatta teljes erőbevetéssel. A szerzőpáros nevéhez köthető első értelmező szótár hatodik, utolsó kötete 1874-re látott napvilágot, ezt Czuczor már nem érte meg.

Az ősidea azonban tovább élt, 1933-ban már 3 milliónál is több cédulán sorakoztak a szavak. A szakemberek viszont egyre kevésbé tudtak megegyezni abban, miként kellene feldolgozni a szógyűjteményt, a korpuszt. Bár a cédulákra alapozva számos munka – például a 65 ezer címszavas, hétkötetes értelmező szótár – megjelent, a nagyszótár ügyében csak az 1980-as években történt fordulat, amikor a korabeli számítástechnika segítségével kezdték meg az elektronikus szöveggyűjtemény kialakítását és a lexikográfiai munkát. Újabb, áthidalhatatlannak tetsző nehézségek után, egy sokadik koncepció alapján a XXI. század első éveiben gyorsultak fel a 110 ezer címszavas, 18 kötetesre tervezett mű munkálatai. A Nyelvtudományi Intézet osztályvezetője, Ittzés Nóra főszerkesztette szótárfolyam z betűs záródarabja a tervek szerint 2031-ben, a Teleki-idea megfogalmazásának kétszázadik évfordulóján lát majd napvilágot – ki tudja, talán már nem is klasszikus könyv formában.

*