Az ugye partikuláról már sokan írtak, nem tartozik a felfedezetlen jelenségek körébe. A kialakulásának a története világos: az úgy (van)-e kérdő tagmondat redukálódott és grammatikalizálódott, így lett belőle ugye. A mai nyelvben eldöntendő kérdő és kijelentő mondatokban gyakran fordul elő. Arról már kisebb az egyetértés a szakirodalomban, hogy mit is fejez ki ez az elem. Az talán az alábbi példákból is látszik, hogy elég sokféle módon lehet használni az ugyé-t a kérdő aktusokat megvalósító mondatokban:¹

A: Hát ott magyarul beszéltünk, de az első-második osztályban németül tanultunk,…

(3) T: Akkor ugye nem, nem érezte magát ilyen veszélyben, ugye? (…) (B7307)

Ebben a tanulmányban az ugye partikula kérdő aktusokat megvalósító használatait vizsgálom. Fő kérdésem, hogy milyen szintaktikai és szemantikai/pragmatikai tulajdonságokban hasonlítanak az ugyé-t tartalmazó, kérdő aktust megvalósító mondatok az angol utókérdéses konstrukciókhoz (tag question; a továbbiakban UKK), illetve milyen tulajdonságokban térnek el tőlük. Megállapításaimat a BUSZI-2 korpuszban található 239 ugyé-t tartalmazó, Sadock (1974) tesztjei alapján kérdő aktust is megvalósító megnyilatkozás (bővebben l. alább) vizsgálatával támasztom alá. Vizsgálatom elméleti hozadéka az lehet, hogy amennyiben megállapítható, hogy a vizsgált ugyé-t tartalmazó konstrukciók az UKK-k minden (vagy legalább legtöbb) formai és jelentéstani/használati tulajdonságával rendelkeznek, akkor ezek diskurzus-szemantikai leírását is az UKK-k elemzése alapján képzelhetjük el.²

A továbbiakban a tanulmány 2. részében röviden áttekintem az ugye partikula kérdő aktust megvalósító használataival kapcsolatos korábbi szakirodalmi megállapításokat. Ezután a 3. részben rátérek az angol UKK-k lehetséges rendszerezésére Reese (2007) disszertációja alapján. Majd a 4. részben azt vizsgálom meg, hogy az angol UKK-kkal kapcsolatosan tett szakirodalmi megállapítások igazak-e az ugyé-t tartalmazó kérdő mondatokra a BUSZI-2 korpusz adatai alapján. Végül az 5. részben összefoglalom megállapításaimat.

Ebben a részben röviden összefoglalom, hogy az eddigi kutatások milyen megállapításokat tettek az ugye partikula mondattani viselkedésével és használatával kapcsolatosan. A fejezet első részében a magyar leíró nyelvtanokat tekintem át; a második részben pedig a diskurzuspartikulára vonatkozó, elsősorban szemantikai-pragmatikai célú kutatások eredményeit összegzem. A megállapítások és eredmények bemutatására törekszem, itt nem célom azok részletekbe menő értékelése.

A TESZ. (Benkő, 1967) szerint az ugye első fennmaradt írásos nyoma 1585-ből való. Eredetileg összetett szó, amely az ’igen, valóban’ jelentésű úgy módosítószóból³ és az -e kérdőszóból keletkezett olyan kérdő mondatokban, amelyekben a beszélő egy állítás helyességének jóváhagyását, az abba való beleegyezés megerősítését várta. A TESZ. szerint tehát eredetileg csak kérdő mondatokban szerepelhetett, majd „a kérdő hanglejtés fokozatos csökkenésével vált nyomatékosító módosítószóvá, majd jelentés nélküli töltelékszóvá” (Benkő, 1967: 1027). A TESZ. így fogalmazza meg azt, hogy az ugye ma sokkal kiterjedtebben, szélesebb körben használható, mint korábban. Az alább bemutatandó korpuszvizsgálatból azonban az nem támasztható alá, hogy az ugye teljesen tetszőleges környezetekben lenne használható „jelentés nélküli töltelékszóként”. Látni fogjuk, hogy használatának vannak szintaktikai, szemantikai és pragmatikai megszorításai is.

Kenesei, Vago, és Fenyvesi (1998) leíró nyelvtana az ugyé-t tartalmazó mondatokat elfogult, nem semleges kérdéseknek tartja (leading questions⁴). Ezek válaszul egyetértést, megerősítést várnak a beszélgetőpartnertől. Leírásuk szerint az ugye a mondat bármely pozíciójában megjelenhet – függetlenül attól, hogy az állító vagy tagadott (Kenesei, Vago és Fenyvesi 1998). Kiemelik, hogy az elfogult eldöntendő kérdésnek az ugye partikulán túlmenően nincs semmilyen, a neutrális kérdésekétől eltérő formai jellemzője, viszont a mondatban nem jelenhet meg egyidejűleg az ugye és az -e kérdő partikula. Utóbbi disztribúciós jellegzetessége miatt többen a mondat kérdő voltát jelző partikulának tartották (l. pl. H. Molnár, 1968; Kugler, 1998).

Keszler (2000) leíró nyelvtanában a viszonyszók, azon belül is a partikulák szófajába sorolja az ugyé-t. A partikulák fajtáin belül az ugye a modális alapérték jelölői között szerepel. Ezek funkciója, hogy „a mondatban jelöljék a beszélői viszony alapvető kategóriáit: a beszélő tudni szeretné, hogy valami fennáll-e (...)” (Keszler, 2000:277). E leírás szerint modális alapértéket jelöl az eldöntendő kérdések esetében az intonáció, illetve az -e kérdő partikula. „Hasonló szerepet töltenek be a vajon, ugye partikulák” (Keszler, 2000:278). A leírás röviden kitér az ugye partikula pontosabb szerepére is: „az ugye rendszerint utókérdésben is előfordul. Az utókérdésre az jellemző, hogy az előtte álló, kijelentő tartalmú és intonációs szerkezetű tagmondatot lényegében »utólag« modalizálja, módosítja a beszélői attitűd szempontjából. Ezzel társalgásszervező szerepet tölt be...” (Keszler, 2000:278). Az, hogy az -e, a vajon és az ugye hasonló szerepet töltenek be, magyarázhatná azt a tényt, hogy nem fordulhatnak együtt elő (pontosabban: az ugye sem az -e-vel, sem a vajon-nal nem fordulhat elő együtt; az -e azonban előfordulhat együtt a vajon-nal). A „hasonló szerep” azonban nem jelent azonos funkciót: az ugyé-t, az -e-t és a vajon-t tartalmazó kérdések nem feltétlenül cserélhetőek fel egymással egy adott kontextusban. Itt tehát a leírás valami lényegi különbségről nem ad számot.

Kálmán (2001) leíró mondattana külön fejezetben foglalkozik a kérdésekkel (Kálmán, 2001:98–135),⁵ az ugyé-t tartalmazó mondatokról azonban nem ejt szót. Ennek az lehet az oka, hogy ezek az itt alkalmazott definíció szerint nem is „kérdések”. A fejezet szerzője kérdésnek azt a mondatot tekinti, amelybe a vajon szó belehelyezhető (Kálmán, 2001:98). Eldöntendő kérdésnek pedig azt tekinti, amire formailag lehetséges nem-mel válaszolni (Kálmán, 2001:99).⁶ A vajon-teszt alapján az ugyé-t tartalmazó mondatok nem tekinthetők kérdéseknek, ugyanis a vajon és az ugye nem szerepelhet egy mondatban (5a). Ezek után talán meglepő, hogy az eldöntendő kérdések tesztjén azért átmennek az ugyé-s mondatok. Vannak ugyan olyan esetek, amikor ezekre direkt negatív válasz, amely nem tartalmazza az elutasítás magyarázatát, kooperatív beszélőt feltételezve nem adható (5b) (l. még a 3.2. részt), de formailag a tagadott ugyé-s mondatra lehet nem-mel válaszolni; ilyenre a korpuszban is találunk példát (5c).

Kálmán (2001) kérdésekről beszél; ez alatt valószínűleg egy konstrukciótípust, azaz forma–jelentés párt ért. Formai kritériumként a vajon-tesztet és a „nem mint válasz”-tesztet adja meg. A tesztek alapján az ugyé-t tartalmazó – kérdő beszédaktust kifejező – mondatok kétarcúak: a vajon-teszten egyértelműen elbuknak, de a „nem mint válasz”-teszten átmennek. Arra, hogy a mondattípusukat (azaz a formájukat tekintve) nem kérdők az ugyé-s mondatok, más tesztek is mutatnak (l. a 2.2. és a 4.2.2. részt). Szemantikai/pragmatikai szempontból azonban bonyolultabb a helyzet: látni fogjuk, hogy a lehetséges válaszok szempontjából a legtöbb ugyé-s mondat mind az igen, mind pedig a nem választ megengedi (csak az egyik válasz irányába elfogult – l. a 4.2. részt); arra is találunk meggyőző érveket, hogy ezekkel a mondatokkal kérdő beszédaktusok valósíthatók meg (l. a 4.2.3. részt).

A diskurzuspartikulákra⁷ vonatkozó kutatásoknak két irányát különböztetem meg: vannak elméleti és empirikus fókuszú munkák. Az elméleti munkák igyekeznek az ugye partikula használatát egy tágabb jelenségkörben (pl. az elfogult kérdések vagy a kontextusjelölők körében) elhelyezni, és a partikula jelentésbeli hozzájárulását igyekeznek egységesen kezelni. E megközelítés mellett jó érv lehet, hogy az anyanyelvet elsajátító gyermek valahogyan megtanulja (valamilyen mintázatok rendszerezése vagy szabályalkotás alapján), hogy mely kontextusokban használhatóak sikerrel ugyé-s mondatok, és melyekben nem. Az ugyé-vel kapcsolatos empirikus kutatások korpuszvizsgálatokon alapulnak; nincs tudomásom az ugyé-vel foglalkozó pragmatikai kísérletről. Ezek a munkák a korpuszban található – első látásra nagyon heterogén – használatokat igyekeznek elsősorban a jelentésre vonatkozó nyelvi intuíció alapján tipizálni; nem céljuk egységes, vagy minél egyszerűbb, megszorítottabb leírást adni a jelenségről.

Az elméleti megközelítések közül Gyuris (2009) az ugye partikula deklaratív és interrogatív mondati használataival (ugye-declaratives, ugye-interrogatives) foglalkozik. A kijelentő mondati használatot Zeevat (2003) alapján egy, a kontextusbeli ismertséget kifejező relációval modellálja. A kérdő mondati használatokat az angol UKK-khoz hasonlítja. Emellett több érv is szól. (i) Megmutatja, hogy az ugye és a – Gyuris (2017a) által semleges eldöntendő kérdés jelölőjének tartott – -e kérdő partikula disztribúciója komplementer (6). (ii) Megállapítja, hogy az ugyé-s kérdő mondatok disztribúciója nem azonos az eldöntendő kérdő mondatok disztribúciójával: az ugyé-s kérdő mondatok nem ágyazhatóak be, a beágyazott ugyé-s mondat ugyanis csak kijelentő mondatként értelmezhető (7a); erről még bővebben lesz szó a 3.1. és a 4.2. részben. (iii) Megmutatja, hogy míg a semleges eldöntendő kérdő mondatokba helyezhető gyenge negatív polaritású kifejezés (NPK; pl. valaha is), addig az ugyé-s kérdő mondatok ezekkel agrammatikusak (8). (iv) A partikula kialakulásának története (l. a 2.1.-t), és az a tény, hogy először kizárólag a mondat perifériáin lehetett használni, szintén arra mutat, hogy az ugyé-s kérdést megvalósító mondatok hasonlóak az UKK-khoz.

Gyuris (2017b) a deklaratív mondati ugye-használatot le tudja vezetni az eredeti kérdő mondatiból, és egységes funkciót tulajdonít a partikulának: az ugye kontextuális preszuppozíciót vezet be mindkét használat esetében. Kérdő használatban a beszélő saját elkötelezettségét fejezi ki a mondat kijelentő mondati magjának igazsága mellett. Állítást kifejező használatban pedig a beszélő a megszólítottnak a mondat igazsága melletti elkötelezettségét várja/feltételezi.

Szintén az ugye egységes interpretációja a célja Alberti és Kleiber (2014) elméleti munkájának. Szerintük az ugyé-t tartalmazó eldöntendő kérdésben a partikula a beszélőnek a pozitív válasz iránti elfogultságát fejezi ki;⁸ modelljükben ezt a jelentést reprezentálják (ennek a technikai részletezésétől most eltekintek).

Korpuszalapú empirikus vizsgálatot végzett Schirm (2009) és Abuczki (2015). Schirm (2009) parlamenti beszédekben vizsgálta meg a diskurzusjelölők előfordulásait; a korpuszban a hát után a második leggyakoribb vizsgált elem az ugye. A szerző abból indul ki, hogy az ugye általában „az állítás helyességének megerősítését” és „nyomatékosítást” fejezi ki kijelentő mondatokban, kérdő mondatokban pedig azt, hogy a beszélő igenlő választ vár (Schirm 2009: 172). A korpuszbeli találatok alapján arra jut, hogy az ugye a parlamenti beszédekben több különböző jelentést is hordoz. Leggyakrabban „érzelmileg telített” kérdésekben fordul elő: kárörömöt, illetve a megnyilatkozás elején szerepelve szemrehányást fejez ki. Használatával a beszélő megvalósíthat egy sajátos érvelési stratégiát: az ugyé-s kérdés Schirm megfigyelései szerint gyakran retorikus, nem vár választ. Az ugye ismétlése még szónokiasabbá teszi a szöveget. A partikula mindezen funkciók mellett még a beszélő arculatának védelmére is szolgál, hiszen „kevésbé arcfenyegető valamire rákérdezni, ráadásul az ugye diskurzusjelölővel, mint ugyanazt nyíltan állítani” (Schirm 2009: 173). Általánosságban tehát az ugye partikula beszélői attitűdöt jelöl. A korpuszbeli találatok jellemzésében azonban nem világos, milyen módszerekkel különíthető el éppen a partikula hozzájárulása a megnyilatkozások jelentéséhez: sok esetben a retorikusság vagy az „érzelmi telítettség” az ugye partikula nélkül is a szöveg sajátossága. Az sem világos, hogy a partikulának tulajdonított „jelentésárnyalatok” milyen összefüggésben állnak egymással.

Abuczki (2015) a HuComTech multimodális korpusz adatait rendszerezve az ugyé-nek végső soron háromféle használatát különbözteti meg. Az ugye₁ kérdő határozószó, ami utókérdésekben szerepel. Az ugye₂ evidenciajelölő (kontextusjelölő); ennek gyakori a retorikai használata. Az ugye₃ pedig emfatikus használatú: az új információt, az igazságot, a magyarázatot, a narratív struktúrát hangsúlyozza. Mind Schirm (2009), mind pedig Abuczki (2015) leírásában kérdéses marad az, hogy a leírt használatok összefüggenek-e egymással, és ha igen, akkor hogyan.

A fentiekben összefoglalt szakirodalmi megállapítások alapján feltehető, hogy az ugyé-t tartalmazó kérdő mondatok (legalább egy része) az UKK-kal rokonítható (l. Kenesei, Vago, és Fenyvesi (1998); Keszler (2000); Gyuris (2009), (2017b); Abuczki (2015)). Éppen ezért a következőkben azt vizsgálom, hogy az angol UKK-knak milyen sajátságaik vannak, és ezek mennyiben jellemzőek az általam választott korpuszban található ugyé-t tartalmazó kérdést megvalósító mondatokra.

Az alábbi (9)–(10) példákból látható, hogy az angol utókérdéses konstrukciók (tag questions; UKK) formailag komplexek: egy kijelentő mondati magból (anchor; a továbbiakban röviden: mag) és egy redukált kérdő mondatból (tag; a továbbiakban röviden: utókérdés) épülnek fel. Az angol UKK-k alapvetően kétfélék: a mag és az utókérdés lehet ellentétes (9) vagy azonos polaritású (10). Utóbbi szerkezetek Reese (2007) szerint előfordulnak az amerikai angolban, de nem túl gyakoriak; mások azonban nem tekintik olyan különlegesnek ezeket a használatokat (l. pl. Quirk et al. 1985; Tottie és Hoffmann 2006). A továbbiakban ezekkel itt nem foglalkozom.

Az UKK-k jelölt formák az egyszerű pozitív eldöntendő kérdő mondatokhoz képest. Az esetek túlnyomó többségében nem semleges, hanem elfogult (biased) kérdést valósítanak meg. Az alábbiakban röviden összefoglalom Reese (2007) disszertációjának megállapításait az angol UKK-kkal kapcsolatban.

Reese (2007) az angol UKK-kat kevert mondattípusúaknak tartja: egyszerre látszanak kijelentő és kérdő mondatoknak. A felépítésük a következő sémával írható le:

Az utókérdés (tag) formájára vonatkozóan Reese (2007) megállapítása szerint nem pusztán szintaktikai, hanem szemantikai és pragmatikai megszorítások is vonatkoznak. Az utókérdésben szereplő névmásnak például koreferensnek kell lennie a magmondat alanyával. A magmondatban és az utókérdésben szereplő segédigének (Aux) egymással kompatibilisnek (többnyire azonosnak) kell lennie. Továbbá a magmondatnak olyannak kell lennie, amely lehetséges válaszul szolgál a redukált kérdő mondatra, az utókérdésre.

Az angol UKK-k lehetséges prozódiai változatait is figyelembe véve a fenti kép tovább bonyolódik. Ejthetőek ugyanis az UKK-k eső (12a) és emelkedő (12b) dallammal is. Továbbá Ladd (1981) alapján megkülönböztetünk nukleáris (13a) és posztnukleáris (13b) UKK-kat. Utóbbiak – a szakirodalom tanúsága szerint – mindig emelkedő dallamúak. A nukleáris UKK-kban az utókérdés önálló intonációs egység; ebben az esetben a mag és az utókérdés között „hosszabb a szünet”; ezt jelöli Ladd (1981) „/”-lel. A posztnukleáris UKK-k esetén az utókérdés nem önálló intonációs egység; ilyenkor a mag és az utókérdés között „jóval rövidebb a szünet”; ezt jelöli Ladd (1981) „=”-lel. A formailag eltérő UKK-változatoknak a használata is eltérő; ezekről bővebben l. a 3.2. részt.

Az elfogult kérdések szemantikai / pragmatikai kezelésében fontos formai teszt lehet, hogy a jelölt forma – esetünkben az UKK – beágyazható-e, és ha igen, akkor az általa kifejezett elfogultság megmarad-e a beágyazott mondat esetén is (l. Farkas és Roelofsen, 2017: 244 (15)–(16) példáit).

A (14) példákból látható, hogy az angol UKK-k nem ágyazhatóak be. Ezt a tesztet végezte el Gyuris (2009) is – l. a 2.2. részben a (7a-b) példákat – és megállapította, hogy az ugyé-t tartalmazó, kérdést megvalósító mondatok sem ágyazhatóak be. (Más mellett ez a tulajdonság lehet érv amellett, hogy ne tekintsük ezeket a mondatokat a kérdő mondattípusba tartozóaknak.) A BUSZI-2-ben található adatokra vonatkozóan is elvégeztem ezeket a teszteket, az eredményekről a 4.2. részben írok.

Reese (2007) szerint az angol UKK-k komplex beszédaktust valósítanak meg: egyszerre fejeznek ki kérdést és állítást.¹¹ Ezt Sadock (1974) disztribúciós tesztjeivel támasztja alá. A tesztek szerint az állító aktusokat kifejező mondatok elé mindig odahelyezhető az after all (elvégre, végül is) kifejezés. A kérdő aktusokat kifejező eldöntendő kérdő mondatok pedig grammatikusak, ha a by any chance (véletlenül), illetve a tell me (mondd csak) kifejezéseket helyezzük a mondatba. Ez a két kifejezés a semleges és az elfogult kérdések megkülönböztetésére is alkalmas: a by any chance csak a semleges eldöntendő kérdő mondatokba helyezhető, míg a tell me minden kérdő aktust megvalósító mondatba. A beszédaktus-tesztek alapján az angol UKK-k legtöbbje egyszerre valósít meg állítást és elfogult kérdést:

Reese (2007) egy olyan UKK-típust is bemutat, amely Sadock (1974) tesztjei alapján semleges kérdést valósít meg: ez az emelkedő intonációval ejtett, negatív kijelentő mondati magú posztnukleáris UKK:¹³

(16) a. #After all, Jane isn't coming too = is she? (de: After all, Jane isn't coming either = is she?)

Az eddigiekből az látható tehát, hogy az angol UKK-k többsége elfogult kérdést valósít meg, de van olyan speciális eset is, amikor az UKK semleges kérdés feltevésére is alkalmas. Azonban az UKK-val kifejezett elfogult kérdések használata sem egyforma: az emelkedő és az eső intonáció meghatározza ezeknek a formáknak az interpretációját. Eső intonáció esetén a beszélő erősen elfogult a magmondatban kifejezett propozíció igazsága mellett; ilyenkor az UKK-t arra használja, hogy a beszélgetőpartnerrel jóváhagyassa ennek a propozíciónak az igazságát (acknowledgement tag question). Az emelkedő intonációval ejtett UKK esetén a beszélőnek vannak kételyei a magmondat által kifejezett propozíció igazságát illetően; az UKK-t ilyenkor arra használja, hogy a beszélgetőpartner megerősítését kérje a propozíció igazságát illetően (confirmation tag question). Mindkét használat elfogult tehát, de nem egyforma mértékben.

Az eső intonációval ejtett UKK a partnertől jóváhagyást vár; Reese (2007) érvelése szerint ennek a magja által kifejezett propozíció a diskurzus szempontjából teljesen egyenrangú egy állítással kifejezett propozícióéval (strong commitment). Az emelkedő intonációval ejtett UKK a partnertől megerősítést vár; ebben az esetben a beszélő elköteleződése az UKK magja által kifejezett propozíció igazságát illetően gyengébb, mint egy állítással kifejezett propozíció esetében (ez úgynevezett gyenge állítást – weak assertion – valósít meg). A két használat közti különbség tesztelhető azzal, hogy az elismerést váró UKK-ra nem lehet direkt elutasítással felelni, hanem csak indirekt módon lehet neki ellentmondani, és ez mindig igényel magyarázatot a beszélgetőpartner részéről (l. Reese, 2007; (24) példáit).

Összefoglalva tehát a fentieket: Reese (2007) szerint az angol UKK-k szemantikai/pragmatikai komplexitása formai komplexitásukból ered, ti. abból, hogy kevert mondattípusúak, valamint hogy különböző intonációval valósíthatók meg. A következő részben azt vizsgálom, hogy mennyiben teljesítik a magyar ugyé-t tartalmazó, kérdést megvalósító mondatok az UKK-k fent leírt sajátságait.

4. Utókérdéses konstrukciók-e az ugyé-s kérdést megvalósító mondatok?

Ebben a részben az angol UKK-król fentebb leírtakat fogom áttekinteni abból a szempontból, hogy azok mennyiben jellemzik a magyar UKK-nak is tekinthető formát, az ugyé-t tartalmazó, kérdést megvalósító mondatot. A magyar ugyé-t tartalmazó mondatokra vonatkozó megállapításaimat a BUSZI-2 korpusz irányított beszélgetéseinek lejegyzett anyagából készített adatbázisra alapozom. Az adatbázisban a beszélt nyelvi korpusz lejegyzett változatának összes ugyé-t tartalmazó megnyilatkozása szerepel annak kontextusával (megelőző és követő megnyilatkozásaival) együtt. Ebben részben először bemutatom a BUSZI-2-t és a benne található releváns ugyé-s adatokat, illetve röviden kitérek arra, hogy miért éppen ezt a korpuszt választottam. Aztán az UKK-k és az ugyé-s kérdést megvalósító mondatok hasonlóságait és különbségeit gyűjtöm össze.

A BUSZI-2 irányított beszélgetéseinek felvételei 1987-ben készültek; a kutatást Kontra Miklós vezette. Az összesen 50 felvételt négy terepmunkás készítette; 10-10 jórészt azonos szerkezetű, azonos témákat érintő interjút rögzítettek egyetemi hallgatókkal, középiskolai tanárokkal, bolti eladókkal, gyári munkásokkal és szakmunkástanulókkal. Vizsgálatomban az anonimizált interjúk lejegyzett és elemzett változatait használtam.¹⁵

A BUSZI-2 nem kortárs beszélt nyelvi anyag, mégis érdemesnek látszott ezt a korpuszt választani az ugye és az eldöntendő kérdések vizsgálatához. A legfőbb érv, ami a BUSZI-2 használata mellett szólt, hogy az adatközlők sokfélék és viszonylag spontán módon beszélnek a megadott kérdések mentén. Előnye még ennek a korpusznak, hogy szakszerűen és pontosan lejegyzett, kereshető szöveges formában online is elérhető.¹⁶ Hátránya azonban, hogy a három évtizede készült hangfelvételek intonációs vizsgálatokra nem alkalmasak. Az ugyé-s kérdést megvalósító mondatok szempontjából pedig nem szerencsés, hogy azok többsége a négy terepmunkás valamelyikétől származik.¹⁷

A BUSZI-2-ben az ugye partikula 562 párbeszédrészletben szerepel; a konkrét előfordulások száma ennél valamivel nagyobb, mivel vannak olyan részletek, amelyekben az ugye többször is szerepel. Ebből 239 tekinthető kérdést megvalósító előfordulásnak. Természetesen a korpusz jellegéből adódóan ezek nem minden esetben teljes mondatok, sokszor többszörösen megszakított, elliptikus vagy töredékes szerkezetek. A megnyilatkozások túlnyomó többségében, 217 esetben a terepmunkás teszi fel az ugyé-t tartalmazót.

1. ábra: Az ugyé-t tartalmazó adatok megoszlása aszerint, hogy mit fejeznek ki

A kérdést is megvalósító használatot nem minden esetben könnyű elkülöníteni a csak állítást kifejező, kijelentő mondatitól. Kérdést megvalósító használatnak tekintettem azt, amely Sadock (1974) tesztjei alapján kérdő beszédaktust is megvalósít, azaz grammatikus abban az esetben is, ha elé helyezzük a mondd csak (tell me) kifejezést (erről bővebben a 4.2. részben lesz szó). Az így kapott adathalmaz tagjainak túlnyomó többségére igaz, hogy az interjú lejegyzője a mondat végére kérdőjelet tett (míg ha az ugye kijelentő mondatban szerepel, akkor annak a végén pont van), és a beszélgetőpartner igen-nel vagy ritkábban nem-mel válaszolt rá.

A korpusz jellegzetességeinek rövid bemutatása után most rátérek arra, hogy a BUSZI-2-ben található ugyé-s kérdést megvalósító mondatok mennyire hasonlítanak az UKK-kra.

4.2. Miben hasonlítanak az ugyé-t tartalmazó kérdések az utókérdéses konstrukciókhoz, és miben különböznek tőlük?

Az ugyé-t tartalmazó kérdések és az UKK-k közös és eltérő tulajdonságainak áttekintését a formai szempontokkal kezdem, majd rátérek a szerkezet jellegzetes használataira.

Az ugyé-t tartalmazó, kérdést megvalósító mondatokban elkülöníthető az állítást és a kérdést kódoló rész, azaz a kijelentő mondati mag és visszakérdező rész; erre hívja fel a figyelmet Keszler (2000) és Gyuris (2009) is, l. a 2. részben. A kijelentő mondati mag a mondat ugye nélküli része, az utókérdésnek pedig az ugye partikula tekinthető.¹⁸

A (18a)-ban egy olyan példát láthatunk, amelyben a mag által kifejezett propozíció a ’Maga mindig pesti volt’. A beszélő ennek az igazsága mellett kötelezi el magát, és a beszélgetőpartnerétől ennek megerősítését várja – ezt fejezi ki az ugye. A (18b)-ben olyan példát láthatunk, ahol a mag tagadást tartalmaz (p = ’Nem tudja’). Látható tehát, hogy az ugyé-s mondatok felépítése, és a mag és az utókérdés funkciója hasonló az angol UKK-kéhoz. Különbség azonban, hogy a magyar ugyé-nek egyetlen, grammatikalizálódott alakja van, amelyben már nem azonosíthatóak a szerkezeti részek. Ebből adódóan az állító és a tagadó magmondat mellett ugyanabban az alakban szerepel. Sok esetben felcserélhető más, visszakérdezésre alkalmas elemmel (nemde?, igaz?).

Fontos szórendi különbség az UKK-khoz képest, hogy az ugye a mondat legtöbb pozíciójában megjelenhet (vö. Kenesei, Vagó és Fenyvesi 1998). A BUSZI-2-ben is találunk mondatkezdő, és mondat belseji ugyé-t.¹⁹

b. A: Ott önnel találkoztunk, ugye benn a cégnél? Nem találkoztunk a cégnél*?²⁰ (B7416)

Ha azonban a perifériális és a mondat belseji ugye-használatok arányait is megnézzük a BUSZI-2-ben, azt találjuk, hogy a példák túlnyomó többségében az ugye a mondat végén (153 előfordulás), illetve az állítást kifejező megnyilatkozás után önállóan áll (52 előfordulás) (3. ábra).²¹ Összességében az ugye perifériális (mondatkezdő vagy -záró és önálló) használata a kérdő mondatokban körülbelül tízszer gyakoribb, mint a mondat belseji használata (4. ábra).²²

3. ábra: Az ugye szórendi elhelyezkedése a kérdést megvalósító mondatokban

4. ábra: Az ugye szórendi elhelyezkedése a kérdést megvalósító mondatokban (periférián vagy mondat belsejében)

A szórendi disztribúciója alapján tehát azt mondathatjuk, hogy az ugye partikula ugyan szórendileg viszonylag szabadon helyezhető az összetevők elé vagy mögé, mégis a mondat perifériáit, sőt, kimondottan a jobb perifériát preferálja. Ebben pedig az angol UKK-k utókérdésére hasonlít.

Tottie és Hoffmann (2006) a brit és az amerikai angolra vonatkozó korpuszvizsgálatából kiderül, hogy az ellentétes polaritású UKK-k jóval gyakoribbak mindkét angol változatban, mint az azonos polaritásúak. Statisztikáikból az is látható, hogy a pozitív magmondat jóval gyakoribb a vizsgált korpuszokban, mint a negatív magmondat (l. Tottie és Hoffmann 2006: 290, 3. ábra). A BUSZI-2 adatait tekintve is feltűnő az 5. ábráról is leolvasható aránytalanság: a magyarban is ritka a negatív magú ugyé-s kérdő mondat. (Erre a gyakorisági különbségre azonban az utókérdésekkel foglalkozó szakirodalomban eddig nem találtam választ.)

Fent, a 2.2. részben idéztem Gyuris (2009) által alkalmazott két tesztet, amelyek alapján bizonyítja, hogy az ugyé-t tartalmazó, általa eldöntendő kérdőnek tekintett mondatok és a semleges eldöntendő kérdő mondatok disztribúciója nem azonos. Az egyik teszt azt mutatja meg, hogy míg a semleges kérdést megvalósító pozitív eldöntendő kérdő mondatok grammatikusak, ha gyenge negatív polaritású kifejezést (NPK) helyezünk beléjük, addig az ugyé-s kérdő mondatok az NPK-kel agrammatikusak (l. az ottani (8) példát). Farkas és Roelofsen (2017) a korábbi szakirodalomra alapozva ugyanezt állapítja meg az angol UKK-kkal kapcsolatban.²³ A BUSZI-2 ugyé-t tartalmazó kérdő mondatai szintén mind agrammatikusak, ha a valaha is kifejezést helyezzük beléjük. (A (20) alatt az (1)–(2)-beli példákat ismételtük meg úgy, hogy gyenge NPK-t helyeztünk a mondatokba). Kimondhatjuk tehát, hogy az ugyé-t tartalmazó adataink ebben egységesen, és a szakirodalom által leírt módon viselkednek, éppen úgy, ahogyan az angol UKK-k.

A Gyuris (2009) által alkalmazott másik teszt azt mutatta, hogy ugyé-s kérdő mondatok nem ágyazhatóak be (kérdésként értelmezve) az X tudja, hogy… szerkezet alá. Ugyanezt a megállapítást teszi Farkas és Roelofsen (2017) az angol UKK-kkal kapcsolatban. A BUSZI-2 adataira alkalmazva a tesztet azt találtam, hogy néhány speciális esettől eltekintve, ezek a mondatok sem ágyazhatóak be kérdésként értelmezve.

A speciális esetet azok a különös és ritka szerkezetek jelentik, amelyekben az ugye kiegészítendő kérdést megvalósító mondatban szerepel; ilyenre példa a (4), amit a (21d) alatt láthatunk beágyazva (ezekről bővebben l. Molnár (2016)-ot).

Látjuk tehát, hogy a BUSZI-2-ben található ugyé-s kérdést megvalósító mondatok az NPK-ekre és a beágyazásra vonatkozó tesztek szempontjából az angol UKK-kkal azonos módon viselkednek: nem fordulhat elő bennük NPK, és nem lehet őket beágyazni az X tudja, hogy... főmondat alá.

Ahogyan arról 3. részben szó volt, az UKK-k formai komplexitása szemantikai/pragmatikai komplexitást eredményez. Reese (2007) megmutatja, hogy az angol UKK-k Sadock (1974) tesztjei alapján komplex beszédaktusokat valósítanak meg: egyszerre fejeznek ki állítást (assertion) és kérdést (question). Az UKK használatával a beszélő olyan jelölt formát választ (a jelöletlen pozitív eldöntendő kérdő mondattal szemben), amely kifejezi az elköteleződését a kijelentő mondati mag igazsága mellett, és ennek az igazságnak a jóváhagyását vagy megerősítését várja a beszélgetőpartnerétől. Az UKK által kifejezett kérdés tehát elfogult; a beszélő a kijelentő mondati magéval azonos polaritású választ vár beszélgetőpartnerétől.

A BUSZI-2 ugyé-t tartalmazó, kérdést megvalósító mondataira alkalmazva Sadock (1974) tesztjeit azt találjuk, hogy az adatok közel 80 százaléka – 239-ből 188 előfordulás – állítást és kérdést is megvalósít (6. ábra). A kérdést megvalósító mondatok egy bizonytalan kivételtől eltekintve kifejezetten természetellenesek, ha a véletlenül kifejezést a mondatba helyezzük.

Az ugyé-s kérdések tehát valóban nem semlegesek, ezt illusztrálja az alábbi példa.

Az egyetlen kérdés, amely bizonyos dallammal elképzelhető a véletlenül kifejezéssel, egy negatív magú kérdés (23); formájában azonos a (18)-ban szereplővel, a kontextusa azonban eltérő. Az angol UKK-król elmondottak alapján nem meglepő, hogy a semleges kérdést megvalósító ugyé-s mondat magja negatív, hiszen az angolban a posztnukleáris UKK-k közül azok interpretálhatóak semleges kérdésekként, amelyeknek a magja negatív, és benne a tagadás értelmezhető külső negációként. A (23)-ban található szituációban valóban elképzelhető, hogy az ugyé-s kérdés helyett akár a jelöletlen, semleges pozitív eldöntendő kérdés (Tudja?), akár a kontextuális evidenciák alapján – ti. a ■ szünetet jelöl – valószínűsített negatív válasz iránt elfogult, tagadott formájú kérdés (Nem tudja?) álljon. A BUSZI-2-ben talált egyetlen magyar példa, amelynek az intonációját nem tudjuk ellenőrizni, nem elég meggyőző ahhoz, hogy feltehessük, hogy az ugyé-s kérdések speciális formai jegyekkel interpretálhatóak semleges kérdésként.

(23) a. T: *Mi lehet a neve?* Mit gondol, mire szolgál? ■ Nem tudja, ugye? (B7401)

A fentiek alapján felmerülhet a kérdés, hogy mi a helyzet az itt vizsgált ugyé-s adatok kicsit több mint 20 százalékával: azok milyen beszédaktust valósítanak meg? Már fentebb utaltam arra, hogy az adatok elemzése sokszor nem könnyű, mert a korpusz beszélt nyelvi jellege miatt sok a töredékes, elliptikus szerkezet. Az ugye kifejezetten termékenyen használható a (24)-hez hasonló elliptikus kérdésekben, illetve előfordul teljesen önállóan is (25). Ezeknél az esetéknél a Sadock-tesztek általában nem vagy csak részben voltak elvégezhetők. Ez a magyarázata annak, hogy az ugyé-t tartalmazó kérdő szerkezeteknek csak a 80 százalékánál kaptuk meg azt az eredményt, amit az UKK-któl vártunk, ti. hogy állítást és elfogult kérdést egyaránt kódolnak.

A (24) arra is jó példa, hogy miért van több állítást megvalósító ugyé-s mondat a vizsgált alkorpuszban, mint kérdést megvalósító. Előfordul ugyanis néhány, a (24)-hez hasonló eset a korpuszban, amikor az ugyé-s kérdés teljesen retorikus, nem vár semmiféle választ a beszélgetőpartnertől. (Ezeknek az eseteknek a vizsgálatára a jövőben vissza kell térni.)

A 3. részben idézett elemzés szerint az angol UKK-k az intonációtól függően vagy (eső dallam esetén) a beszélgetőpartner jóváhagyását, vagy (emelkedő dallam esetén) megerősítését várják. Mivel a BUSZI-2-ben található adatok intonációjáról csak kevés információnk van, az ugyé-s kérdések ilyen szempontú elemzésére itt nincs lehetőség. Azt minden esetre érdemes megemlíteni, hogy a korpuszban található párbeszédekben az ugyé-s kérdés ritkán kap elutasító választ (l. a 7. ábrát). Ennek két oka lehet: az egyik, hogy nem lehet direkt módon, magyarázat nélkül nemet mondani ezekre a kérdésekre, ahogyan azt Reese (2007) a jóváhagyást váró UKK-kkal kapcsolatosan megállapítja;²⁴ a másik pedig az, hogy a korpusz párbeszédeiben ez véletlenszerűen így alakult.

7. ábra: Az ugyé-s kérdő megnyilatkozásra felelő megnyilatkozás polaritása

A válaszok polaritásának vizsgálata azonban nem elegendő ahhoz, hogy következtetést vonjunk le az ugyé-s mondat magja által kifejezett propozíció elutasíthatóságára vonatkozóan. A korábbi 5. ábrán a kijelentő mondati magok polaritásának aránya látszik. A 239 párbeszédrészletből mindössze 18-ban fordul elő az, hogy az ugyé-t tartalmazó kérdő megnyilatkozásra ellenkező polaritású válasz érkezik, ahogyan a (26)-ban olvasható párbeszédben.

(26) T: Namost ugye nekem közelebb van itt a villamosmegálló, mint a *busz* (B7308)

Ezekből az adatokból arra következtethetünk, hogy az ugyé-s kérdések, ahogyan az UKK-k, elfogultak. A kijelentő mondati mag azt a választ fejezi ki, amelyik mellett a beszélő elkötelezi magát. Az elkötelezettség mértékéről – hogy jóváhagyást vagy megerősítést vár – azonban egyelőre nincsenek a BUSZI-2 adataival alátámasztható információink.

Az előzőekben megmutattam, hogy a magyar ugyé-t tartalmazó kérdő mondatok több formai sajátosságban hasonlítanak az UKK-khoz. Azt is láthattuk, hogy szemantikai/pragmatikai tulajdonságaik (részben) azonosak az UKK-kéval. A következőkben a BUSZI-2 korpuszban található ugyé-s kérdést megvalósító mondatok néhány olyan sajátságára szeretném felhívni a figyelmet, amit az UKK-któl egyáltalán nem várnánk. Így ezek a jellegzetességek arra mutatnak, hogy a magyar ugyé-s kérdéseket mégsem tekinthetjük kizárólag UKK-knak.

Az ugye nem minden előfordulásában visszakérdező elem, hiszen a partikula megjelenhet más használatokban is: kijelentő, sőt, még felszólító mondatokban²⁵ is. Ez az angol utókérdésként szereplő elemekre nem jellemző. A BUSZI-2 ugye-találatainak több mint fele kijelentő mondati használat.

Az is fontos formai különbség az angol UKK-k és az ugyé-s kérdést megvalósító mondatok között, hogy utóbbiak, ahogyan fentebb már utaltam rá, használhatóak önállóan, illetve elliptikus szerkezetekben is.

Meglepő, hogy nemcsak kijelentő (és ritkán felszólító) mondatokban fordulhat elő az ugye, hanem kérdőszavas kérdésekben is. Erre láttunk példát a (4)-ben. A BUSZI-2-ben 15 ehhez hasonló használatot regisztráltunk (bár egy részük elemzése vitatható). A kiegészítendő kérdésekben előforduló ugye egyáltalán nem utókérdésszerű; a partikula használata ezekben a kérdő mondatokban inkább a kijelentőmondatbeliekre hasonlít (l. bővebben Molnár (2016)).

Végül, nagyon fontos sajátossága a BUSZI-2-ben talált ugyé-s, kérdést megvalósító mondatoknak, hogy az ugye nagyon gyakran fordul elő együtt (több) más partikulával. Ez az angol UKK-knak nem (leírt) jellegzetessége. A 8. ábrán láthatóak az ugyé-vel együtt leggyakrabban előforduló partikulák.

8. ábra: Az ugyé-vel leggyakrabban együtt-előforduló partikulák a kérdést megvalósító mondatokban

Ez a sajátság lehet a spontán beszéd jellegzetessége, így lehet független a konstrukciótípustól. Érdekes összevetni a kijelentő és a kérdést megvalósító mondati ugye-előfordulások együttjárását a különböző egyéb partikulákkal (9. ábra).

9. ábra: Az ugyé-vel leggyakrabban együtt-előforduló partikulák a két mondattípusban

A fentiekben a BUSZI-2 korpusz alapján azt mutattam meg, hogy a magyar ugyé-t tartalmazó, kérdést megvalósító mondatok milyen tulajdonságokban hasonlítanak az UKK-khoz, és milyen sajátosságaikban térnek el tőlük. Az eredményeket a (27) alatti táblázatban foglalom össze.

(27) Az angol UKK-k és a magyar ugyé-t tartalmazó, kérdést megvalósító mondatok összehasonlítása

		Angol UKK-k	Ugyé-s kérdő mondatok
1.	Mag + utókérdés felépítés	+	+
2.	A mag mondata lehetséges válasz az utókérdésre	+	+
3.	Komplex beszédaktust valósít meg Sadock (1974) tesztjei alapján	+	+
4.	Leggyakrabban elfogult kérdést valósít meg	+	+
5.	A negatív magmondat jóval ritkább, mint a pozitív	+	+
6.	Beágyazható az X tudja, hogy szerkezet alá	–	–
7.	Szerepelhet benne gyenge NPK	–	–
8.	Az utókérdés formája állandó	–	+
9.	Az utókérdés pozíciója változatos	–	+
10.	Utókérdés előfordulhat elliptikus mondatban, ill. önmagában	–	+
11.	Az utókérdésre használatos forma nem csak eldöntendő kérdő mondatban szerepelhet	–	+
12.	Jellemzőek benne az egyéb partikulák	–	+
13.	Az utókérdés egy megnyilatkozásban többször is előfordulhat	?	+
14.	Megvalósíthat semleges kérdést	+	?

Abuczki, Á. (2015). A multimodal discourse-pragmatic analysis of ugye (~’is that so?’). Sprachtheorie und germanistische Linguistik, 25(1), 41–74.

Alberti, G., és Kleiber, J. (2014). ReALIS: Discourse Representation with a Radically New Ontology. In: L. Veselovská és M. Janebová (szerk.): Complex Visibles Out There. Proceedings of the Olomouc Linguistics Colloquium 2014: Language Use and Linguistic Structure. Olomouc: Palacký University.

Benkő, L. (Szerk.). (1967). A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Farkas, D. F., és Roelofsen, F. (2017). Division of Labor in the Interpretation of Declaratives and Interrogatives. Journal of Semantics, 34, 237–289.

Gyuris, B. (2009). Sentence-types, Discourse Particles and Intonation in Hungarian. In: A. Riester és T. Solstad (szerk.), Proceedings of Sinn und Bedeutung 13. Stuttgart: Online Publikationsverbund der Universität Stuttgart (OPUS), 157–171.

Gyuris, B. (2016). A magyar nyelv tagadószós eldöntendő kérdő mondatainak jelentéséhez. Jelentés és Nyelvhasználat, 2016(3.), 169–190.

Gyuris, B. (2017a). New perspectives on bias in polar questions: a study of Hungarian -e. International Review of Pragmatics, 9(1), 1–50.

H. Molnár, I. (1968). Módosító szók és módosító mondatrészletek a mai magyar nyelvben (Köt. 60). Budapest: Akadémiai Kiadó.

Kálmán, L. (szerk.). (2001). Magyar leíró nyelvtan. Mondattan I. Budapest: Tinta Kiadó.

Kenesei, I., Vago, R. M., és Fenyvesi, A. (1998). Hungarian Descriptive Grammars. London: Routledge.

Keszler, B. (szerk.) (2000). Magyar grammatika. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó.

Kiefer, F. (1980). Yes-no questions as Wh questions. In: J. Searle, F. Kiefer, és M. Bierwisch (szerk.), Speech Act Theory and Pragmatics, 97–119.

Ladd, R. D. (1981). A first look at the semantics and pragmatics of negative questions and tag questions. In: Papers from the 17th Regional Meeting of the Chicago Linguistic Society 17. University of Chicago, 164–171.

Malamud, S., és Stephenson, T. (2015). Three Ways to Avoid Commitments: Declarative Force Modifiers in the Conversational Scoreboard. Journal of Semantics, 32(2), 275–311.

Molnár, C. S. (2016). Ugye melyik szabály alól ne találnánk kivételt? Az ugye partikula előfordulása kiegészítendő kérdésekben. Jelentés és Nyelvhasználat, 2016(3), 151–167.

Quirk, R., Greenbaum, S., Leech, G., és Svartvik, J. (1985). A Comprehensive Grammar of the English Language. London: Longman.

Reese, B. (2007). Bias in Questions. Doktori disszertáció. University of Texas at Austin. http://www.lib.utexas.edu/etd/d/2007/reeseb63174/reeseb63174.pdf

Sadock, J. M. (1974). Towards a Linguistic Theory of Speech Acts. New York: Academic Press.

Schirm, A. (2009). Diskurzusjelölők a parlamenti beszédekben. In: K. Kukorelli (szerk.): Hatékony nyelvi, idegen nyelvi és szakmai kommunikáció interkulturális környezetben. Dunaújváros: Dunaújvárosi Főiskola. 168–175.

Tottie, G., és Hoffmann, S. (2006). Tag Questions in British and American English. Journal of English Linguistics, 34(4), 283–311.

Zeevat, H. (2003). Particles: Presupposition Triggers, Context Markers or Speech Act Markers. In: R. Blutner és H. Zeevat (szerk.), Optimality theory and pragmatics. New York: Palgrave Macmillan.

A példák a BUSZI-2 korpusz irányított beszélgetéseiből származnak; írásmódjukban nem a lejegyzett változatot, hanem a magyar helyesírást követem. Az „A” az adatközlőt, a „T” pedig a terepmunkást rövidíti. A nyelvi adatok mellett mindig feltüntetem az interjú számát, amelyben az szerepel.↩
Ebben a tanulmányban az ugye partikula kijelentő mondati és felszólító igealakot tartalmazó használataival nem foglalkozom, jóllehet a BUSZI-2 irányított beszélgetéseiben ilyen példák is szép számmal szerepelnek. Azt további vizsgálat feladata lesz eldönteni, hogy ezek a különbözőnek látszó használatok kezelhetőek-e egységesen mondattípusok, a szemantika és a diskurzus (beszédaktusok) szintjén.↩
A TESZ. használja ezt a leíró nyelvtani kategóriát.↩
A szerzők a kérdő (interrogative) mondattípusba tartozó formákat (yes-no, azaz eldöntendő és question word, azaz kérdőszós) kérdéseknek, azaz question-nek nevezik. E terminussal utalnak mind a mondatok formájára, mind pedig az általuk alapesetben kifejezett jelentése is.↩
A „kérdések” kifejezést az idézett fejezet használja; ott elsősorban formai sajátosságokról esik szó, tehát az általam használt terminológia szerint „kérdő mondatok”-ról van szó. (A „kérdés” terminust én igyekszem szemantikai és pragmatikai értelemben használni. Bár el kell ismerni, hogy a terminológiai különbségtételben igen nehéz következetesnek maradni a terminusok hasonlósága miatt.)↩
Arról, hogy milyen típusú eldöntendő kérdésekre nem lehet sikeresen nem-mel (vagy igen-nel) felelni l. még Kiefer (1980)-at.↩
Különböző elnevezései léteznek ennek a kategóriának; az általam áttekintett szakirodalomban a diskurzuspartikula mellett a diskurzusjelölő kifejezés a leggyakrabban használatos. A két szakkifejezés nagyjából szinonimnak tekinthető.↩
Pontosabban: az azonos polaritású válasz iránti elfogultságról van szó, ti. a nem-et tartalmazó ugyé-s kérdő mondat a negatív választ várja inkább.↩
A ↓ az eső (falling), a ↑ az emelkedő (rising) intonációt jelöli.↩
A nukleáris és a posztnukleáris UKK-kat a Ladd (1981) által használt jelöléssel különböztetem meg.↩
Más szerzők szerint – pl. Farkas és Roelofsen 2017, Malamud és Stephenson 2015 – az UKK-kban az állító aktus nem teljes értékű.↩
Reese (2007) (13)–(15)-ös példáit használom itt leegyszerűsítve.↩
A tagadás ebben a fajta használatban mindig úgynevezett „külső tagadás” (outside negation; l. Ladd, 1981), amit példáinkban a kijelentő mondati magba helyezett pozitív polaritású too kifejezés jelez. Bővebben l. Ladd (1981)-et és Reese (2007)-et; a magyarra vonatkozóan pedig Gyuris (2016)-ot.↩
Reese (2007) (19)–(20)-as példáit használom leegyszerűsítve.↩
Kutatói engedéllyel néhány interjú hangfájljához is hozzáfértem; a felvételek azonban igen zajosak, nehezen állapítható meg az ugyé-s mondatok dallama. Így a vizsgált megnyilatkozások intonációjára nézve nincsenek megbízható információim.↩
Regisztrációt követően a http://buszi.nytud.hu oldalról bárki számára hozzáférhető a korpusz.↩
Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a kijelentő mondati használatok háromnegyede azonban az adatközlőktől való.↩
Az ugye alakjában ma már nem fedezhető fel formailag, hogy eredetileg redukált kérdő mondat volt; funkciója azonban azonos az utókérdésekével.↩
A szakirodalom az ugye szórendi helyét teljesen szabadnak tekinti. Nyilvánvaló azonban, hogy teljesen nem szabad az elhelyezkedése, mert pl. a fókusz és a ragozott ige közötti helyet nem foglalhatja el. Az ugye pontos mondattani disztribúciójának feltárása ennek a tanulmánynak nem célja.↩
A csillagok a beszédnek azt a szakaszát jelölik, amellyel párhuzamosan a beszélgetőpartner is beszél. (Itt a példa szempontjából irreleváns a párbeszéd folytatása, így azt nem idézem.)↩
Tisztában vagyok azzal, hogy a beszélt nyelvi diskurzusokban az absztrakt „mondatok” azonosítása, így a „mondathatárok” meghúzása sok esetben nehéz, néha pedig lehetetlen feladat. A korpusz adatainak számszerűsítésekor minden esetben a lejegyzők intuíciójára (és következetességére) alapoztam. A mondatvégi használatnak tehát azt tekintettem, amikor a lejegyző a mondaton belül vesszővel választja el a mondatzáró ugyé-t. Önálló használatnak pedig azt tekintettem, amikor a lejegyző az állítást kifejező mondat végére pontot tesz, és utána külön kérdő egységként, nagy kezdőbetűvel és a végén kérdőjellel „külön mondatként” kezeli az ugyé-t.↩
Bár ebben a tanulmányban a kijelentő mondati használatokról nem ejtek szót, érdemes megjegyezni, hogy a kijelentő mondatokban az ugye szórendi disztribúciója egészen más képet mutat, mint a kérdő mondati.↩
Farkas és Roelofsen (2017) megmutatja, hogy az angolban a pozitív magú utókérdésekbe szintén nem helyezhető NPK (Farkas és Roelofsen 2017: 280): (i) *He saw anybody, didn’t he?↩
Intuícióm szerint az angol jóváhagyást váró UKK-khoz a magyar ugye, hogy… konstrukció hasonlít a leginkább. Erre valóban nem lehet pusztán nem-mel válaszolni. A BUSZI-2-ben csak egyetlen egy párbeszédben szerepel ez a konstrukció, az (1) alatt idézett részletben.↩
A korpuszban van néhány példa olyan ugyé-t tartalmazó mondatra, amelyben az ige felszólító módú:

(i) Na, előszöris ugye át, azért csak gondosan fusd át, megnézted végig *mind*↩