Maleczki Márta:
Határozatlan és nem-artikulált argumentumok különféle állítás-típusokban
(Szinopszis)
A tervezett mû a néhány éve végzett ilyen irányú kutatásaim eddigi eredményeire építve és azokat továbbfejlesztve összefoglaló áttekintést és megoldási javaslatokat ad az alább bemutatott problémakörökhöz. A nem-formálisan megfogalmazott és nyelvi adatokkal alátámasztott fõ állításokat végül egy olyan matematikai modell segítségével kívánom formálissá tenni, amely saját belsõ szerkezeténél fogva nemcsak leíró erõvel bír, hanem predikciókat is tesz, és ezáltal valódi magyarázó erõvel is rendelkezik.
1. A határozatlan argumentumok
A tanulmányozandó kérdés ezekkel kapcsolatban az, hogy a határozatlan argumentumok mely tulajdonságai teszik lehetõvé, hogy
a) elõforduljanak olyan nyelvi környezetekben is, ahol határozott argumentumok nem szerepelhetnek (a határozottsági korlátozás és a puszta köznév problémái);
b) ne fordulhassanak elõ, vagy csak speciális interpretációval szerepelhessenek olyan helyeken, ahol határozott argumentumok korlátozás nélkül megjelenhetnek (a specifikussággal kapcsolatos problémák).
Az a) kérdés vizsgálata során ki kell térni az események belsõ szerkezetének vizsgálatára, mind lexikális-szemantikai, mind mondat-szemantikai szinten.
A b) kérdés tanulmányozása során a topik tulajdonságaira is rá kell világítani, hiszen ebben a pozícióban sosem szerepelhetnek nem-specifikus határozatlan kifejezések. Ezek a kutatások viszont elvezetnek az állítások logikai felépítésének tanulmányozásához. A kutatásaim második része tehát ezeknek a vizsgálatára fog kiterjedni.
1.1. A határozottsági korlátozás
A tárgyra vonatkozó HK (2. típusú határozottsági korlátozás) az igék lexikális szemantikai tulajdonságaival magyarázható. A kérdés az, hogy mely lexikális tulajdonság itt a meghatározó. Három lehetõséget vizsgálok meg:
1. EXIST komponens a HK-igékben. Errõl ki fog derülni, hogy nem szükséges és nem elégséges tulajdonság a HK magyarázatához.
2. A Vendler-osztályok és a HK. Mivel minden Vendler-osztályban vannak HK és nem-HK igék, nem elegendõ ez a megkülönböztetés.
3. Eredmény-orientáltság. Amellett fogok érvelni, hogy ez a meghatározó lexikális-szemantikai tulajdonság a 2. típusú (tárgyra vonatkozó) HK létrejöttében. Ennek során megkísérlem definiálni és tesztelni ezt a tulajdonságot, és megmutatom, hogy ez valóban szükséges feltétele a 2. típusú HK-nak (bár nem elegendõ, mert az igekötõs eredmény-orientált igék pl. sosem mutatják a HK-t, de ennek okát fogom tudni adni).
Az alanyra vonatkozó HK-ra (az 1. típusú határozottsági korlátozásra) nincs jó lexikális-szemantikai magyarázat; csak az állítások típusai alapján adhatunk kielégítõ magyarázatot erre a jelenségre. Ez a korlátozás ugyanis mindig thetikus ítéletekben fordul elõ, és amellett fogok érvelni, hogy a thetikus ítéletek általános tulajdonságai magyarázzák, hogy miért nem szerepelhet határozott alany ezekben az állításokban. Ez a magyarázat tehát átvezet a második nagy témakörhöz. Mielõtt azonban erre rátérnék, a puszta köznévi argumentumok problémájáról külön is kell szólni, mert ezek részben eltérnek a határozatlan argumentumok általános problémáitól: minden determináns nélküli köznév határozatlan, így elõfordulhat határozottsági korlátozást mutató kontextusokban, viszont a rájuk speciálisan vonatkozó megszorítások nem érintik az egyéb (determinánssal rendelkezõ) határozatlan argumentumokat. Tehát bizonyos korlátozásokat a puszta köznevek speciális szintaktikai-szemantikai tulajdonságai magyaráznak, nem pedig a határozatlan vagy nem-specifikus tulajdonság általában.
1.2. A puszta köznév
A magyar nyelvnek jellegzetes tulajdonsága, szemben pl. a germán és újlatin nyelvekkel, hogy amikor az utóbbiakban határozatlan fõnévi csoport szerepel argumentumként, a magyarban gyakran determináns nélküli köznév (másképpen puszta köznév) tölti be a vonzat helyét. Az egyik megválaszolandó kérdés ezzel kapcsolatban az, hogy mikor és miért használunk puszta köznevet határozatlan NP helyett, azaz mi a szemantikai különbség a puszta köznevek és a határozatlan NP-k között. Másrészt disztribúciós problémák is felmerülnek: a puszta köznevek ugyanis csak bizonyos igék mellett tölthetik be az argumentum szerepét, mások mellett sohasem (semleges mondatokban).
A kérdés az, hogy van-e összefüggés a puszta köznevek szemantikai tulajdonságai és disztribúciós korlátozottsága között, és ha igen, pontosan milyen jellegû ez az összefüggés.
Amellett fogok érvelni, hogy az aspektuális tulajdonságok és a tárgyi argumentum szerkeztének összefüggései önmagukban ugyan igazak lehetnek, mégsem tekinthetõ ez a magyarázat teljesnek. Puszta köznevek ugyanis alanyi helyzetben is elõfordulhatnak bizonyos feltételek teljesülése esetén (pl. Macska járt a kertemben jó, de *Macska járt), és ezeknek a feltételeknek már nincs közvetlen közük a predikátum aspektuális tulajdonságaihoz.
További probléma, hogy vannak olyan összefüggések a határozottsági korlátozás alá esõ argumentumok és a puszta köznevek elõfordulási lehetõségei között, amik szintén megmagyarázatlanul maradnak, ha nem veszünk figyelembe a puszta köznév kumulatív referenciáján és ennek az aspektussal való összefüggésein kívül egyéb tényezõket is. Semmiképpen sem lehet pl. figyelmen kívül hagyni azt, hogy milyen típusúak azok az állítások, amelyekben a puszta köznévi alanyok és a kötelezõen határozatlan (ráadásul kötelezõen nem-specifikus) alanyok egyaránt elõfordulhatnak. A puszta köznevek elõfordulási helyeinek vizsgálata is átvezet tehát a következõ nagy témakörhöz.
2. Az állítások logikai szerkezete
2.1. Thetikus és kategorikus ítéletek
Az utóbbi évtizedekben több, eltérõ problémákat tárgyaló nyelvészeti munkában érveltek amellett - Brentanora és tanítványára, Martyra hivatkozva -, hogy érdemes különbséget tenni két alapvetõ ítélettípus között. E kutatók szerint a természetes nyelvekben léteznek az (eddigi formális nyelvészeti vizsgálódásokban domináns szerepet játszó) ún. kategorikus ítéletek (pl. Minden ember halandó. Johanna sakkozik. A macska a szõnyegen van) mellett alapvetõen másféle szerkezetû, thetikusnak nevezett ítéletek is: pl. Villámlik. Bejött egy cica.
A thetikus és kategorikus ítéletek logikai szerkezete közötti alapvetõ különbséget úgy jellemzik általában, hogy világos predikátum-argumentum struktúrája csak az utóbbiaknak van, a thetikus ítéletekben nincs logikai alany, ezek egyszerû deskripciók (állításai vagy tagadásai). A thetikus ítéletek szemben a kategorikusakkal azért egyszerû leírások, mert nem egy tulajdonságot állítanak vagy tagadnak jól meghatározható argumentumokról, hanem mindössze prezentálnak egy objektumot vagy eseményt; azaz pusztán leírásokat jelenítenek meg. Vagyis a thetikus ítéletek egyetlen, teljesen új információt közvetítõ egységként mûködnek. Ebbõl kiindulva intuitívan talán jobban meg tudjuk ragadni a kategorikus/thetikus megkülönböztetés lényegét, ha abból indulunk ki, hogy az eltérés inkább pragmatikai jellegû. Eszerint ezeket az ítélettípusokat az információs szerkezetük különbözteti meg egymástól: a thetikus ítéletekben egyszerûen nincs topik, míg a kategorikusakban van. Ebbõl következik, hogy az olyan nyelvekben, ahol a szintaktikai szerkezet szoros kapcsolatban áll a mondat által kifejezett állítás információs szerkezetével, a thetikus/kategorikus ítélettípusok különbözõsége a szintaxisban is tetten érhetõ kell, hogy legyen. Mivel a magyar ilyen, ún. diskurzus-konfigurációs nyelv, a szintaxisa alapján is látható, hogy pl. a Bejött egy cica mondatban nincs topik: az állítás nem egy (konkrét) cicáról szól. Ugyanakkor mégis teljes propozíció, aminek az igazságfeltételeit valószínûleg úgy adhatjuk meg a legpontosabban, hogy akkor és csak akkor igaz, ha a helyzet, amire a beszélõ utal, olyan, hogy arra a helyzetre igaz az a deskripció, ami egy olyan propozíciónak feleltethetõ meg, ami akkor és csak akkor igaz, ha van olyan cica, aki bejött. Ez az interpretáció összhangban van azzal a ténnyel is, hogy a thetikus ítéletekben ugyanazok a grammatikai (és szemantikai) kategóriák fordulhatnak elõ, mint a kategorikusakban. Fontos azonban észrevennünk, hogy a thetikus ítélettípus teljesen új jellegével összhangban - az egy cica nem-specifikus, nem ismert, nem várt; tehát, ámbár kétségtelenül ugyanazok a grammatikai és szemantikai kategóriák fordulnak elõ a kategorikus és a thetikus ítéletekben, nem feltétlenül egyforma módokon. Következésképpen, ha lenne használható definíciónk a két ítélettípus szisztematikus elkülönítésére, ez alapul szolgálhatna a mondatok bizonyos disztribúciós és értelmezésbeli különbségeinek magyarázatához is.
A kategorikus és thetikus ítélettípusok logikai szerkezetét megvizsgálva a fõ állításom az lesz (szemben az eddigi megközelítések zömével), hogy a logikai szerkezetükben nincs alapvetõ különbség, ha számolunk a nem-artikulált argumentumok jelenlétével is: mindenfajta thetikus ítéletben az explicit, implicit vagy nem-artikulált argumentumként azonosítható helyzet tekinthetõ az állítás logikai alanyának. Ez a megoldás azonban csak akkor fogadható el, ha a nem-artikulált argumentumok mibenlétével és a velük kapcsolatos problémákkal behatóbban is foglalkozunk.
Közismert tény, hogy gyakran egy argumentum nincs expliciten kifejezve a mondatban. A hiányzó argumentumoknak Perry 1998 két típusát különíti el: az implicit argumentumokra utalnak nyelvi jelek, ha maga az argumentum expliciten nincs is megnevezve (expletívum, rag, stb.), a nem-artikulált argumentumok esetében azonban semmiféle nyelvi elem nem utal ezekre. Perry szerint nem egyszerûen akkor beszélhetünk nem-artikulált argumentumokról, ha egy n argumentumhelyû predikátumot n-1 argumentumhelyû predikátummal fejezünk ki, hanem akkor, ha erre a hiányzó argumentumra csakugyan nem utal egyáltalán semmiféle nyelvi jel, mégis konstituense a propozíciónak abban az értelemben, hogy nélküle nincs igazságfeltételekkel megadható propozíciós tartalom. Pl. a Villámlik mondatban egyetlen egyargumentumú predikátum szerepel, de a mondat nem tartalmaz expliciten egyetlen argumentumot sem. A nem-artikulált argumentum jelenléte azonban könnyen megállapítható, hiszen a mondat által kifejezett állítás akkor és csak akkor igaz, ha a helyzet (amelyre a beszélõ utal) olyan, hogy igaz rá a villámlik predikátum. Hogy pontosan mi is ez a helyzet, melyik/milyen helyzetrõl szól az állítás, arra a nyelvi kifejezés nem utal; Perry terminológiáját alkalmazva azt mondhatjuk, hogy az argumentum poszt-szemantikai módon azonosítódik. Ez azt jelenti, hogy a helyzet-argumentum azonosítása a nem-nyelvi kontextus alapján történik; ha nincs okunk másképpen eljárni, akkor az állítás legkézenfekvõbben magáról arról a helyzetrõl szól, amelyben elhangzik, vagy az elhangzással egyidejûleg valahogyan azonosítódik. Mivel azonban a helyzet általában nem-artikulált (olykor implicit vagy indexikus) argumentumként van jelen, a thetikus ítéletet kifejezõ állításoknak gyakran nincs explicit logikai alanyuk. Ezért tûnik úgy, hogy az egész állítás látszólag csak egyetlen predikátum, vagy deskripció; valójában azonban a nem-artikulált helyzet argumentummal kiegészülve mégis egy igazságfeltételekkel jellemezhetõ propozíciót fejez ki.
A nem-artikulált argumentumokkal kapcsolatban tehát az alábbi kérdéseket kell feltétlenül tisztázni:
a) Mi a különbség az implicit és a nem-artikulált argumentumok között?
b) Mi alapján következtethetünk nem-artikulált argumentumok jelenlétére?
c) Azt jelenti-e a nem-artikulált argumentumok létezése, hogy szükségszerû feltételezni a nyelvi megformálás szintjén láthatatlan változók jelenlétét a logikai formában?
3. Elméleti kérdések és modell-javaslat
Az elõzõ szakaszban feltett c) kérdésre adott válasz súlyos elméleti kérdéseket vet fel. Amellett fogok érvelni, hogy pusztán egy közbülsõ logikai forma vagy reprezentációs szint feltételezése nem old meg semmit, mert a nem-artikulált argumentumokkal kapcsolatos kérdések alapvetõen interpretációs problémák, amelyekre modell-elméleti magyarázatot kell tudni adni. A cél tehát egy olyan modell vagy eljárás kimunkálása lesz, ami alkalmas a nem-artikulált argumentumok kezelésére is. Pillanatnyilag erre kétféle lehetõséget látok:
1. Szituáció-szemantikai keretben gondolkodva, elsõsorban John Perry meglátásaira és Cooper formális reprezentációira támaszkodva kidolgozható valamilyen, a thetikus ítéletek szerkezetérõl fent mondottakkal kompatibilis megoldás. Ezt biztos útnak látszik, hiszen a szituáció-szemantikában explicit módjai vannak a nem-artikulált szituációk reprezentálásának, amire pl. a kvantorok tartományának szûkítése miatt volt szükség (resource-szituációk, stb.). Sokkal izgalmasabbnak tûnik azonban pillanatnyilag a második lehetõség:
2. Algebrai úton, a Recanati által ajánlott variadikus függvények segítségével is megpróbálom modellezni a nem-artikulált argumentumok megjelenését az állításokban. Ha jól sejtem, a variadikus függvények lényegében vektor skalár függvények, s ha ez így van, akkor érdekes összefüggéseket fedezhetünk fel a lokatívuszi kifejezések vektorteres szemantikai megközelítése és a thetikus ítéletekben szereplõ (gyakran nem-artikulált) lokatívuszi logikai alanyok megjelenése között. Pillanatnyilag úgy látom, hogy egy efféle megoldás olyan rejtett összefüggéseket tárhat fel és jósolhat meg, ami valóban a használt formális apparátus lényegébõl (saját belsõ felépítésébõl) következõen múlja felül a nem-formális vagy fél-formális leírásokat, és ezáltal valódi magyarázó erõvel rendelkezik.
A dolgozat célja tehát nem pusztán és nem elsõsorban a jelenségek számbavétele, leírása, csoportosítása, összevetése, hanem miután mindezt megteszem egy olyan formális modell megtalálása/kidolgozása, ami valóban magyarázza is, nem pusztán egzaktan leírja a tárgyalt jelenségeket.