Gerstner Károly: A szótári minõsítés mint szótörténeti tényezõ

2007. november 29. du.

Közismert tény, hogy az egynyelvû értelmezõ, illetõleg kétnyelvû szótárak a jelentések értelmezése, illetõleg megfeleltetése mellett különféle lexikai minõsítésekkel utalnak az egyes szavak vagy jelentések stiláris értékére és arra, hogy adott esetben ezek milyen szakterületekhez kapcsolódnak. Ezekkel a minõsítésekkel a szótárak készítõi tájékoztatást adnak a szótár használóinak abban, hogy a tartalmi jelentésen túl milyen nyelvhasználati jegyek jellemzik az egyes szavakat.

            Különleges helyzetben van a történeti távlatú leíró, értelmezõ szótár, mint amilyen A magyar nyelv nagyszótára (A–azsúroz: 2006). Ez a kézikönyv az 1772-tõl napjainkig terjedõ idõszak szóállományát igyekszik föltárni, s ez a 230 év természetesen nem tekinthetõ egyetlen szinkróniának, még a viszonylag tágabb kereteket ismerõ szókészlettörténetben sem. Ebbõl adódóan számos szó lexikai, különösen stiláris minõsítésének hatóköre is igen gyakran változott az említett idõhatárok között, s ezt a szótár igyekszik a lehetõségekhez képest tükröztetni.

Elõadásomban korábbi értelmezõ (és részben történeti) szótárak szótári minõsítési gyakorlatát és a Nagyszótár már megjelent a, illetve a szerkesztés különféle fázisaiban levõ b, és c kezdõbetûs anyagát alapul véve rámutatok arra, hogy a szótári minõsítés milyen szótörténeti információkat hordoz, továbbá röviden bemutatnám egyes szavak lexikológiai helyzete megváltozásának típusait, ill