Gósy Mária

Magánhangzók diftongizálódásáról

A folyamatos beszéd képzése során az artikulációs konfiguráció az egyik beszédhangra jellemző helyzetből fokozatosan a következő beszédhangra jellemző helyzetbe kerül. Ez a koartikuláció. Részben az artikuláció fiziológiai jellegzetességeinek, illetve gazdaságosságának, részben a nyelvspecifikus képzési sajátosságoknak a következménye. A magyar köznyelvben nincsenek magánhangzó-diftongusok, azonban egyes hangkapcsolatokban a koartikuláció következtében a magánhangzók diftongizálódhatnak. Kutatásunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a magyar beszédben találhatók-e olyan hangátmenetek, amelyek akusztikai szerkezetük sajátosságait tekintve akár önálló magánhangzóknak is tekinthetők. VC-hangkapcsolatokban elemeztük a magánhangzók temporális sajátosságait és frekvenciaszerkezetét a követő magánhangzó és a szótagszerkezet függvényében (felolvasásban). Az eredmények (VC-hangkapcsolatokban) háromféle koartikulációs hatást igazoltak, amelyek egyike a hátul képzett magánhangzók diftongizálódása. Adataink részben megegyeznek a más nyelveken végzett hasonló vizsgálatok eredményeivel, részben nyelvspecifikus tendenciákat mutatnak.