Heltainé Nagy Erzsébet

A helyes-helytelen dichotómiája a tanácsadói gyakorlatban  

A nyelvi tanácsadás, amelynek célja a mindennapi nyelvhasználatban megfogalmazódó nyelvi kérdések megválaszolása, a kérdezők véleményalkotásának segítése egy-egy új nyelvi jelenség megitélésében, nyelvi produktumok készítésében, olyan típusú  tevékenység, amelyben szükséges a nyelvhasználati jelenségek minősítése, értékelése. Az értékeléshez megalapozott minősítési rendszer alkalmazására van szükség. A  lexikai minősítésekre, a stílusminősítésekre támaszkodó, sokrétű, de eklektikus nyelvművelő, nyelvhelyességi, nyelvhasználati minősítési rendszerek legfőbb meghatározó szempontja a helyesség kritériuma. Történetileg ez szemlélet a racionalista típusú tudományos kategorizációra épül, és létével akaratlanul is támogatja a helyes-helytelen szemléletnek az érvényesülését a nyelvről, nyelvhasználatról való mindennapi gondolkodásban, amint ezt a vélekedés- és attitűdkutatások is mutatják.

A helyesség kritériuma mindenekelőtt a sztenderd nyelvváltozatnak való megfelelést jelenti, a tagolatlan népi nyelvészeti szemléletben a nyelv és a sztenderd azonosítását eredményezi. A helyes-helytelen, jó-rossz szembeállásra egyszerűsített normativitási törekvések a sztenderdizáció társadalmi, kulturális értékösszetevőinek érvényesülésével egyidejűleg a nemsztenderd változatok beszélői számára a stigmatizációt, az esélyegyenlőség gyengülését, a nyelvi otthonosságérzet elveszítését is jelenthetik.

A tanácsadóhoz érkező kérdések és a rájuk adott válaszok jelzik ezeket a problémákat. Hasznosnak látszik a témakör tudományos és népi nyelvészeti megközelítése. Az előadás egyúttal keresi azokat a modelleket, amelyek újabb nyelvhasználati minősítési rendszer alapjául szolgálhatnak, az eddigieknél sikeresebben képesek kategóriáikban megjeleníteni a nyelvi változatosság összetett vonatkozásrendszerét: a beszélői magatartást, a beszédhelyzet jellemzését, a szövegtípust, a nyelvhasználati jelenségek előfordulását, gyakoriságát.