Mitől hosszú egy mezőségi hosszú magánhangzó?

Mády Katalin (MTA NYTI)

2014. november 13.

A magyar beszélt nyelvben a magánhangzó-hosszúság oppozíciója gyengülő tendenciát mutat. Ezt a korábbiakban a felső nyelvállású, hangsúlytalan 'í, ű, ú' rövidülése kapcsán mutatták ki kísérletekkel (Laziczius 1938, Magdics 1960, Kassai 1991).

Az utóbbi évek kísérletei azt mutatják, hogy a rövidülési tendencia a hangsúlytalan rövid 'o'-ra is kiterjedt, míg az 'a' továbbra is stabilan különbözik az 'á'-tól. Egy lehetséges magyarázat, hogy az alsó nyelvállású magánhangzók tartambeli megkülönböztetését elősegíti a hangzók erőteljesen eltérő minőségi különbsége. Azért a felső nyelvállású magánhangzók rövidülése volt az első semlegesülési folyamat, mert ott a hangzók megkülönböztetését nem támogatja a hangszínek különbsége.

A jelen kísérlet a magánhangzópárokon belüli minőségkülönbség és a tartambeli megkülönböztetés kölcsönhatását vizsgálja az erdélyi mezőségi nyelvjárásban, ahol a szakirodalom szerint román hatásra mindhárom nyelvállásra jellemzővé vált a hosszú magánhangzók rövidülése (Juhász 2003, Benő 2008). A kutatási kérdések a következők: (1) Elkülönülnek-e a rövid és hosszú mezőségi magánhangzók tartamuk és formánsszerkezetük alapján, és (2) van-e összefüggés a minőségbeli és tartambeli különbség között? A  kísérlet eredményei újabb érvekkel támasztják alá a feltételezést, hogy a hosszúsági oppozíció a magyarban akkor stabil, ha együtt jár a minőségbeli különbséggel.