Az angol magánhangzók disztribúciója és a trocheikus szoros kormányzás
Polgárdi Krisztina
Az angolban a hangsúlyos rövid laza és (hosszú) feszes magánhangzók majdnem kiegészítő eloszlásban vannak: a rövid laza magánhangzók nem állhatnak szótag végén (kivéve az olyan szavakat mint a <city> és a <macro>), míg a feszes magánhangzók nem jelenhetnek meg zárt szótagban (kivéve az olyan szavakat mint a <hoick>). A hosszú laza magánhangzók köztes kategóriát alkotnak: tiltottak zárt szótagban, de magánhangzó előtt is. A redukált magánhangzók disztribúciója azt sugallja, hogy magánhangzó előtt általános tiltás vonatkozik a laza magánhangzókra, mivel az előbbiek ebben a pozícióban feszessé vagy siklóhanggá válnak.
Ebben az előadásban CV keretben fogom elemezni ezeket az adatokat, és azt javaslom, hogy az angolban a hangsúlyos pozíciónak szorosan kell kormányoznia egy őt követő üres magot, biztosítva ezáltal, hogy minden hangsúlyos magánhangzó valamilyen értelemben fej legyen. A hosszú magánhangzók ekkor azért nem állhatnak "zárt szótagban", mert az őket követő üres mag engedélyezetlenül maradna. A látszólag nyílt szótagban álló rövid magánhangzókat pedig követnie kell egy virtuális geminátának, hogy a szoros kormányzás feltétele teljesüljön. Ezt az elemzést támogatja az olyan akcentusok léte mint a walesi angol, ahol ezek a virtuális gemináták valóban hallhatóak. Egy másik előnye egy ilyen típusú elemzésnek, hogy képes megmagyarázni, hogy a rövid magánhangzók miért nem csak zárt szótagban jelenhetnek meg, hanem az ún. álkapcsolatok előtt is (melyeket mindig egy üres mag választ el egymástól).