Paradigmák és alakváltozatok a magyarban

Rebrus Péter

Az alaktan és a fonológia elméletei nem fordítanak sok figyelmet a variációk vizsgálatára. A mai megközelítések nagy része azt jósolja, hogy az alakváltozatok "véletlenül", elvileg bármely alaknál előfordulhatnak.  

Az előadás azt próbálja megmutatni, hogy a variációk megjelenése nem véletlenszerű, hanem összefügg a nyelvben megfigyelhető morfológiai mintázatokkal: alakváltozatokat ott várunk, ahol a mintázatok "szélei" találhatók, és egy adott minta szempontjából "prototipikus" alakok esetében variáció nem mutatkozik.  

Egy paradigma-alapú morfofonológiai elméletben a fentiek úgy fejezhetők ki, hogy a paradima bizonyos pontjain a felszíni alakok között fennálló kapcsolatok gyengék, illetve itt több egymásnak ellentmondó kapcsolat áll fenn. Ezek az ún. instabil pontok, ahol az egymással konfliktusba kerülő előírások közül csak az egyik érvényesülhet;  viszont az, hogy melyik hatás érvényesül megjósolhatatlan -- ennek a következménye az alakváltozatok megjelenése.  

Az előadásban a fenti elméleti tételt demonstráljuk a magyar igei paradigma egyes jelenségeinek morfofonológiai vizsgálatával. A köznyelvi tőbeli szabad variációk (pl. fürödnek~fürdenek), a dialektális / szociolektális toldalékváltozatok (pl. várnók, mondi, (én) várnák stb.), illetve a múlt idejű alakok változatai (pl. mondottam, süttem, állott) elemzésével kapcsolatot mutathatunk ki a variációk megjelenése és a paradigmatikus mintázatok között.