Kloekhorst 2004-ben közzétett tanulmánya alaposan felforgatta mind a leíró anatóliai nyelvészetet, mind az indogermanisztikát, amikor azt állította, hogy a hieroglif luvi írás disztribúciós elemzése, ill. sémi nevek luvi lejegyzése révén sikerült kimutatnia, hogy a luvi nyelv rendelkezett a glottális zárhang fonémával, amely történetileg nem lenne más, mint a *h1 mássalhangzói folytatása. Melchert s. a. és Rasmussen 2007 hevesen kritizálták ezt az álláspontot.

Az előadás során először bemutatom, hogy Melchert és Rasmussen javaslatai miért nem jelentenek érdemi alternatívát. Ezt követően rámutatok arra, hogy míg Kloekhorst disztribúciós elemzése bizonyos megszorításokkal, de helytálló, addig a fonetikai értékre tett megállapítása nem bizonyítható. Harmadsorban kimutatom, hogy az eddig érdemben nem vizsgált két kiegészítő forráscsoport, a luvi ékírással lejegyzett változata, ill. a hettita pecsétlenyomatokon megőrződött anyag mégiscsak Kloekhorst állítását támasztja alá.