Sipos Mária: Dialektusok és irodalmi nyelvek a hantiban. A normaválasztás néhány problémája  

A hantit gyakran emlegetik az erõs nyelvjárási széttagoltság példájaként. Azt a tényt pedig, hogy nem kevesebb, mint hat irodalmi nyelvet hoztak létre számára a 20. században, sokszor összekapcsolják ezzel a sajátsággal. Ha azonban szemügyre vesszük ezeknek az irodalmi nyelveknek a történetét, akkor kiderül, hogy nem is feltétlenül egyidõben léteztek, hanem sokkal inkább egymást követõ kísérletekrõl van szó. Felmerül a kérdés, hogy az egyes irodalmi nyelveket igazából mennyire szánták a névadó dialektus beszélõinek. Elõadásomban az ún. közép-obi nyelvjárásokon alapuló irodalmi nyelvre térek ki, amelyrõl úgy gondolták, hogy képes lesz közvetíteni az északi és a déli nyelvjárások között. Ez azonban nem volt más, mint kimondottan északi sajátságokat felmutató változat, egyetlen kimondottan délre mutató jeggyel, az ún. t-zéssel, mely utóbbi azonban annyira meghatározza a hangzását, hogy elfogadhatatlan az északibb beszélõk számára. Következésképpen az az irodalmi nyelv, amelyet kb. húsz éven át csaknem kizárólagosan használtak, sem északinak, sem délinek nem mondható, valamint a serkáli nyelvjárástól is lényeges pontokon különbözött. Az áttekintésben a normaválasztás néhány lehetséges szempontjáról is lesz szó.