Vonzatszerkezetek A Magyar Jelnyelvben

(absztrakt a 2012. január 24-i elõadáshoz)

Szabó M. Helga

MTA Nyelvtudományi Intézet

Elméleti és Kísérletes Nyelvészeti Osztály, Többnyelvûségi Kutatóközpont

A jelnyelvekben mûködõ nyelvtani megoldások – épp magának a nyelvnek a vizuális-gesztikulási volta okán – teljesen plasztikusak, bizonyos szempontból talán könnyebben is megragadhatók egy, az adott jelnyelvet nem ismerõ kutató számára is, mint egy, az adott hangzó nyelvet nem ismerõ kutató számára rendelkezésre álló hangsorok vagy betûfolyamok. Az elõadás keretében a magyar jelnyelvben érvényes vonzatszerkezeteket mutatom be – részletesen elemezve az ezeket alkotó kisebb nyelvi egységek típusait, mûködési szabályait. Fontos elõrebocsátani, hogy a jelnyelvi szófaji határok, illetve az egyes kifejezéseken mûködtethetõ derivációs és inflexiós megoldások is elég sajátosak, jelentõs mértékben tetten érhetõ bennük az ikonicitás, illetve a térbeliség nyelvi felhasználása. Az osztályozó jellegû elemeknek az inkorporálódása pedig nem csupán vonzat funkcióban érdemel említést, hanem az igen variábilis és igen intenzív jelnyelvi szóképzés egyik fõ motorjának is tekinthetõ. Az elõadás végén röviden a jelnyelvi mondatszerkesztés szórendi szabályszerûségeire is igyekszem kitérni, azaz bemutatni, hogy miként lesz, lehet a statikus vonzatkeretekbõl élõ, mûködõ mondat.