"Annyira nem vagyunk pengék." Nyelvhelyességi szabályok és nyelvi javítások általános és középiskolások metanyelvében  

 

Az előadás középpontjában a helyesként bemutatott beszédmód kérdésköre áll. Egész életünkben számos, a helyes beszédre vonatkozó közléssel találkozunk. Az olyan közlések, mint pl. "nincs olyan, hogy de viszont", illetve "háttal nem kezdünk mondatot" olyan nyelvi elemek kerülésére kondicionálják a beszélő(ke)t, amelyek egyes csoportok metanyelvi diskurzusaiban helytelennek vannak bélyegezve. Ezek a megnyilatkozások ugyanakkor prototipikus metanyelvi közlések, strukturálják a közbeszédet: azt, hogy hogyan szokás nyelvi kérdésekről beszél(get)ni, hogyan szokás egyes jelenségekre reagálni. Az efféle javítás tehát többé-kevésbé kifejtett -- az abszurditás határát nem egyszer túllépő --, racionális(nak ható) közlés formájában jelenik meg: formáját tekintve tárgyilagos közlés, azonban használatának kontextusában rendszerint agresszióként hat.  

Mit tükröznek az efféle közlések? A beszélő (anya)nyelvi kompetenciáját? Lexikális ismereteit? Attitűdjeit? Az előadás megközelítése szerint a metanyelv vizsgálatakor nem tudás- vagy attitűdvizsgálat történik, hanem egyes metanyelvi diskurzusok vizsgálata, még akkor is, ha az adatgyűjtés a rendszerint tudásszint- és attitűdmérésre alkalmazott önkitöltős kérdőív módszerével (is) zajlik.  

Az előadás alapja egy 2009 januárja és májusa között zajlott komplex vizsgálat adatbázisa. A módszerek: kérdőív, óralátogatás, metanyelvi interjúk készítése.  

Az előadásban a mintegy 346.000 szavas interjúkorpusz szövegein keresztül azt mutatom be, hogy az alsó tagozatosoktól kezdve a 7. és a 11. osztályos diákokon keresztül a 7. és a 11. osztályban tanító magyartanárokig mindenütt a metanyelvi diskurzus sajátos rétegződését figyelhetjük meg:

1. a fent említett, generációkról generációkra öröklődő szöveghagyomány (mint a nyelvi hibajavító tevékenység -- esetenként agresszív viselkedés -- legitimációs bázisa),

2. a saját kommunikációs gyakorlatra tett megjegyzések (mint többé-kevésbé spontán létrehozott elbeszélések),

3. a metanyelv mint beszédprodukció (az interjúalany és az interjúvezető által közösen létrehozott, az adott interjú idejében megvalósult diskurzus).  

A tanárok szinte ugyanolyan javítási gyakorlatot mutatnak be sajátjukként, mint diákjaik, ám gyakorlatukat egy szofisztikáltabb, a tudományos diskurzushoz közelebb álló szöveghagyományt követve indokolják.