A vetélkedõ utolsó feladata az volt, hogy az egyes csapatok írjanak horrortörténetet, a lehetõ legtöbb nyelvészeti szakkifejezés felhasználásával.

Íme:

 

Egyszer volt hol nem volt, a mondathatáron is túl, egy lehetetlen lehetséges világban, volt egyszer egy belsõ argumentum, mely a lexikai reprezentációból való kitörlés elõl a régenstõl kért segítséget, pontosabban utolsó mentsvárat. Ám a régens azt mondta neki: ez a probléma az õ számára kontextusfüggetlen, és különben sincs már egy fia theta-szerepe sem amit odaadhatna, mert azt beleejtette az attribútum-érték mátrix veremmemóriájába. De azt ajánlotta a belsõ argumentumnak, hogy míg véget nem ér a funkcionális bizonytalanság, induljon Hamelnbe, patkányfogásra. Szegény argumentum el is indult egy g-projekció nem túlságosan kanyargós ösvényén. Ám hamarosan egy egyesítéses metszet félháló állta útját, melynek tranzitív, idempotens tulajdonságain nem volt könnyû túltennie magát. Csak egy jegyhasadás segítségével tudott átemelkedni felette, de ott meg már várta az univerzális daráló. “Szétszakítom az összetevõidet, te argumentum! Hogy a kóbortörlés végezzen az ilyen össze-vissza kószáló kutyulós frázissal!“ Az argumentumot azonban nem olyan fából faragták, hogy megijedjen e csekélységtõl. A lehetõ legkisebb erõfeszítéssel nekiállt ellentáplálni  a rettenetes darálót, és még irtóhangsúlyát is ráhajította. Így tovább passzivizálódhatott. Hanem ahogy a sûrû, kerek VP széléhez ért, ott állt elõtte az úton egy kvantor, egzisztenciális lezárással fenyegetve meg argumentumunkat. Az argumentum erre hatalmasat perkolált, amitõl a kvantor egy zöngés anális tremulánssal kilehelte lelkét. Argumentumunk tehát gyorsan továbbállt. Alig néhány milliszekundum alatt el is ért az interfészre, pontosabban nem is egy, hanem két interfészre, a szenzori-motoros meg a kognitív-konceptuális interfészre, s bár az elõbbin minden olvashatósági feltételt ki tudott volna elégíteni, az utóbbinak hatalmas reccsenéssel csapódott neki: ellenõrzetlen jegyei nem tudták kielégíteni a teljes interpretáció követelményét, és így bezárult rajta az örök gégefõzár. Korpusza megtaggelve fúzionálódott egy másik tartomány fejével, és  tanúhalmazán addig élt, míg ki nem elégítette a kompozicionalitás kritériumát, annak legszigorúbb algebrai homomorfizmus értelmében.

 

 

 *****

 

Piroska és a definíció

 

Hol volt, hol nem volt, egy pici Piroska elmozgott, hogy meglátogassa tetszõleges szülõjének anyját, aki egy forgalmas csomópontban lakott. Ábrázolva volt ez a minimalista farkas mentális reprezentációjában is, ezért a farkas [+farok, +élõ] a nagymamát [+nagy, +mama, +finom] mohón minimalizálta, inkorporálta, majd annak pozíciójába [+ágy] helyezkedett el. Amikor Piroska optimális közelségbe érkezett, a farkas hangzó elemekkel (felszíni reprezentációja: felfallak) fogadta. Erre Piroska ezt mondta:

-- Ezt hogy érted?

A farkas zavarba jött, és megköszörülte a kontextusban adekvát artikulációs szerveit, glottisát zönge állásba mozgatta, majd szóla:

-- Kérlek alásan, skalárisan implikáltam azt az olvasatot, hogy a felfalás függvényének értéktartományába helyezlek téged, és töröllek, de úgy, hogy nyomod sem marad. És még az indexedet is perkolálom. És az értékkészlet megfelelõ elemét pedig inkorporálom, mint a nagymamádat. Ezt kapd ki, ne a náthát!

-- Szörnyek pedig nincsenek – vágott vissza a kislány (Caplan, 1967). Úgyhogy van itt egy technikai probléma a meghatározásoddal, édes farkasom [+édes farok, +élõ állat].

-- Tudom mire gondolsz – szólt a farkas --, a lokalitás és a parazita ûrök aggasztanak, ezek azonban ontológiai szempontból nem mások, mint az alulról a harmadik csomópont megfelelõi, a megfelelõit úgy értem, mint a lokális terület zöngés frikatíváit (lásd Nagymama 1987b).

-- Zavaros gondolataidból kitûnik, még a legalapvetõbb mûvekkel, fogalmakkal és irányzatokkal sem vagy még köszönõ viszonyban sem. Nagymama 1987b-t pedig nem is olvashattad, mert nálam van kéziratban.

Ekkor a vadász betoppant a teleszkóppal, mert a kerti ösvényen mindent félreértett. Majd hármasban így definiálgattak tovább a teljesség felé, amíg be nem esteledett.

 

 *****

 

 

Anafora és Katafora fent alszik. Beágyazva alszik mellettük testvérük, a kis Noam. K-vezér hatalmába keríti álmában Noamot. Többé nem az anya dominálja. K-vezér kompetenciája óriási, és minden gyereket és patkányt pied pipingnak vet alá.K-vezér felemeli Noamot az ágyából, aki nõvérei ágya felé közeledik, s bleedolásuk gondolatát forgatja fejében. Kataforáék csak akkor ébrednek fel, mire már Noam láncra verte nõvéreit, akik már csak a lánc mentén mozoghattak. Noam mindkettõjüket lehurcolja a mélyszerkezetbe, megkötve. Már csak a nyomuk látható fent az ágyukban. Ekkor az ördögi K-vezér generál egy fej nélküli szerkezetet, aki mindnyájukat transzportálja a parazita ûrbe, ahol transzformálja õket, és a két nõvért konjugálja is, akiknek így degenerált lábuk lesz. Ezt már nem bírták, és beállt náluk a klinikai nyelvhalál. A szkeletonjaikat egy arra tévedt autó szegmentálta.

Noam elbandukol a helyszínrõl, és kiér K-vezér tartományából. Ekkor felocsúdik, és bánatában felperkolál a legközelebbi fa tetejére. Próbálna segíteni, de a nõvérei visszavonhatatlan törlés áldozatai lettek, és minden próbálkozása reprezentációjuk regenerálására improduktív.

 

 *****

 

Tíz kicsi nyelvész

 

Tíz kicsi nyelvész összegyûlt egy távoli hegyi faluban egy jó kis konferenciát tartani. Az elsõ nap fonológiával foglalkoztak (A keynote speaker lemondta az elõadást, mert epenthesisben szenvedett.) Az elsõ nyelvészt, aki elõadott volna, idõközben trunkálták, hiába próbált counterbleedinggel védekezni. Végre valaki odaállt a pulpitusra, de annyira nem tetszett a hallgatóságnak, hogy végigspreadolták a padlón. A következõ elõadót felakasztva találták meg a padláson, és hiába delinkolták, olyan fokú leníciót találtak nála, hogy kénytelenek voltak megállapítani, hogy már minden orális feature-ét elvesztette. Ezért berekesztették az ülést.

A második napon a mondattanra került volna a sor. Reggelre a chairmant egy összetevõs fa balra diszlokált funkcionális projekcióján találták adjungálva. Teljesen elvesztette a [+élõ] jegyét. Visszafele úton véres NP-nyomokat láttak, ami egy korábban lezajlott brutális transzformáció eredményének tûnt – az áldozatot állati módon diszlokációnak vetették alá. Késõbb kiderült, hogy az áldozat mélyszerkezetét is deriválta a gyilkos – csak a puszta LF-et hagyta meg vérbe fagyva.

Az utolsó tevékenységük az volt, hogy egy antitranszformációs GPSG-elõadás következett volna, de az elõadó fejmozgatás áldozata lett. Este lefeküdtek, de a másnapi meghívott szemantikaelõadó kétségbeesésében önbeágyazást követett el.

A harmadik napon szemantikával foglalkoztak volna, de már csak hárman maradtak. Az elsõ leesett egy lefelé monotón lépcsõn, és belezuhant egy ontológiai értékrésbe. A második két szemanta igen csúnyán végezte: az egyik megcsúszott, és becsúszott a universal grinderbe, amitõl megszûnt az univerzumban mint individuum. Az utolsó, hatóköri kétértelmûség miatt, beszorult egy olyan szûk hatókörbe, ami kipréselte az egzisztenciális importját. Egyes feltételezések szerint különös kegyetlenséggel elkövetett lambda-absztrakció áldozatává vált.