Nyitólap > Charles J. Fillmore (1929-2014)

 

 

Charles J. Fillmore (1929-2014)

 

 

Charles J. Fillmore (1929-2014), vagy ahogy mindenki ismerte, Chuck Fillmore, 1961-ben szerezte meg a doktorátusát a U Michigan diákjaként, majd tíz év tanárkodás után a U Ohio-n 1971-ben került U California (Berkeley) Nyelvészeti Tanszékére, ahol haláláig tanított, több mint 30 PhD diák témavezetője volt, és közben a lexikális szemantika, az esetelmélet, majd a keretszemantika kidolgozásával alkotott maradandót a nyelvtudományban.

Magyarországra először 1968-ban látogatott, amikor Balatonszabadiban „Types of Lexical Information” címmel tartotta meg előadását. Az ebből készült tanulmányát később széles körben idézték. Mivel az 1970-es évektől kezdve a Horvát-angol kontrasztív nyelvészeti munkálatok koordinátora volt, zágrábi látogatásait mindig összekapcsolta egy budapesti kiruccanással, évente néha többször is. Jó kapcsolatot tartott fenn az akkori fiatal nyelvészekkel. Fillmore a későbbi években is sokszor járt Budapesten, mert európai útjait gyakran kiegészítette egy-egy budapesti látogatással. Munkásságának nyomai több területen találhatók meg a magyar nyelvészeti irodalomban (esetelmélet, az ige szemantikája, de utóbbi időben leginkább a keretszemantikai számítógépes munkák).

 

Website

Wiki

Andor József: Discussing frame semantics: The state of the art. An interview with Charles J. Fillmore. Review of Cognitive Linguistics 8:1. John Benjamins Publishing Company, 2010.

 

 

 

Módosítva: 2014.02.17.