Lapunk most megjelent számában az április 1-jén megalakuló Magyar Nyelvstratégiai Intézetről fejtik ki véleményüket olyan jeles nyelvészek, mint Kenesei István, Kiefer Ferenc és Nádasdy Ádám, akik szerint az intézet céljainak egy része nem is értelmezhető. Beszélgetésünket Kálmán László nyelvésszel, egyetemi docenssel külön is közöljük.

magyarnarancs.hu: Milyen hiányt pótol a Magyar Nyelvstratégiai Intézet? Mi az, amit eddig az MTA, az egyetemi tanszékek nem tudtak elvégezni az intézet felsorolt feladatai közül?

Kálmán László: Ez a kérdés feltételezi, hogy a rendeletben felsorolt feladatok valóságosak és értelmesek. A valóság az, hogy nagyon sok van közöttük, amik eleve teljesen értelmetlenek, sőt, némelyik értelmezhetetlen is. Egyébként pedig egy olyan feladatot találtam köztük, ami értelmes is, és nem is nagyon foglalkoznak vele: az iskolai nyelvtantanítás tudományos alapjainak a kidolgozása. Ezzel eddig azért nem foglalkoztak, mert az iskolai oktatás a több évszázaddal korábbi tudományos állapotnak felelt meg, és ezen nem is kívántak változtatni. Gyanítom azonban, hogy a tankönyvkészítés központosításával és államosításával megjelent egy olyan terület, amit monopolizálni lehet, amivel pénzt lehet szerezni, és a hatalom jóindulatában lehet sütkérezni. Bár ne lenne igazam.

Fotó: Simonyi Balázs

magyarnarancs.hu: Vajon eléldegélne nyelvstratégia nélkül is a magyar?

KL: A nemzetközi tudományos köztudatban nincs olyan, hogy „nyelvstratégia”. A világ csak „nyelvpolitikáról” tud. A nyelvpolitika tevékenységi körébe olyan problémák megoldása tartozik, mint a kisebbségi nyelvhasználat szabadságának biztosítása, a veszélyeztetett nyelvek védelme vagy legalább dokumentálása. És általában: az eltérő nyelveket vagy nyelvváltozatokat használók közösségei között óhatatlanul kialakuló érdekkülönbségek, konfliktusok megoldása, persze békés, jogállami módszerekkel.

magyarnarancs.hu: Jó hatása lesz ön szerint annak, hogy az intézet a közigazgatás és a közmédia részére szakértői állásfoglalásokat alkot?

KL: Azokra, akik ezt fogják csinálni, feltétlenül jó hatással lesz, mert többletbevételhez és pozícióhoz jutnak. És mivel közvetlen miniszterelnöki irányítással, hivatalként teszik ezt, reménykedhetnek a politikai kapcsolataik javulásában, és mindenféle egyéb megbízásokhoz való hozzájutásban is.  Színtiszta haszon. Hogy a társadalomnak hasznos lesz-e, az senkit sem érdekel, nem is véletlen, hogy nem kérdezték meg erről.

magyarnarancs.hu: Ön szerint az intézet hogyan tudja „őrizni a nyelvi gazdagságot”, vagy mit tud tenni a „nyelvi kisebbségvédelemért”? Ilyen feladatokat ró rá a törvény szövege.

KL: Két nagyon különböző dologról van szó. A „nyelvi gazdagság” értelmetlen kifejezés, ha meg az „őrzéséről” beszél valaki, akkor még sokkal értelmetlenebb kifejezést kapunk. A „nyelvi kisebbségvédelem” is furcsa kifejezés, de ezt némi jóindulattal át lehet alakítani értelmessé: Hogyan biztosítsuk a hazánkban élő nyelvi kisebbségek nyelvhasználathoz fűződő jogait? Kellenek-e nemzetiségi felsőoktatási intézmények, milyen szintű oktatásra van szükség az egyes nyelvi kisebbségek esetében, hogy lehet ezek megvalósulását segíteni? Mit kell változtatni a jogi környezeten? Mi a dolga mindebben az állami költségvetésnek? És így tovább. Csak remélni tudom, hogy a szöveg megfogalmazói is ilyesmire gondoltak. Ha egyáltalán valamire.

magyarnarancs.hu: Tán a „magyar nyelvi értékvesztés ellen” sem kell küzdeni?

KL: Fogalmam sincs, mit értenek „magyar nyelvi értékvesztésen”, vagy akár „nyelvi értéken”, ami veszne elfele. Ha valami értékvesztésről tanúskodik, akkor az ennek a rendeletnek a szövege. De az sem kifejezetten nyelvi természetű. A világban nyelvvel kapcsolatos veszteségeken egyedül nyelvek elveszését, kihalását szokták érteni. De mivel az idézett kifejezésben „magyar nyelvi értékvesztés” szerepel, ezt az értelmezést kizárhatjuk. Ha mégsem, és a rendelet aláírója a magyar nyelv kihalását vizionálja, akkor sürgős felvilágosításra és/vagy orvosi segítségre szorul.