Nyitólap > Szépe György > Bollobás Enikő

Áldhatja a sorsát az, akinek Szépe György volt a tanára. Nem is igen lehetett ennél nagyobb szerencséje egy pesti bölcsészhallgatónak, ha a nyelvészet iránt érdeklődött a 70-es évek elején. Szépe György szellemi frissességet és a gondolkodó ember derűjét hozta életünkbe.

Kérem szépen, az ő óráin kinyílt a világ, és izgalmas lett a tudomány. Látom magam előtt, ahogyan a Pesti Barnabás utcai tanszék apró sarokszobájában (az akkori 4-5 fős évfolyamoknak otthont adó tanteremben) leül székére, keresztbe veti a lábát (jobb bokája a bal térdén), kövér aktatáskájából egy frissen megjelent könyvet vesz elő és a lábára fekteti: aznap arról beszél, apropót keresve benne a rendes tananyaghoz. Mindig aktuális volt, amit mondott, mindig releváns. Mindig elgondolkodtató.

Szépe tanár úrnál megtanultunk tudományosan gondolkodni. Lényegében olvasni tanított meg minket, hogy értsük az állításokat és érveléseket, hogy lássuk az összefüggéseket, az egymásra épülő vagy egymást kioltó gondolatokat. Megtanultuk feldolgozni a könyveket, hiszen gyakran nekünk is hetente kellett újabb és újabb kiadványokról beszámolni: így az egymásra épülő Chomskykról (mi is a különbség a Syntactic Structures és az Aspects transzformáció-felfogása között? karteziánus-e a Port Royal a Language and Mind értelmezésében?) és Lyonsokról, a Fodor-Katz antológiáról, a Gumperzekről, a Jacobs-Rosenbaumról, hogy csak néhányat említsek. S valahogyan azt is megtanította nekünk, hogy kilássunk a szöveg mögül, hogy összekapcsoljuk más szövegekkel, más állításokkal – vagy akár a tudományon kívüli dolgokkal. Hogy meglássuk, mitől lényeges és érdekes az, amiről beszélünk.

Az a tudományos élet, amit közvetített felénk, valóban élet volt: izgalmas, eseménydús, lendületes, változó, sokhangú, s átszőtte mindennapjainkat. Feladatokat adott mindenkinek: előadásokra vitt bennünket (Jakobsont például személyesen hallhattuk a Kossuth Klubban), biztatására és irányításával publikálni kezdtünk, konferenciákra jártunk (Aggtelek, Szeged, Nyíregyháza jut hirtelen az eszembe). Rendszeresen összejöttünk a Nyelvtudományi Intézetben (előbb a Szalay utcai épület földszintjén levő szobájában, később fönt a Várban): afféle önképző kör volt ez, amikor egymás előadásait hallgattuk. Egy nagy családot hozott össze maga körül, s ebben a közösségben életre szóló barátságok és szövetségek köttettek. (Állítólag mi voltunk a „Szépe-bojok és -görlök” – vagy mástól ezt hallottam: „Szépe & Co.” A kompánia.) Bármelyikükre rá merném bízni ma is az életemet.

Köszönöm, Tanár úr, ezt az indítást. Mert bár végül mégsem nyelvész lettem, a Tőled tanult tudományos szigor és tudományos derű nélkül bizonyosan másfajta irodalomtudományt művelnék ma.

Nyugodj békében, drága Tanár úr.

Kérem szépen.

Bollobás Enikő

Módosítva: 2012.09.24.