Nyitólap > Szépe György > Bollobás Enikõ

Szépe György, a transzformációs generativitás

Ma már tudom: Szépe György maga volt a transzformációs generativitás. Véges számú elembõl és véges számú mûveletbõl valami végtelent volt képes generálni. Ez a végtelenség mintha személyiségének egyik legfõbb attribútuma is lett volna: az õ óráin kinyílt a világ és izgalmas lett a tudomány – szellemi frissességet és a gondolkodó ember derûjét hozta életünkbe.

Látom magam elõtt, ahogyan a Pesti Barnabás utcai Bölcsészkar apró sarokszobájában (az akkori néhány fõs évfolyamoknak otthont adó tanteremben) leül székére, keresztbe veti a lábát (jobb bokája a bal térdén), kövér aktatáskájából egy frissen megjelent könyvet vesz elõ és a lábára fekteti: aznap arról beszél, apropót keresve benne a rendes tananyaghoz. Mindig aktuális volt, amit mondott, mindig releváns. És mindig elgondolkodtató.

Azt hiszem, Szépe tanár úrnál tanultunk meg tudományosan gondolkodni. Lényegében olvasni tanított meg minket, hogy értsük az állításokat és az érveléseket, hogy lássuk az összefüggéseket, az egymásra épülõ vagy egymást kioltó gondolatokat. S valahogyan azt is megtanította nekünk, hogy kilássunk a szöveg mögül, hogy azt összekapcsoljuk más szövegekkel, más állításokkal – vagy akár a tudományon kívüli dolgokkal. Hogy meglássuk, mitõl lényeges vagy érdekes az, amirõl beszélünk. És persze hogy a világot is megtanuljuk olvasni.

Mindent természetesen, könnyedén, elegánsan és szerényen tudott. Szenvedélyesen érdekelték tanítványai: mindvégig közvetlen maradt velük. Barát volt, de sohasem bizalmaskodó vagy rátelepedõ. Kifogyhatatlan ötletekkel halmozta el kedves embereit: inspirálta õket, lendületet adott nekik – kitalálta az életüket (igen, õ volt a nagy kitaláló). Ez a lelkesedés tekintett ránk szemébõl is – mint valami csodálkozás, a világ dolgai feletti derûs ámulat – vagy ahogyan ma látom: a Végtelen.

Most, hogy Fõtanár Úr maga is elindult a Végtelenbe, kísérjék a köszönet szavai: köszönjük az indítást, tudománya szigorát és szent derûjét, tanítása könnyedségét és eleganciáját – és köszönjük, mi itt maradottak, a barátságokat és a szellemi közösséget.

Nem gyászolunk, mert tudjuk: a Végtelen, ahova Tanár Úr megtért, természetes közege. Nekünk pedig kicsit még itt van az, amit maga után hagyott: a végesbõl transzformált és generált Végtelen.

Bollobás Enikõ

Módosítva: 2012.10.17.