Nyitólap > Szépe György > Horányi Özséb

eggyel mindig messzebb

Igazodási pont(om) volt: boldogok azok, akiknek lehetett.

Kapcsolatba kerülni vele roppant könnyű volt. Nyitottabb embert elgondolni is nehéz volna. Nyitottsága azonban strukturált volt: a tágasság vezérelte. Eggyel mindig messzebb tekintett. Minden helyzetben azt kereste, ami körülveszi, esetenként meghatározza az adott helyzetet. Diametrálisan különbözött a szemét a saját cipője orrán felejtő embertől. 

Úgy hozta a sorsa, hogy szinte szakmai indulásakor mutathatott oroszlánkörmöket. A hatvanas években és a hetvenesek elején írt (főként morfológai) tanulmányai már akkor érzékelhetővé tették, hogy nagyformátumú, kreatív ember érkezett a nyelvészeti kutatás fősodrába. Aztán, egyszer csak, nem folytatódott a sor. Sokan hiányolják azóta is a nagy művet. Értetlenül állnak elmaradása láttán.

Pedig az elvárható teljesítmény megszületett. S ami született, alighanem fontosabb annál, ami elmaradt. Ez a nyelvpolitika és még inkább az idegennyelv-oktatás. Ezek alkalmazások, szokták mondani, néha sajnálkozva, de tudjuk jól, hogy ami nincs meg tudásban, azt alkalmazni sem lehet. A messzebbre nézésről van szó: annak kutatásáról és megtalálásáról, hogy miként lehet a tudás, tudása, hasznos másoknak. Mert mindig is azokat az átfogóbb kontextusokat kereste, amelyekben a tudás hasznosult. Ezért volt utólérhetetlenül tágas a világa.

Ízig-vérig honorácior értelmiségi volt, miközben minden adottsága meg volt ahhoz is, hogy kreatív értelmiségi legyen. De tudta, hogy itt és most, nekünk mire van szükségünk: és vállalta.

Mert ő maga, a protestáns ember, katolikusokat meghazudtoló módon volt alázatos. Öntudatosan alázatos. Mindig azt kereste, hogy miként tudja a Másikra irányítani a figyelmet. Sohasem előírni, mindig csak felmutatni. Szolidaritás készsége nem ismert mértéket.

Tanár úr, maradhattál volna még egy cseppet!

Horányi Özséb

Módosítva: 2012.09.17.