Nyitólap > Szépe György > Szűcs Tibor, PTE megemlékezése

A Nyelvtudományi Tanszék mély megrendüléssel fogadta a fájdalmas hírt, hogy szeretve tisztelt professzora 2012. szeptember 12-én hajnalban elhunyt.

Veszteségünk hirtelenjében mérhetetlen: az egyetemi tanárképző, majd a bölcsészkar egyik meghatározó alapító egyénisége, az egykori Nyelvi és Kommunikációs Intézet igazgatója, az új egyetemi tanszék első vezetője, nyelvtudományi doktori iskolánk alapító programvezetője, az alkalmazott nyelvészet nemzetközi hírű sokoldalú kutatója, évtizedek diáknemzedékei számára legendás tanáregyéniség, sokunk mestere távozott el közülünk.

Nagykőrösön született 1931. április 19-én. Ott is érettségizett az Arany János Gimnáziumban. Debrecenben kezdte meg magyar–francia szakos egyetemi tanulmányait, amelyeket végül Budapesten fejezett be 1953-ban. Tudományos pályáján 1969-ben bölcsészdoktorátust, 1972-ben kandidátusi fokozatot, 2000-ben egyetemi magántanári címet (ELTE BTK), 2008-ban az MTA doktora címet szerzett. Igen sokszínű szakmai érdeklődésről tanúskodnak kitüntetetten kedvelt kutatási területei: az alkalmazott nyelvészet (különösen az anyanyelvi nevelés és a nyelvpolitika), a XX. század nyelvtudomány-története, a szemiotika, a magyar szóalaktan.

Széles körű tájékozottságához eleve hozzásegítette felsőfokú francia, angol, német, valamint középfokú orosz, spanyol és román nyelvtudása. Még fiatalon, Ford-ösztöndíjasként nyelvészetet hallgatott a Columbia Egyetemen (New York), majd a Harvard Egyetemen és a Massachusetts Institute of Technologyn. Később pedig már tapasztalt és elismert kutatóként kapott ösztöndíjas lehetőségeket különféle külföldi tanulmányutakra, s járt rendszeresen nemzetközi konferenciákra.

Szépe tanár úr (hogy szakmai körünkben legközkeletűbb, teljes tisztelettől áthatott említését megidézzük a bizalmasabb „főtanár úr” mellett) 1953 és 1994 között főállásban, azután 2001-ig tanácsadóként dolgozott az MTA Nyelvtudományi Intézetében, ahol első (budapesti) iskolateremtő tevékenységének köszönhetően – a modern nyelvészeti irányzatok iránti nyitott érdeklődés fölkeltésével – egy tehetséges fiatal nyelvésznemzedék indulhatott el kutatói pályáján, s irányításával megindulhattak az iskolai anyanyelvi nevelés kísérleti programjai is. Emellett éveken át az ELTE Általános Nyelvészeti Tanszékének, később a Zsigmond Király Főiskola Nyelvtudományi Tanszékének oktatója volt. Közben vendégtanárként is oktatott több hazai, határon túli és amerikai egyetemen (Veszprém; Újvidék, Kolozsvár; Rutgers University, New Brunswick (Fulbright-vendégprofesszorként); Columbia University, New York).

1982. szeptember 1-től oktatott a Pécsi Tudományegyetemen (JPTE / PTE), s egyetemi tanári beosztása 70. életévében alakult át professor emeritusivá. Tanárképző, majd bölcsészkari alapító-oktatásszervező tevékenysége újszerű egyetemi képzés bevezetésének nyitott utat, s e második (pécsi) iskolateremtő korszaka hívta életre később a Nyelvtudományi Doktori Iskolát is.

Elismert szaktekintélyként a nemzetközi és hazai tudományos közélet számos fórumának (szakmai testületeknek, bizottságoknak) volt vezető tisztségviselője, illetve szakfolyóiratok szerkesztőbizottsági tagja. A különösen a 60-as és 90-es évek között sűrűsödő, a nagyvilágban tett külföldi tanulmányutak és UNESCO-kiküldetések során otthonosan mozgott a friss nyelvészeti irányzatok között. A nyelvi emberi jogokkal kapcsolatban több tanácskozáson vett részt, amelyeknek eredményeként számos nemzetközi deklaráció, illetve dokumentum született. Igen gazdag magyar és idegen nyelvű szakirodalmi munkásságának (cikkeinek, tanulmányainak, szerkesztett köteteinek, tankönyveinek) sokszínűsége és mennyisége rendkívül fogékony és termékeny kutatóra vall.

Utóbbi aktív évtizedeinek talán legkiemelkedőbb két tudományos közéleti teljesítményét a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesületének (MANYE) megalapítójaként és örökös elnökeként, továbbá a Modern Nyelvoktatás című alkalmazott nyelvészeti szakfolyóirat alapító főszerkesztőjeként mutatta fel.

Nagyszabású, európai léptékben és távlatokban kreatívan gondolkodó kutató, rendkívül tehetséges és leleményes tudományszervező, elhivatott ismeretterjesztő, különleges empátiával megáldott vezető, vonzóan népszerű oktató, nagyvonalúan adakozó mester volt. Hihetetlenül energikusan dolgozott. Szeretetből, szeretettel, s lendülete környezetét is – kísérletező-útkereső kedvre bátorítva – magával tudta ragadni.

Anekdoták keringtek fantasztikus munkabírásáról, sokszor a lehetetlenséggel határos, örök optimizmustól áradó, sziporkázó ötleteiről. Szakmai körökben szállóigékké váltak egyes finoman szellemes humorú megjegyzései. Immár az emlékezet alagútjain kanyarognak majd kedves mosollyal és jellegzetes gesztusokkal kísért, melegen dallamos hanghordozással ejtett szavai. Mert ezekkel sosem takarékoskodott. Bőkezűen osztotta szellemi kincseit. Mindig tudta, kinek mire van szüksége éppen: segítő közbenjárásra, szakmai eligazításra, szakirodalmi ajánlásra, könyvkölcsönzésre, témavezetői iránymutatásra, baráti jó tanácsra vagy egyszerűen egy kedves szóra a hozzá betérőnek. A legnemesebb értelemben határozottan menedzselte kollégáit és tanítványait. Különleges érzéke volt a tehetség fölfedezéséhez, majd pedig tereléséhez. Valóságos intézmény volt maga. De nagyon is személyes. Sokat köszönhetünk neki. Immár adósai maradtunk még akkor is, ha életében igyekeztünk is viszonozni kitüntető figyelmességét, hálánk jelét adni valamely adományáért. Most már csak úgy törleszthetünk igazán, ha minél többet továbbviszünk a tőle kapott kincsekből, hogy továbbadhassuk azoknak is, akik a jövőben ekként ismerhetik meg őt. Mert köszönettel tartozunk az Életnek is, hogy itt volt nekünk. Legszebb emlékeinkben itt is marad. Nyugodjék békességben! S legyen áldott igaz emberségéért!

(Szűcs Tibor)

Módosítva: 2012.09.13.