Nyitólap > Szépe György > Terts István

Korán van még nekrológot fogalmazni nagy tanárunkról, bár az utóbbi heteket kómában töltötte (nagy rémület volt látnunk a kórházban magatehetetlenül ezt a hosszú és gazdag életében erőtől duzzadó aktív embert) és így minden érintett föl volt készülve a szomorú hírre. Most hadd járuljak hozzá csak pár idézettel mintegy „takarózva” a nyilván széleskörű kollektív búcsúhoz.

    Amikor a betegsége végzetesre fordulásáról szóló telefonhívás érkezett, éppen hászid bölcsességeket olvasgattam. Köztük ezt a Báll-Sém-Tovtól származót: „Az ember élete hasonlít a gyermek játékaihoz. Egész estig eljátszadozik vele, aztán elfárad és elmegy megpihenni.” Aki ismerte Szépe György pátoszmentes élet- és munkafelfogását, egyetért velem abban, hogy miért idézem itt és most éppen ezt. Személyesen és interjúkban ő maga is többször megfogalmazta (pedagógiai szándékkal is!), hogy a játék, a – közösségben és közösségért folyó – tevékenység állt a középpontban, nem pedig valamiféle – pláne nem görcsös – misszió, feladat. Az iskola, az intézeti osztály, a szerkesztőség, a bizottság mind-mind ilyen alkalmas közösség volt a számára.

     Egy másiknak – és ez már rólunk is szól – a mezricsi Dov Beer a hőse, aki „elhatározta, hogy ő hozza el a világ számára a megváltást. Megszólalt benne egy hang:

    – Vajon méltó vagy erre?

    – Igen, mert én vagyok ennek a nemzedéknek a legnagyobb cádikja – válaszolt magának.

    – És ki bizonyítja ezt?

    – Az a szent nemzedék, amelyet felneveltem.

Hozzájuk fordulva kérdezte a véleményüket. De tanítványai hallgattak. Ez volt életének legnagyobb csalódása.” (Mindkettő forrása: Jólesz Károly: Kincsestár. Talmudi legendák, hászid bölcsek és bölcsességek, Bp.  1996: Akadémiai Kiadó, 136, 140.) Mondanom sem kell, miért vélem ezt is aktuálisnak – azért, mert pontosan az ellenkezőjéről szól, mint ami Szépe Györgyre áll. Tanítványai, kollégái, köztük a nála idősebbek is, mindig készséggel elismerték, mennyi mindent tanultak tőle a szakmáról és általában az értelmiségi létről, mennyit és milyen adekvátan segített a hozzá fordulókon (erről tanuskodik a 65. és a 70. születésnapját köszöntő kötetek jónéhány személyes megfogalmazása – annak ellenére, hogy a szerkesztők eleve azt kérték a szerzőktől, hogy ne bókhalmaz legyen ezekből).

    Még két rövid idézetet hadd illesszek ide. Mindkettő a csípős nyelvű nagy felvilágosodás kori német fizikustól és filozófustól, Georg Christoph Lichtenbergtől való; önmagukért beszélnek és jelen aktualitásuk sem igényel magyarázatot.

    „A  legnagyobb szerencse a világon, amelyért nap mint nap fohászkodom, az, hogy erőben és ismeretekben csak belátó, érvekre-hajló és erényes emberek múljanak fölül.”

    „Mindig fájlalom, ha egy tehetséges ember meghal, hiszen ennek a világnak nagyobb szüksége van az ilyenekre, mint az Égnek.”

Terts István

Módosítva: 2012.09.17.