Szépe György (1931-2012)

Mi a felejthetetlenség?

Bizonyos fokig az ember tevékenységének linearitása, talán következetessége, ám még sokkal inkább a korlátlan és gáttalan életmű. Amikor valaki nem arra törekszik, hogy önmaga valósítson meg (sok)mindent, hanem másokat találjon meg feladatok elvégzésére. Szépe Györgynek azonnal és mindig voltak ilyen ötletei, furcsa és sokféle témában szakemberei, általa rögvest felfedezettek, és köztük olyanok is, akik nem is gondolták, hogy Szépe egyáltalán tud róluk (beleértve a nem mindig igazán pontos, ám world-wide-web dimenziójú pletykákat is!), tevékenységüket használhatónak és fel is használandónak tartja. Született „konnektor”-ember volt, és nem véletlen, mindenféle oktatási tervet és rendszert hozott létre. Ő volt az az ember (talán Szentágothai Jánossal együtt) aki legtovább hitt az oktatás erejében. És noha a saját területe (peut être a francia fonetika?) is érdekelte, sokkal szívesebben hozott létre olyan megbeszéléseket, kiadványokat, amelyekben igazán sok területről jöttek össze a résztvevők és, mondjuk, Fernando Poo kreolja volt a voltaképpeni téma. (Emiatt külön is utálták a súlfukszok és bürokraták.) Különösen kedvelte a polihisztorokat, a szakmát változtatott embereket. Voltaképpen maga is így jutott éppen a modern nemzetközi szemiotika magyar kezdeményezői közé. (Az akkor már nem itthon, hanem Párizsban működő Fónagy Ivánnal együtt évtizedig – voltaképpen in absentia -- ők képviselték Magyarországot a Nemzetközi Szemiotikai Társaságban. Egy kicsit bővebben írtam erről a mi Magyar Szemiotikai Társaságunk honlapjába. Minthogy elnökünk, Horányi Özséb egyenesen utalt erre az írásra, megemlíthetem, hogy Szépére emlékezve, társaságunk honlapjában is elmondom „szemiotikai alternatívák” című közös dolgozatunk történetét, amelyet Köpeczi Bélától kért az akkor még nagy Francia Kommunista Párt számára, kommunista, elvi és eligazító dolgozatként. Szépe el is kezdte írni, majd megunta és körülbelül a cikk felénél nekem passzolta tovább. Közös művünk a Recherches International à la lumière du marxisme 81. számában, 1974-ben meg is jelent, és alighanem ez az egyetlen „állásfoglalás” a szemiotikáról egy pártfolyóiratban. Például Lotman e számban csak jóval hátrább, és már általunk „marxistán megvilágítva” kapott ugyanitt szót! Magyarul a Valóság már a megírás idejében közölte írásunkat, amit azért a francia KP bizony csak évek múlva közölt. Évtizeddel később még románra is lefordították, -- Solomon Marcus és Máté Jakab jóvoltából!)

Amennyire értett ahhoz, hogy másokat valamire rávegyen, annyira nem szerette, ha tőle kért valaki például tudományos dolgozatot. Máig truvájnak tartom, hogy tanulmányát a „A majdú számnevek rendszeréről” (1976) kiénekeltem és közölhettem tőle. Sajnos, a magyar rokonsági elnevezések rendszeréről kialakított olyan egyszerű hogy zseniális elgondolását csak szóban adta elő, többször is, ám mindig csak töredékesen. Sőt -- sosem adta vissza Pierre Maranda dolgozatát a francia rokonsági rendszerről, amit pedig nyomós bíztatásul kapott meg tőlem.

Tőle kaptam indíttatást sokmindenhez, nemcsak a számítógépes szövegelemzéshez, hanem a akár a „fonotaktikához” is. Lásd például „A tíz legszebb magyar szó” c. írásomat (megjelent a Magyar Nyelvőrben, 1972-ben). Az „utókor” számára ide kell írnom, hogy már/még a két világháború között Kosztolányi Dezső olvasta a francia író, Paul Valéry esszéjét a tíz legszebb francia szóról, és maga is rögtön leírta az általa legszebbnek tartott magyar szavakat. Mindez mindig és mindenki számára is hozzáférhető volt Édes anyanyelvünk c. kötetében. Ám, most jön a szépei fordulat! Az akkoriban, a lottóval együtt társadalmi feszültség-oldó-szelep-jellegű Füles rejtvényújság 1957. július 1-i számában egy pályázatban kérték a lap olvasóit, tegyenek ők is javaslatot a tíz legszebb magyar szóra! 160 válaszlevél érkezett, és ezek – hogy-hogy-nem – éppen Szépe Györgyhöz jutottak, aki hamarosan elemezte is a válaszokat (a Magyar Nyelvőr 1958/1. számában). Ő inkább szociolingvisztikai kategóriák (vidéki/budapesti, férfi/nő) szerint osztályozta az adatokat. Addig fenyegettem, hogy írja meg a szavak fonotaktikai elemzését, hogy arra kért, írjam le, mire gondolok? Aztán, úgy egy év múlva nyomtatásban olvashattam ezt, ő nem is említette korábban, hogy közlésre adta át és ebben a maga szerepét sem.

Azt hiszem ezernyi (!) ilyen írásra került sor…

Még egyetemista voltam, amikor személyesen megismertem. Pontosabban egyszer bejött régi ismerőse és barátja, a germanista Hutterer Miklós (akivel csak per Gyuri/Gyuri nevezték egymást, és akinek emlékünnepén oly szép emlékbeszédet tartott) nekem egymagamnak tartott óizlandi órája kellős közepén, és határozott hangon rögtön telefonálni kezdett. Az akkori egyetemi központon át történő vonalhívás nem volt rövid dolog. Többször is várnia kellett, eközben sok minden elbeszélésével szórakoztatott bennünket. Sziporkázott és közben dühösen nyomogatta a telefonkészülék gombjait. Már az óra kiszabott idejének végéhez közeledtünk és Hutterer félreérthetetlenül célzott is erre, amire Szépe azt mondta: „Nem vagyunk a Sirius csillagon, ahol ezer érzékszerve van az ott lakóknak!” Amint később számomra kiderült, Voltaire filozófiai kisregénye, a Micromégas (1752) volt a szöveg forrása, amelyben a Földre látogat a 20.000 láb magas és ezer érzékszervvel rendelkező címszereplő, a Szaturnuszbeli Akadémia titkárának kíséretében, aki viszont csak 6.000 láb magas és csak 72 érzékszerve van. Együtt vizsgálják a Földet és lakóit, főként az emberi kommunikációt. (Élvezetes olvasmány, beleértve a nyelvészeti kutatáshoz használt hallótülköt is!)

Könnyen kitalálható, Szépe György miért így jut eszembe?! Ő aztán igazán „mikromegasz”-ember volt, a kicsinyben a nagyot, a nagyban a kicsinyt valamilyen szíriuszi távolságból felismerő, hozzánk, egyszerű halandókhoz képest sokkal nagyobb valaki..

(Post scriptum: akkor végül is az egyetemi óra legvégéig sem kapott telefon-vonalat!)

A mostani megemlékezések hallatán jut eszembe, mi akkor, hallgatólagosan három „generációra” osztottuk magunk. Az „előző” generációhoz soroltuk Tőkei Ferencet, Vitányi Ivánt, Hankiss Elemért – és természetesen Petőfi S. Jánost és Szépét is. Akikhez képest azután következtünk „mi”. Sőt, mi hozzánk képest is fiatalabbnak tartottuk Horányi Özsébet, Kelemen Jánost, Hoppál Mihályt és másokat. Mára ez a különbségtevés értelmetlenné vált. Egyazon csoporttá olvadtunk össze. Ezért is siratjuk most olyan őszintén zokogva őt, a magunk számára legközelebbi, felejthetetlen embert.

Voigt Vilmos

(Szépe György búcsúztatása – 2012. október 14. ELTE BTK Tanácsterem)

Módosítva: 2012.10.16.