Nyitólap > Osztályok > Elméleti Nyelvészeti Osztály > Magyar Analógiás Fonológia és Alaktan Kutatócsoport (MAFA)

Magyar Analógiás Fonológia és Alaktan Kutatócsoport (MAFA) (2013-2014)

Tagjai az MTA Nyelvtudományi Intézetének Elméleti nyelvészeti osztályán dolgozó nyelvészek, akik elsősorban a magyar nyelv fonetikai, fonológiai és morfológiai rendszerével foglalkoznak olyan elméleti keretekben, amelyben az analógia, a hasonlóság és a variabilitás szerepet játszanak. A tervezett kutatás összhangban van a legújabb nemzetközi fonológiai, morfofonológiai kutatásokban tapasztalható irányváltással, melyben egyre nagyobb szerepet kapnak a gyakoriságon, a felszíni mintázatokon alapuló magyarázatok, az ingadozás és a fonetikai alapú fonológiai elemzés (pl. Blevins & Blevins 2009, Bybee 2006, Hayes & Londe 2006, Hayes, Kirchner & Steriade 2004).

Felfogásunk szerint a nyelvi jelenségekben tapasztalható variáció, gradualitási és gyakorisági jelenségek a nyelv lényegéhez tartoznak. Célunk olyan fonológia és alaktan kidolgozása, amely két előfeltételezésen alapul: (1) a nyelvi mintázatokat a nyelvi egységekre közvetlenül vonatkozó felszín-alapú általánosítások révén lehetséges megragadni, és (2) a nyelvtannak alkalmasnak kell lennie a nyelv fokozatos (nem-kategorikus) és gyakorisági jelenségeinek kezelésére.

Résztvevő kutatók

Bárkányi Zsuzsanna, részfoglalkozású tud. mts.

Kálmán László, főállású tud. főmts. (vezető)

Mády Katalin, tudományos munkatárs

Rebrus Péter, főállású tud. főmts.

Törkenczy Miklós, részfoglalkozású tud. tanácsadó

Részletes tématerv a 2013-14 évre

Azt a hipotézist próbáljuk igazolni (vagy cáfolni), hogy a variációnak (ingadozásnak) két fő típusa van: (1) csak “egyformán rossz” kifejezései léteznek egy bizonyos nyelvi (közlési) szándéknak;  (2) “egyformán jó” kifejezések versengenek egymással.  Az (1) eset sokszor defektivitást eredményez (nincs általánosan elfogadható alak, illetve több olyan alak létezik, amelyeket a nyelvközösség nagy része “furcsának” tart).  A (2) eset az, amit szokásosan “szabad váltakozásnak” neveznek.  A két eset elkülönítése, azonosítása nem mindig egyszerű.  Az (1) eset azonosításához számításba kell venni azokat a fonotaktikai megszorításokat, amelyek a lehetséges megoldásokat egyaránt “furcsává” teszik; a (2) eset azonosításához pedig be kell látni, hogy a nyelv megfelelő mennyiségben tartalmaz olyan mintázatokat, amelyek bármelyik megoldást alátámasztják.  A feltételezés az, hogy ha egyik eset sem áll fenn, akkor nem találunk ingadozást, illetve ha ingadozást találunk, akkor valamelyik esetnek fenn kell állnia.  A hipotézis vizsgálatához egyaránt szükség van korpusz-alapú statisztikai vizsgálatra és a magyar fonotaktika részletesebb leírására.

Hasonló variabilitás és gradualitás figyelhető meg a fonetika és a fonológia határterületén is, hiszen egy adott fonológiai entitásnak különböző fonetikai megvalósulásai vannak. Kísérleteken alapuló adatok bizonyítják, hogy folyamatos beszédben egy adott szegmentum “köztes” fonológiai kategóriához is tartozhat (pl. se nem zöngés, se nem zöngétlen). Célunk, hogy a fonológiai modell ezekről is számot adjon.

Tehát, a variációt az alsó nyelvi szintek két területén vizsgáljuk: a fonetika és a fonológia határterületén és a fonológia és a morfológia határterületén. A magyarra vonatkozó eddigi kutatások mindkét területen hiányosak, mind deskriptív, mind elméleti szempontból. A fonetikai fonológiában elsősorban a zöngésség jelenségkörére összpontosítunk. A fő témák: a zörejhangok zöngésségi szembenállása és neutralizációja; a zöngésségi hasonulás; a zöngésséggel kapcsolatos fonotaktikai jelenségek.

A morfofonológia területén három nagyfokú variációt mutató jelenségre összpontosítunk, melyek a magyar morfofonológia nagy részével összefüggenek: a magánhangzó-harmónia; a kötőhangzók megjelenése és minősége; a kivételesség és szabályosság szerepe a tőváltakozásokban. További kutatási témánk a jólformáltság, a fonotaktika gradualitása illetve a gradualitást mutató fonotaktikai mintázatok és a morfofonológia kölcsönhatása.

Megvalósítás, pályázatok

A kutatócsoportban résztvevő kutatók mindegyike részt vesz a "Variáció a fonológiában" c. OTKA-pályázatban (OTKA-104897), amely 2013-től 2016-ig tart. Ennek a kutatásnak a célja a nyelvi variáció empirikus és elméleti vizsgálata elsősorban magyar nyelvi adatokon keresztül. Célünk a variáció mögötti rendszerszerűség, a variáció belső okainak és hatásmechanizmusának feltárása.

A kutatócsoportból két kutató Rebrus Péter és Bárkányi Zsuzsanna résztvevője egy elbírálás alatt levő nemzetközi OTKA-pályázatnak ("Közös és eltérő vonások a finn és a magyar prozódiában", OTKA-107893, 2013-2017), melynek a Nyelvtudományi Intézet adna otthont. A vizsgálat a következőket foglalja magában: (1) A magánhangzó- és mássalhangzóhosszúságra vonatkozó korábbi vizsgálatok feldolgozása és replikálása, olyan kísérletek elvégzése, amely az alábbiak kapcsolatának keresi a választ: magánhangzó-minőség és artikuláció, illetve f0 értékek és hosszúság. (2) A két nyelv információ-szerkezeti viszonyainak és a mondatprozódiának a kapcsolata, ezen belül: a finn és a magyar hangsúlynak és perceptuális kulcsainak hatása a felismerésre, és ezeknek lehetséges felhasználása gépi tanuláson alapuló automatikus hangsúlyfelismerő rendszerekben; annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy a hangsúly részt vesz-e a szóhatár-felismerésben, és ez milyen viszonyban van az adott nyelv szintaktikai jelemzőivel mind olvasott, mind spontán beszéd esetén. (3) a svéd és a szlovák nyelv prozódiájának vizsgálata annak a hipotézisnek a tesztelésére, hogy a szoros történeti kapcsolatok és földrajzi közelség milyen mértékben lehet okozója a nyelvváltozásnak.

Személyre lebontva

Bárkányi Zsuzsanna

Laboratóriumi fonológiai kísérletek megtervezése, elvégzése és kiértékelése, ez magában foglalja a következőket: akusztikai vizsgálatok, percepciós kísérletek, jólformáltsági megítélési tesztek. Tekintettel arra, hogy laboratóriumi fonológiai kutatások a kutatócsoport kutatási profiljának integráns részét képezik, és ezen elméleti keretnek Bárkányi Zsuzsanna a szakértője, ezért személye  a kutatócsoportban nélkülözhetetlen. 

Kálmán László

Korpusz-alapú statisztikai vizsgálatok végzése a magyar morfofonológia témakörében. Számítógépes szimulációk végzése az elméleti modellek kiértékelése céljából. 

Rebrus Péter

Elméleti fonológiai és alaktani kutatások. A kísérletek eredményeinek kiértékelése, modellek összehasonlítása. Magyar alaktani és fonológiai adatok gyűjtése korpuszból és ezek összefoglaló elemzése.

Törkenczy Miklós

Elméleti fonológiai és alaktani kutatások. A kísérletek eredményeinek kiértékelése, modellek összehasonlítása. Magyar alaktani és fonológiai adatok gyűjtése korpuszból és ezek összefoglaló elemzése.

A kutatócsoport tagjainak a témával kapcsolatban már publikált fontosabb műveit lásd a Hivatkozások között.

Hivatkozások

Bárkányi ZS. Kiss Z. A phonetically-based approach to the phonology of v: A case-study from Hungarian and Slovak. Turbulences. The Phonetics and Phonology of Turbulent Sounds (Interface Explorations Series). (Ed: Fuchs S, Toda M, Zygis M) Berlin & New York: Mouton de Gruyter, 2010, pp 103–142.

Bárkányi ZS. Kiss Z. Hungarian v: is it voiced? Approaches to Hungarian 11. Papers from the 2007 New York Conference (Ed: Vago RM, den Dikken M. Amsterdam & New York: Mouton de Gruyer, 2009, pp 1–28.

Bárkányi ZS. Gradient phonotactic acceptability: word-initial clusters in Slovak. Acta Linguistica Hungarica 58 (4), Akadémiai kiadó, 2011, pp 1–38.

Blevins, James P.–Juliette Blevins (eds.) 2009. Analogy in Grammar: Form and Acquisition. Oxford: Oxford University Press.

Bybee, Joan (2006). Frequency of Use and the Organization of Language. Oxford: Oxford

University Press.

Csapó TG, Bárkányi ZS, Gráczi TE, Bőhm T, Lulich SM. Relation of formants and subglottal resonances in Hungarian vowels. Interspeech 2009. Proceedings of the 10th Annual Conference of International Speech Communication Association, Brighton (Ed: Moore RK) ISCA, Brighton, 2009, pp 484-487.

Hayes, Bruce–Zsuzsa Cziráky Londe. 2006. Stochastic phonological knowledge: the case of Hungarian vowel harmony. Phonology 23.59–104.

Hayes, Bruce–Robert Kirchner–Donca Steriade (eds.). 2004. Phonetically Based Phonology. Cambridge: Cambridge University Press.

Kálmán László—Rebrus Péter—Törkenczy Miklós. 2011. Ingadozás és diakrónia. In: Nyelvelmélet és diakrónia, É. Kiss Katalin—Hegedűs Attila (ed.) Budapest-Piliscsaba: Szent István társulat. 191–203..

Kálmán László—Rebrus Péter,—Törkenczy Miklós. 2011. Lehet-e az analógiás nyelvelmélet szinkron? (A semleges magánhangzók viselkedése tövekben és toldalékokban). In: Szinkronikus nyelvleírás és diakrónia, Kádár Edit—Szilágyi N. Sándor (ed.) Kolozsvár: Erdélyi Múzeum Egyesület. 31–43.

Kálmán László—Rebrus Péter—Törkenczy Miklós.  2012. Possible and impossible variation in Hungarian. In: Current Issues in Morphological Theory: (Ir)regularity, analogy and frequency,  Kiefer, Ferenc, Mária Ladányi and Péter Siptár (eds.). Amsterdam: John Benjamins, 23–50.

Kiss, Zoltán and Zsuzsanna Bárkányi. 2006. A phonetically-based approach to the phonology of [v] in Hungarian. Acta Linguistica Hungarica 53 : 175–226.

Rebrus Péter—Miklós Törkenczy 2011. Paradigmatic variation in Hungarian. In: Approaches to Hungarian: Volume 12: Papers from the 2009 Debrecen Conference,  Laczkó, Tibor and Catherine O. Ringen (eds.). Amsterdam: John Benjamins, 135–162.

Rácz Péter—Péter Rebrus 2012. Variation in the possessive allomorphy of Hungarian. In: Current Issues in Morphological Theory: (Ir)regularity, analogy and frequency. Kiefer, Ferenc, Mária Ladányi and Péter Siptár (eds.) Amsterdam: John Benjamins, 51–64.

Módosítva: 2013.02.12.

 

vissza