vissza a friss hírekhez

 

A Hajdú Péter vendégkutatói pályázat 2013. tavaszi félévi nyertese a bírálóbizottság egyhangú döntése alapján Dr. Németh T. Enikő egyetemi docens (Szegedi Tudományegyetem).

 

A magyar nyelv jövője a digitális korszakban c. sajtóbemutató és kerekasztal-beszélgetés rögzített anyagai és sajtóvisszhangja (folyamatosan frissül)

 

Nyelvészek terepen – betekintés a kutatómunkába (MTA hír, 2012.11.20.)

 

Kutatóhelyek tárt kapukkal: számok, halmazok, gráfok bűvöletében (MTA hír, 2012.11.15.)

 

Vendégkutatói pályázat az MTA Nyelvtudományi Intézetben

 

Fókuszban a szótárak – nemzetközi konferencia Budapesten (MTA hír, 2012.10.25.)

 

Megemlékezés Szépe György egyetemi tanárról

 

2012. szeptember 12-én hajnalban meghalt Szépe György egyetemi tanár, az Intézet korábbi tudományos osztályvezetője, a magyar nyelvtudomány meghatározó személyisége.

 

É. Kiss Katalinnak új  cikke jelent meg a Natural Language and Linguistic Theory c. jelentős nemzetközi folyóiratban.

 

A rovásírás történetéről konferenciát tartottak a MTA BTK Történettudományi Intézetében.

Gósy Mária, a NYTI tudományos tanácsadója, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét kapta az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából.

A NYTI-ben folyó nagyszótári munkálatokról közölt interjút Ittzés Nóra főszerkesztővel a HVG.

 

Gratulálunk Hoffman Ildikónak, aki 2012-ben Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat nyert el. (2012.07.02.)

 

Az MTA Nyelvtudományi Intézet is részt vett annak a mesterséges intelligenciával támogatott ügyfélszolgálatnak a megalkotásában, amelyet a Vodafone Magyarország Zrt. alkotott meg konzorciumi partnerségben (MTA hír, 2012.06.08.).

 

Megjelentek a Nemzeti Kiválóság Program első ösztöndíj felhívásai (2012.05.25.)

 

Tihanyi László új állásban az Európai Bizottság Fordítói Főigazgatóságánál (2012.05.15.)

 

Intézetünk határozatlan idejű kutatási együttműködési megállapodást kötött a Kínai Társadalomtudományi Akadémia (KTTA) Nyelvi Intézetével, mely az MTA és a KTTA közötti kétoldalú egyezményhez kötődik, de azt részben konkrét kooperációs tartalommal tölti meg a nyelvtudományi kutatások tekintetében, részben pedig ki is bővíti. (2012.05.03.)

 

Az iTranslate4 projekt visszhangja

 

Megjelent a Nyelvtudományi Közlemények 107. kötete (2012.04.26.)

 

A Nyelvtudományi Közlemények 106. kötete elérhető az MTA Nyelvtudományi Intézet honlapján (2012.04.26.)

 

MTA pályázati támogatás révén jelentős infrastruktúra-fejlesztés a Nyelvtudományi Intézetben.

 

Felavatták a Rédei-könyvtárat az MTA Nyelvtudományi Intézetben (2012.04.19.)

 

A NEFMI kezdeményezésére létrejött "A magyar nyelvért" honlap: a 11 vitaindító tanulmány többségének megírásában az MTA Nyelvtudományi Intézet munkatársai meghatározó szerepet vállaltak (2012. április 3.)

 

Elhunyt Fodor István professzor (1920-2012), a jeles afrikanista és általános nyelvész, intézetünk munkatársa 1956-1969 között. (2012. április 3.

 

Lukács Ágnes részmunkaidejű munkaviszonyát saját kérésére  megszüntettük.  

 

A Nyelvtudományi Intézetről írnak a Wall Street Journalben (2012.02.20.)

 

Szathmári Melinda: iTranslate4.eu: egyszerre több fordítást is kínáló ingyenes weboldal (MTA hír, 2012.02.17.)

 

„Átfogó magyar nyelvtan” címmel az OTKA csaknem 90MFt támogatásával indul egy 4 éves kutatás a Nyelvtudományi Intézetben 2012. február 1-étől 8 munkacsoportban 38 kutatóval

 

Kádár Zoltán Dánielt a nyelvtudomány professzorának nevezte ki a Huddersfieldi Egyetem

 

A MTA Nyelvtudományi Intézetében –  az intézet történetében először – 2012. január 24-én jelnyelvi témájú, nyelvelméleti alapú elemzéseket bemutató előadás hangzott el.

 

Az Elméleti és Kísérletes Nyelvészeti Osztályon kiírt tudományos tanácsadói pályázat nyertese: Surányi Balázs.
Kutatási tervének rövid összefoglalója itt olvasható.

 

Bemutatták A magyar nyelv nagyszótára III. és IV. kötetét

 

Open Letter to the European Commissioner for Research and Innovation

 

Meghalt Robert M. Harnish nyelvész, nyelvfilozófus, a University of Arizona (Tucson) professzora.

 

Science Europe – új, egységes tudományos kutatási szervezet az Európai Unióban (MTA hír, 2011.10.24.)

 

Az Elméleti és Kísérletes Nyelvészeti Osztályon kiírt tudományos tanácsadói pályázat nyertese: Dr. habil. Hans-Martin Gaertner, a berlini Zentrum für Allgemeine Sprachwissenschaft korábbi igazgatóhelyettese.
Kutatási tervének rövid összefoglalója itt olvasható.

 

Kroó Norbert: a tudomány bajnokainak ligáját hoztuk létre (MTA hír, 2011.10.10)

 

Párkányi akció a többnyelvűség érdekében

 

Grúzia vagy Georgia?

Megújul az MTA kutatóhálózata

Nyelvészek a digitális térben (MTA hír, 2011.07.06.)

Megjelent a Rekurzió a nyelvben I-III. című, a nyelvi rekurzió interdiszciplináris kutatásáról szóló, háromtagú könyvsorozat. Könyvbemutató: 2011. július 7., 11.00 óra.

A Nyelvtudományi Intézet nagy sikerű konferenciát rendezett META-FORUM 2011 néven június 27-28 között.

Bakró-Nagy Marianne A hanti papíron még él. Eltűnő nyelvek - A magánszféra veszélye címmel előadást tartott az OTKA fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen. (Ötvös Zoltán cikke a Népszabadság 2011. június 27.-i számában)

A kutatástámogatás huszonöt éve (MTA hír, 2011.06.23.)

Megjelent a Magyar igei szerkezetek - A leggyakoribb vonzatok és szókapcsolatok szótára. Könyvbemutató: 2011. június 23. 15 óra

Életének 90. évében elhunyt Deme László egyetemi tanár, a Nyelvtudományi Intézetnek 1949-70 között tudományos munkatársa, illetve főmunkatársa.

Dr. Surányi Balázs, az MTA Nyelvtudományi Intézet tudományos főmunkatársa lett az egyik nyertese a tehetséges fiatal kutatók itthon tartását célul tűző Lendület program pályázati felhívásának. (2011.05.24)

Az Intézet köszöntötte Kiefer Ferenc akadémikus professzort 80. születésnapja alkalmából. (2011.05.24)

Richard S. Kayne, a New York University nyelvészprofesszora More on Relative Pronouns címmel előadást tartott az Intézetben. (2011.05.24)

Az MTA Nyelvtudományi Intézetében átadták a Herman József Fiatal Kutatói Díjakat. (2011.04.26)

„Felfedezhetjük a bennünk élő nyelvet" (MTA hír, 2011.03.23)

É. Kiss Katalin, az MTA Nyelvtudományi Intézetének kutatóprofesszora, a PPKE egyetemi tanára, az Akadémia levelező tagja Széchenyi-díjat kapott. (2011.03.15)

Váradi Tamás, az MTA Nyelvtudományi Intézet igazgatóhelyettese a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapott. (2011.03.15)

Kutatói infrastruktúrák a világhálón (MTA hír, 2011.02.23)

Szépvölgyi István: Devecser, Dzsásztin, Frodó -- hogyan kaphat fura nevet a gyerek? Interjú Raátz Judittal (MTA hírek, 2011.01.25)

Papp Sándor Zsigmond: A böszmeség karrierje -- interjú Ittzés Nórával és Hosszú Ferenccel (NOL, 2010.12.29.)

Az MTA intézethálózatáról - Riport a Népszabadságban (2010. december 4.)

                      Kenesei István interjújának jóváhagyott teljes szövege

HVG cikk a magyar beszédtechnológiáról, melyben aktív szerepet vállal az Intézet Fonetikai osztálya is a Nyelv és Beszédtechnológiai Platform tagjaként. (2010. december 1.)

Húsz éves az Elméleti nyelvészet szak (2010 november)

Megjelent az Új magyar tájszótár utolsó kötete (2010 november)

Genetika, régészet, nyelvrokonság: közérthető magyarázatok és tudományos háttér (2010. július)

A Beszélt nyelvi adatbázis (BEA) alkalmazása beszédfelismerési kutatás-fejlesztésben (2010. július)

EU-s pályázati siker a nyelvtechnológiában (2010. július)

 

Bemutatkoznak az MTA új intézetigazgatói: Beszélgetés Kenesei Istvánnal, az MTA Nyelvtudományi Intézet igazgatójával (Magyar Tudomány, 2010.05.05.)

 

A Jelnyelvi Törvény létrehozásáért és elismeréséért nyújtott odaadó elkötelezettségéért a Siketek és Nagyothallók Országos szövetségének elnöksége a "Tiszteletbeli tag" címet adományozta Bartha Csillának. (2010. március)

A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, a tudományos élet területén dolgozó fiatal kutatók eredményeinek elismerésére létrehozott Akadémiai Ifjúsági Díjban részesítette intézetünk Orientalisztika osztályán dolgozó Kádár Zoltán Dánielt. Gratulálunk! (2010 február)

Megjelent Borbély Anna, Vančoné Kremmer Ildikó, Hattyár Helga (szerk.): Nyelvideológiák, attitűdök és sztereotípiák c. könyve (2010. február)

A Nyelvtudományi Intézet újabb pályázati sikere: márciusban indul az “iTranslate4.eu” projekt (2010. február)

 

Hírek a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban

 

Noam Chomsky 80 éves (2009. szeptember)

 

Nyelvhasználat és jogi szabályozás a tudomány tükrében c. konferencia visszhangja (2009. augusztus)

 

Megjelent Orsós Anna és Kálmán László Beás nyelvtan c. könyve. (2009. június)

 

Az MTA „Lendület - Fiatal Kutatói Program”-jának egyik nyertese Marcus Kracht professzor, aki 2009. július 1-től az MTA pályázati támogatásával öt éven át a Nyelvtudományi Intézetben alakított kutatócsoportjával folytathatja kutatását.

Az MTA sajtófigyelője a Lendület - Fiatal Kutatói Program elindításával kapcsolatban (2009. június)

 

Meghalt Julius Matthew Emil Moravcsik (2009. június)

 

Kiss Jenő: Megjelenőben az akadémiai nagyszótár. Magyar Tudomány, 2009/03 370. o.

Alig jelent meg A magyar nyelv nagyszótárának első két kötete 2006-ban, már a következő évben a Kiváló magyar szótár-díjjal tüntették ki. Megszolgált lexikográfiai elismerés volt! De nem emiatt egyedi ez a familiáris köznyelven csak Nagyszótár-ként emlegetett mű. Története, hányatott sorsa és sajátos jellege teszi azzá a magyar szótárirodalomban. Miért akadémiai és miért nagy ez a szótár?

 

Kitüntetések az Akadémián – az idei legméltóbbak. Infovilág, 2009. március 13.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét Buday László, É. Kiss Katalin és Knoll Imre, Lovagkeresztjét Dávid Ferenc és Péteri Zoltán; a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet Ábrahám Tamás, Benussi Silvio Antonio, Somogyi Istvánné és Vidovszky István; az Ezüst Érdemkeresztet pedig Tőzsér Sándor, Domboróczki Gyula, Kerék Károlyné és Pápai Jánosné vehette át.

 

Talentum díj - hetedszer MTA Hírek, 2009. február 13.

Az természet-, élet- és társadalomtudományok, valamint a tánc terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal tehetségek vehették át az idei Talentum Díjakat 2009. február 13-án a Magyar Tudományos Akadémián.

Farkas Illés fizikus, dr. Kovács Mihály biokémikus, Lukács Ágnes pszichológus-nyelvész, és Bajári Levente balettművész Glatz Ferenctől, az MTA volt elnökétől vehette át a fejenként 20 000 euróval járó elismerést, amelyet Kenyeres Sándor alapított és finanszíroz 2002 óta.

 

További cikkek erről:

Talentum Akadémiai Díj és Művészeti Díj. National Geographic Magyarország, 2009. február 13.

Talentum-díjak fiatal tudósoknak és művészeknek. Infovilág, 2009. február 13.

Átadták a Talentum Díjakat. Inforadio.hu, 2009. február 13.

Hetedik alkalommal adták át a Talentum Akadémiai és Művészeti Díjat. Híradó online. 2009. február 13.

Fiatal tehetségeket tüntettek ki az Akadémián ELTE Hírek, 2009. február 13.

Idén Lukács Ágnes pszichológus-nyelvész, a BME munkatársa vehetett át Talentum Akadémiai Díjat tudományos tevékenysége elismeréseként. BME Hírek, 2009. február 13.

 

Új iparág formálódik – Egy terület, ahol előnyt jelent a magyar nyelv. Ecoline.hu, 2009. január 30.

Lökést adhat Magyarországon az internet terjedésének a tervezés alatt álló Nemzeti Digitális Közmű hálózat fejlesztése. A fizikai feltételek biztosítása azonban önmagában kevés. A világhálón elérhető óriási információtömeg könnyű feldolgozásága is szükséges. A feladat megoldására formálódó új iparág, a nyelv- és beszédtechnológia széles üzleti lehetőségeket nyit a hazai befektetők előtt is. Az igen összetett magyar nyelvre fejlesztett eszközök ugyanis a világ szinte bármely pontján jól alkalmazhatók....

Meghalt Rédei Károly, a mindenkori uralisztika legeredményesebb művelőinek egyike. (2008. augusztus)

Nyelv- és Beszédtechnológiai Platform alakul az Intézet koordinálásával (2008. április)

Megjelent Kálmán László és Trón Viktor: Bevezetés a nyelvtudományba c. könyvének második, bővített kiadása (2007.)

 

Lehet egy kérdéssel több? Hívásözön a Nyelvtudományi Intézet közönségszolgálatán Népszabadság Online, 2007. július 12.

Honnan ered a Balaton neve? Valóban a suméroktól származunk? Miként írják helyesen a lapos tetőt? Mitől vizigót a vizigót? S ez csak néhány példa a Nyelvtudományi Intézet közönségszolgálatára beérkező napi 20-30 kérdés közül. A legtöbbre persze pillanatokon belül válaszolnak a nyelvművelő osztály munkatársai....

 

MTA: összmagyar nyelvtudományi együttműködés. Magyar Nemzet Online, 2007. május 8.

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézete a Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Dunaszerdahelyen és Beregszászon működő kutatóállomás-hálózatban, illetve a többi szomszédos országban dolgozó kutatókkal A dokumentumot kedden írták alá Budapesten....

 

A szótár, amire 200 évet várunk. Ittzés Nórával beszélgetett Zsadon Béla. Index, 2007. április. 20

Decemberben megjelent a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének kiadásában A magyar nyelv nagyszótárának első két kötete. A 110 000 címszavas szótár utolsó, 18. kötetének megjelenését 2031-re tervezik, akkor lesz kétszáz éve, hogy 1831-ben az Akadémia elődje, a Magyar Tudós Társaság kimondta: legyen magyar nagyszótár. A Nyelvtudományi Intézet szótári osztályának vezetője, a Nagyszótár főszerkesztője, Ittzés Nóra arról beszélt, mit csinál a szótáríró, hogyan készül a Nagyszótár, és mire való. És egyáltalán, mitől nagyszótár a Nagyszótár, sőt mi az, hogy szó, és mi az, hogy tár....

 

Hunglish szótár haladóknak. Index, 2006. június 12.

Szövegkörnyezetükben, az eredeti mondatokkal együtt jeleníti meg az angol–magyar jelentéspárokat a MOKK és az Akadémia online szótára, a Hunglish. De vajon hogy mondják azt magyarul, hogy „You’re right”?...

 

 

   vissza a friss hírekhez